Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Átadták Debrecen legújabb bölcsődéjét

mti | 2024. 09. 19. | 15:19:57
Az intézményben 96 gyereket tudnak ellátni.
Átadták Debrecen legújabb bölcsődéjét
Több mint egymilliárd forintba került a beruházás (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A munka és a család egyensúlyának megteremtését a kormány kiemelt célkitűzésének nevezte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szeptember 19-én, csütörtökön Debrecenben, a Zelemér utcai bölcsőde átadásán.

Koncz Zsófia jelezte: 2010 után családtámogatási fordulat történt, mintegy harminc különféle családtámogatási forma van hatályban, amik közül kiemelte a bölcsődei fejlesztéseket. Megemlítette, hogy a három éven aluli kisgyermeket nevelő anyáknak 2016-ban a 66 százaléka dolgozott, most ez az arány 78 százalék, ami a hetedik legjobb eredmény az Európai Unióban. Ebben sokat segítenek a bölcsődei fejlesztések - tette hozzá.

Koncz Zsófia azt mondta, 2010-ben 32,5 ezer bölcsődei hely volt az országban, ma már 67 ezer, s minden harmadik településen, minden járásban biztosított a bölcsődei ellátás.

Csak az elmúlt évben ötezer új bölcsődei helyet hoztak létre, s jelenleg is többezer férőhely kialakítása zajlik az országban - tette hozzá megjegyezve, hogy Hajdú-Biharban 2010-ben 22 településen 1680 bölcsődei férőhely volt, ma 56 településen 3573, vagyis a vármegyei települések több mint kétharmadában van bölcsődei ellátás.

Debrecenben 1800-at meghaladó bölcsődei hely van, ami több mint az országos átlag. Az intézmények 75 százaléka önkormányzati fenntartású. A most elkészült Zelemér utcai, 96 kisgyerek fogadására alkalmas bölcsőde a kormány 1,229 milliárd forintos támogatásából valósult meg

- jelezte a családügyi államtitkár hozzátéve, hogy a beruházással 29 új munkahely jött létre.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az 1960-as, 1970-es évek helyi bölcsődefejlesztési programjához hasonlította az elmúlt évek beruházásait, amelynek keretében most a tizennegyedik új bölcsődét adják át.

Hozzátette: a város gazdaságfejlesztése eredményeként az elmúlt években húszezer új munkahely jött létre, s egyre nagyobb az igény a bölcsődei helyekre.

Az önkormányzat mellett komoly intézményfejlesztésbe kezdtek az egyházak is: a józsai városrészben a reformátusok, a Tócóvölgyben a görögkatolikusok, a déli városrészben pedig az evangélikusok és a baptisták terveznek bölcsődeépítést - ismertette a polgármester.

Hirdetés
További híreink
Két kereszteződésben sem működik a jelzőlámpa
Két kereszteződésben sem működik a jelzőlámpa
Kábelszakadás történt a debreceni belvárosban.
Még házassági szerződést is lehet kötni a Campuson
Még házassági szerződést is lehet kötni a Campuson
Sokszínűségét mutatja meg a Debreceni Egyetem.
Három lakóegységet terveztet az önkormányzat
Három lakóegységet terveztet az önkormányzat
Át kell alakítani a Kossuth utcai épületet.
A legjobb debreceni vendéglátóhelyet keresik
A legjobb debreceni vendéglátóhelyet keresik
Idén kávézók, cukrászdák reggelizőhelyek is pályázhatnak.
A DKV különjáratokat indít a Campus Fesztiválra
A DKV különjáratokat indít a Campus Fesztiválra
A debreceni bulizók normál díjszabás mellett vehetik igénybe.
Súlyos bűncselekmény, amit a debreceni fiatalok elkövettek
Súlyos bűncselekmény, amit a debreceni fiatalok elkövettek
Szórakozásból közlekedési táblákat rongáltak.
Belgyógyászat: 8 kórtermet klimatizálnak
Belgyógyászat: 8 kórtermet klimatizálnak
Felújításokat végeztet a Debreceni Egyetem a klinikán.
Ételfutár rohant neki autónak Debrecenben
Ételfutár rohant neki autónak Debrecenben
A Klinika előtt történt a baleset.
Bezár egy debreceni szupermarket
Bezár egy debreceni szupermarket
Nem látták esélyét a forgalom felívelésének.
Mérgező gáz egy debreceni ingatlanban
Mérgező gáz egy debreceni ingatlanban
Riasztották a tűzoltókat.
Új egyetemi vezetőket neveztek ki Debrecenben
Új egyetemi vezetőket neveztek ki Debrecenben
Huszonegy szervezeti egység vezetőjének járt le a megbízatása.
Több ezer debreceni fiatal ingyen strandolhat
Több ezer debreceni fiatal ingyen strandolhat
A múlt héten az égiek közeszóltak, de most már kegyesek a végzősökhöz.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Balmazújváros: nem utalnak a volt polgármesternek
Balmazújváros: nem utalnak a volt polgármesternek
Felfüggesztették Hegedűs Péter tiszteletdíjának folyósítását.
Hirdetés
Hirdetés
Érkeznek a kamerák Álmosdra
Érkeznek a kamerák Álmosdra
Garázdaságok miatt lép a település vezetése.
Nehezen, de továbbjutott a szoboszlói játékos
Nehezen, de továbbjutott a szoboszlói játékos
A második fordulóban folytathatja.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Devizahitelek: döntött a Kúria
Az OTP már jelezte, hogy őket nem érinti.
Új időszámítás 48 berettyóújfalui lakásban
Önállóvá válás – önkormányzati forrásból.
Piacot építenek a gáborjániaknak
Jövő nyárra készülhet el a fejlesztés.
Három lakóegységet terveztet az önkormányzat
Át kell alakítani a Kossuth utcai épületet.
Veszélyben a kiskérődzők: újabb járvány fenyeget
A juhokban és kecskékben halálos kimenetelű betegséget is jelenthet.
A legjobb debreceni vendéglátóhelyet keresik
Idén kávézók, cukrászdák reggelizőhelyek is pályázhatnak.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés