Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megfeszített munka folyik az áradó Duna mentén

mti | 2024. 09. 20. | 09:27:29
A vízügyi szakember hangsúlyozta, a védművek bírják a terhelést.
Megfeszített munka folyik az áradó Duna mentén
Árad a Duna Kisoroszinál (Fotó: MTI/Jánossy Gergely)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szeptember 19-én Dunabogdányból nyilatkozva.

Siklós Gabriella ismertetése szerint a Dunán, a Szigetközben elkezdődött a tetőzés, Komáromnál péntek reggelre, Esztergomnál pedig péntek délutánra várják a tetőzést, az mintegy fél méterrel marad alul - becslések szerint - a 2013-as szinttől. Budapesten szombaton a délutáni órákban valószínű a tetőzés - fűzte hozzá.

A szóvivő kitért arra, hogy a Lajtán is a tetőzéshez közelít a vízállás. A folyónál azért van rendkívüli készültség, mert nyitottak egy szükségtározót – tette hozzá. A tározó jól működik, a vízügyes szakemberek "jó pillanatban találták el, hogy azt mikor nyissák meg, és sikerült az árvíz csúcsát megskalpolni" – fogalmazott.

Dunabogdányban katonák és tűzoltók segítségével a 11-es út mentén erősítik a töltést - mondta Siklós Gabriella, hozzátéve, hogy a településen a házak között is "egy nagyon különleges védekezést kell megvalósítaniuk közösen a szakembereknek". A kertekbe betört már a víz, a területen homokzsákokkal védekeznek. Úgynevezett ellennyomó medencék kialakításával is védik az utat és a házakat. A munka szervezetten zajlik - mondta.

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a következő öt-hat napban nem valószínű a Duna vízgyűjtőjén csapadék, így egy újabb árvízcsúccsal nem kell számolni. Az apadás viszont lassú lesz – jegyezte meg.

A vízügyi szakemberek a tetőzést követően továbbra is 24 órás szolgálatban figyelik a töltéseket a Szigetközben, ahol szerda éjszaka is sokfelé fedeztek fel csurgásokat, fakadó vizeket. Ahol szükséges volt, homokzsákokkal és fóliával erősítették meg a töltést - mondta. A szakemberek a Dunakanyarban a tetőzést követően azt figyelik majd, hogy az ideiglenes védművek is jó állapotban maradjanak –tette hozzá.

További híreink
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Hirdetés
Hirdetés
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Az átmeneti lehűlés után ismét melegszik majd az idő.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés