Aenab Hussain, aki Debrecenben összetart egy világválogatottat – Interjú

Cívishír: Rendkívül fontos a küldetésed, hiszen egy nagyszerű sportággal, a rögbivel gazdagítod a debreceni sportpalettát. 
Aenab Hussain: Azt gondolom, a magyarországi rögbi az elmúlt években folyamatosan fejlődött, azonban még sok munka áll előttünk, hogy növeljük a sportág hazai színvonalát és népszerűségét. A DEAC rögbiszakosztályának irányítójaként ezen dolgozom.

Cívishír: Hogy kerültél Debrecenbe? Csak annyit tudunk rólad, hogy a rögbi őshazájában, Angliában születtél…
Aenab Hussain: A szüleim a hetvenes években Pakisztánból vándoroltak be Angliába, én már ott születtem a nyolcvanas évek végén, és Kentben, egy délkelet-angliai kisvárosban nőttem fel. Az orvosegyetem miatt jöttem Debrecenbe, és 2011 óta már itt élek.

Cívishír: Akkor vélhetően praktizálsz is valahol!
Aenab Hussain: Sajnos még nem, de az a cél, hogy belgyógyász szakorvosként azt tegyem. Csak van még feladatom az egyetemen.

Cívishír: Nem kapkodod el, de igazad van, jó a Debreceni Egyetemre járni.
Aenab Hussain: Többször halasztottam családi okok miatt, de még másfél év, és orvos leszek. A szakvizsgát is Magyarországon szeretném majd letenni.

Cívishír: Jó tudni, hogy Debrecen Kentben is képben van.
Aenab Hussain: Igen, mert itt sokkal olcsóban lehet ugyanolyan tudáshoz jutni, mint Angliában. Egy barátom már ide járt, ő ajánlotta a Debreceni Egyetemet.

Cívishír: Bejött neked a cívisváros?
Aenab Hussain: Ha már tíz éve itt vagyok, és nem sietek sehova innen, akkor gondolhatod, hogy nagyon megszerettem.

Cívishír: Az időjárás éppen nem rosszabb, mint Angliában…
Aeanab Hiussain: Én az időjárással is megvagyok. Itt legalább megvannak a klasszikus évszakok, amit nagyon szeretek. A legjobban azonban az embereket szeretem. 

Cívishír: Mesélj a pakisztáni gyökerekről!
Aenab Hussain: Élnek még rokonok Pakisztánban, például édesapám testvérei, de sajnos már nagyon rég jártam ott. Az egyetem mellett nem tudok menni, messze van, drága a repülőjegy, szóval nem egyszerű eljutni Pakisztánba Debrecenből. Örülök, hogy félévente hazamegyek Angliába, az szerencsére a menetrendszerinti repülőjárat elindulása óta sokkal könnyebb, mint korábban, amikor Budapestről tudtam csak repülni. Mondjuk Luton és Kent között az út időben ugyanannyi, mint a repülőút Debrecen és Luton között, de míg korábban ráment egy egész nap az utazásra, most megúszom fél nap alatt.

Cívishír: Otthon, mármint Kentben, a családi asztalnál milyen nyelven beszéltek?
Aenab Hussain: Pandzsábi nyelven, az a mi anyanyelvünk. Régen, amikor még Pakisztán nem önálló állam, hanem India része volt, akkor abban a tartományban, ahonnan a családunk származik, a pandzsábi terjedt el. Pakisztán-szerte azonban az urdu a leggyakoribb, és az a hivatalos nyelv is. Úgy is beszélek. A pandzsábi hasonlít az urduhoz.

Cívishír: Debrecenben van kivel gyakorolni az urdut vagy a pandzsábit?
Aenab Hussain: Van, egyre többen vannak Pakisztánból. Amikor tíz éve Debrecenbe jöttem, akkor csak egy maroknyi csapatot alkottunk, de ma már elég sokan tanulnak itt. Sok pakisztáni ismerősöm van az egyetemen, akik a legkülönbözőbb szakokra járnak – nem mindenki akar orvos lenni.

Cívishír: Összejártok bulizni?
Aenab Hussain: Néhányukkal igen, de most már több debreceni barátom van, mint külföldi. 

Cívishír: A rögbivel – gondolom – az iskolában ismerkedtél meg, Angliában ugyanis iskolai tananyag mindegyik klasszikus brit sportág.
Aenab Hussain: Így van! Én egy úgynevezett komprehenzív, azaz állami iskolába jártam, ahol labdarúgó-, rögbi-, krikett- és gyephokiedzésekre is járni kellett felváltva. Minden iskolának vannak csapatai, ezek pedig rendszeresen játszanak egymással városi, regionális és akár országos szinten is. Én sem kerülhettem el a sorsom: játszottam iskolai csapatokban, majd rögbiztem a lakóhelyem klubjában is.

Cívishír: No és a krikett? Az a pakisztániaknak elég jól megy, a nyári vb-n legyőzték a nagy rivális Indiát, történelmi győzelmet aratva.
Aenab Hussain: Versenyszerűen űztem én a krikettet is, úgy a középiskolában, mind az egyetemen, merthogy korábban Angliában is jártam egyetemre, de ott nem választottak be az egyetemi csapatba, így maradt a rögbi, amit azért jobban kedveltem, és a nagy testemnek nagy hasznát vették.

Cívishír: Debrecenben hogyan lett belőled rögbis?
Aenab Hussain: Amikor Magyarországra kerültem, eleinte sok hétvégém a bulizás áldozatává vált. Gondoltunk a barátaimmal, jobb lenne sportosan eltölteni ezeket a napokat. A bulik persze utána sem szűntek meg, csak immár együtt mentünk, egy jó, kiadós rögbizés után. Több év telt el így, aztán felmerült, hogy a DEAC-ban folytassuk tovább. A MEFOB (Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság) rendszerén belül nem találtunk magunknak ellenfelet, más egyetemnek ugyanis nem volt rögbicsapata. Mindenki jól járt, amikor csatlakoztunk a DEAC-hoz, hiszen mi kapunk anyagi támogatást, a klub pedig egy új szakosztállyal gazdagodott, ahol sok hallgató talál magának sportolási lehetőséget. Már többen azért jönnek Debrecenbe tanulni a világ különböző pontjairól, mert itt van egyetemi rögbicsapat.

Cívishír: A csapatban mindenki egyetemista?
Aenab Hussain: A keret kilencven százaléka igen, de a többiek is kötődnek a Debreceni Egyetemhez, hiszen itt végeztek korábban.

Cívishír: A csapatfotó alapján megállapítható, hogy ez a DEAC egy világválogatott. Hány nációt vonultattok fel?
Aenab Hussain: Nagyon sokat, hirtelen össze sem tudom számolni. A legtöbben Dél-Afrikából és Zimbabwéből származnak, ez két komoly rögbis nemzet, de vannak Ugandából, Líbiából, Dubaiból, Szíriából, Angliából és szerencsére egyre többen Magyarországról is. Ez a kulturális és nemzeti sokszínűség a legnagyobb értéke a csapatnak, nagyon sokat tanulunk egymástól.

Cívishír: Szakosztályvezetőként azért nem lehet egyszerű ennyi féle embert összefogni, összetartani!
Aenab Hussain: Én vagyok a problémamegoldó a csapatban, de egyébként mindenki segít mindenkinek. A hivatalos ügyeket én intézem, én vagyok itt már egy évtizede, beszélek magyarul, ezért ha valami nagy gond adódik – ilyen lehet hivatalos papírok intézése –, akkor engem hívnak. 

Cívishír: Szakmai szinten hol áll a csapat? Először is tisztázzuk: ti a klasszikus, tizenötös rögbit űzitek?
Aenab Hussain: Igen, de ezért elindulunk hetes rögbibajnokságban is, és ott vagyunk sikeresebbek. Tizenötösben az NB I-ben maradás a cél, a hetesben 19 csapatból az ötödikek lettünk legutóbb az országos bajnokságban. 

Cívishír: Mondjuk el azoknak, akik még nem láttak hetes rögbit, hogy egy futballpályányi területen hét-hét ember küzd egymás ellen, azaz rengeteget kell futni.
Aenab Hussain: Nagyon látványos, nagyon gyors változata a rögbinek, az olimpián is ezt játsszák. Ugyanaz a célja, mint a hagyományos, tizenötös változatnak, ugyanazok a szabályok, csak itt egy embernek sokkal többet kell futnia, sokkal könnyebb pontokat szerezni. 

Cívishír: Van olyan az egyetemen, aki mesterfokon ért a rögbihez? Ki a szakmai főnök?
Aenab Hussain: Eddig volt egy jó játékosedzőnk, egy dubai srác, de elvégezte az egyetemet, és hazament Németországba. A helyére szerződtetünk nemrég egy edzőt Grúziából, aki jó játékos volt a hazájában, ahol a rögbi az egyik legnépszerűbb sport, és nagyon komoly szinten űzik. Szerepelt a grúz U18-as és U20-as válogatottakban, tőle sokat várunk szakmailag. A fejlődéshez elengedhetetlen egy jó edző. 

Cívishír: Szeretnétek több debrecenit a csapatban, vagy továbbra is a külföldi egyetemistákra építetek?
Aenab Hussain: Feltett szándékunk, hogy utánpótláscsapatot is összehozzunk, tavasszal – terveink szerint – több debreceni iskolába is ellátogatunk, hogy bemutatóval egybekötött toborzókat tartsunk. 

Cívishír: Toborozhatsz már itt is! Mi a jó a rögbiben?
Aenab Hussain: A legjobb mindenképpen az, hogy egy olyan rendkívül élvezetes csapatjáték, amelyben minden testalkatú emberre van kitalálva poszt. Aki vékony és gyors, lehet szélső, aki nagyobb darab, mackós alkatú, az lehet középső falember, jó lesz a tolongásban. Hamis az a sztereotípia, hogy a rögbi durva. Vannak ugyan ütközések, mélyfogás és tolongás, de attól még ez egy tiszta sport, minimális sérüléssel, annak ellenére, hogy védőfelszerelés nélkül játsszuk. Ismétlem: ez egy nagyon tiszta sport, itt elképzelhetetlenek az olyan alattomos belépők, mint sok más csapatsportágban, és nem csak a fizikai erő számít, szellemileg is próbára teszi a játékosokat.

Cívishír: Az erőfeszítéseidre a Magyar Rögbi Szövetségben is felfigyeltek, és a legutóbbi tisztújításon beválasztottak az elnökségbe. Gratulálunk!
Aenab Hussain: Köszönöm szépen! Azt a munkát kaptam országosan is, amit Debrecenben végzek, azaz az egyetemi rögbisport újraindítását kell elérni, valamint a rögbit választó külföldi diákok koordinálása a feladatom valamennyi felsőoktatási intézményben. A 2024. évi Európai Egyetemi Játékokokat Magyarországon, Debrecenben és Miskolcon rendezik – arra egy nagyon jó csapatot szeretnénk összehozni, mert egy jó szereplés nagy lendületet adhat az egyetemi rögbisportnak.

Cívishír: A magyar állam is támogatja a rögbit.
Aenab Hussain: Igen, most már van egy nemzeti rögbistadion, mégpedig Budapesten, a Kincsem Parkban, ami nagyon komoly előrelépés.

Cívishír: Mikor és hol láthatjuk a debreceni rögbicsapatot?
Aenab Hussain: Most már téli szünet van, de azért edzünk még teremben. Február derekán kezdődik a tavaszi szezon, szeretettel várunk mindenkit a mérkőzéseinken. A hazai bajnokikat az Agrár mögött játsszuk, de szó van arról, hogy az amerikaifutball-csapattal közös pályát kapunk majd valahol a Vezér utcai egyetemi innovációs parkban. A pálya mérete teljesen ugyanaz, csak a csíkozás más, de azt majd megoldjuk.

Cívishír: A csapatnak mi lesz a sorsa, ha majd orvos leszel, és elhagyod az egyetemet, a várost?
Aenab Hussain: A távozásra nem gondolok. Szeretnék már végre végezni az orvosi egyetemmel, de úgy tervezem, itt maradok Debrecenben, minél közelebb a csapathoz. Többen kérdezték már ezt tőlem. Nekik is azt válaszolom, hogy nekem muszáj itt maradnom, mert a rögbicsapatnak működnie kell!

Cívishír: A rögbin túl is lesz, ami ideköt?
Aenab Hussain: Együtt élek a párommal, a családjánál fogyasztjuk el a vasárnapi ebédeket, ezek elengedhetetlen része az egyik kedvencem, a húsleves. A biztonságérzet az, ami az egyik legnagyszerűbb Debrecenben, még az angliainál is sokkal jobb. Az emberek is nagyon kedvesek, és már több barátom van itt, mint Angliában. Már úgy érzem, hogy itt vagyok otthon, Angliában pedig már csak vendég vagyok.

Cs. Bereczki Attila