Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni repülőtér: a római járatnak vége, és Londonba is ritkábban megy gép

airportal.hu | 2024. 09. 18. | 19:48:32
Tovább szűkül a város légikikötőjének kínálata.
Debreceni repülőtér: a római járatnak vége, és Londonba is ritkábban megy gép
Egyre kevesebbszer láthatjuk a Wizz Air gépeit Debrecenben (Fotó: Illusztráció/MTI/archív/Czeglédi Zsolt)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Wizz Air légitársaság debreceni visszavonulása részeként október elején megszünteti római járatát, London-Lutonba pedig a korábbi heti öt helyett csak három járat repül a téli menetrendben - írja az airportal.hu.

Emlékeztetnek: a Wizz Air júliusban jelentette be, hogy bezárja debreceni bázisát, és az ott állomásozó egyetlen gépét Budapestre költözteti át. Akkor a légitársaság még azt közölte, hogy a londoni mellett a római járat is megmarad a téli időszakra.

A légitársaság menetrend-frissítése szerint az utolsó járat október 5-én közlekedik Debrecen és az olasz főváros között, ezt követően csak a londoni útvonal marad meg.

Ezek a járatai viszont csak heti háromszor, a keddi, csütörtöki és szombati napokon közlekednek Lutonba október 29-től a jelenleg meglévő és korábban tervezett heti öt helyett. A járatokat a Wizz Air UK lutoni bázisú Airbus A321neo gépei teljesítik.

 A légitársaság eddig télen is közlekedő lárnakai járata október 25-én repül utoljára a kelet-magyarországi városból, a burgaszi útvonal pedig már szeptember 27-én bezár. Az már korábban is ismertté vált, hogy az isztambuli és az eindhoveni járat megszűnik a debreceni bázis bezárásával, és leállnak a nyári szezonális útvonalak is - írja az airportal.hu.

Rossz hír Debrecennek: Budapestre helyezi át bázisát a Wizz Air
Munkahelyek szűnnek meg.
További híreink
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Debreceni szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség
Debreceni szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség
Összesen 95 embert igazoltattak. +Videó
Dobrev Klára is ott lesz a debreceni ételosztáson
Dobrev Klára is ott lesz a debreceni ételosztáson
A Demokratikus Koalíció a Bocskai térre várja a rászorulókat.
Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját
Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját
Az ölelés ereje nevet kapja a kompozíció.
Illegális gyorsulókra vadásztak Debrecenben
Illegális gyorsulókra vadásztak Debrecenben
Célkeresztben voltak az engedély nélkül átalakított autók is.
Kommentben fenyegette Orbán Viktort a debreceni nő
Kommentben fenyegette Orbán Viktort a debreceni nő
Az asszony lakásán éles lőszereket is találtak.
Nem áll meg a busz egy tégláskerti utcán
Nem áll meg a busz egy tégláskerti utcán
Folytatódnak a munkák a debreceni városrészben.
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
A debreceni rászorulók étkeztetéséről
A debreceni rászorulók étkeztetéséről
A város célja, hogy senki ne maradjon ellátatlanul.
Távozik a Csokonai Színház direktora
Távozik a Csokonai Színház direktora
Nyílt pályázat dönt az utódról
Székely lélek Biharkeresztesen
Székely lélek Biharkeresztesen
Ilkei Albert nemcsak fát farag, hanem értéket, hagyományt és otthont is épít új lakóhelyén.
Pénzmosás Balmazújvároson
Pénzmosás Balmazújvároson
Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség egy gazdálkodó ellen.
Nyírmihálydiban tetőt bontott szél
Nyírmihálydiban tetőt bontott szél
A tűzoltók intézkedtek.
Helyi lakos mentett életet Tégláson
Helyi lakos mentett életet Tégláson
A fiatal mentőápoló azonnal cselekedett.
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Augusztus 2-án újra megtelik illatokkal és muzsikával a művelődési ház udvara.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Nem találnak egy létavértesi férfit
Nem találnak egy létavértesi férfit
A lakosság segítségét kérik a rendőrök.
Tűz volt egy mezősasi házban
Tűz volt egy mezősasi házban
Berettyóújfaluból érkezett segítség.
Százezreket fizetnek ezekért a debreceni rablókért
Százezreket fizetnek ezekért a debreceni rablókért
A Poroszlay úti gyilkost is keresik még.
Lezárják az M35-ös egy hajdú-bihari szakaszát
Lezárják az M35-ös egy hajdú-bihari szakaszát
Mindenkit leterelnek. Felújítási munkálatok kezdődnek.
Bosszú Kismarján
Bosszú Kismarján
Betörte haragosa autójának ablakát – vádat emeltek ellene.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon
Szkíta Állam: királyválasztást akartak Magyarországon
A vád: alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette.
Megújul 262 falusi templom
Megújul 262 falusi templom
A kormánybiztos jelentette be.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Az első félévben a gazdaság teljesítménye stagnált.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
A cél, hogy kóklerek ne vehessenek részt kivitelezésben.
Támogatott tartalom