Hirdetés
Többmilliós pénzbüntetést kapott a DVSC
| 2021. 08. 26. | 11:34:00
A klub egyeztetést kezdeményez a debreceni szurkolókkal.

Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás alapján a DVSC-t a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért
kétmillió forintos pénzbüntetéssel súlytotta.
Az indoklás szerint a július 31-i, Honvéd elleni idegenbeli találkozón a debreceni drukkerek megbotránkoztató, obszcén rigmusokat kiabáltak, míg az augusztus 8-i Loki-Újpest meccsen a szurkolók az obszcén kifejezések skandálása mellett füsthatású pirotechnikai eszközt használtak. A DVSC honlapján közölte, vizsgálják a fellebbezés lehetőségeit; erre 5 nap áll rendelkezésre.
További híreink

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.

Baleset: késnek a vonatok a debreceni vonalon
Zajlik a helyszínelés.

Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.

Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.

Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.

Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Ételfutárt keresnek: letörte a sorompót Debrecenben
A Vértesi úton.

Lukács Zsolt beolvasott a fideszes vezetésnek
Hibás kampánystratégiáról beszélt Papp László a debreceni közgyűlésen.

A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.

Izgalmas vasárnap délután elé nézünk. Hajrá, Loki!
A debreceniek a Fehérvárt fogadják.

Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.

Két debreceni fiatalnak is örökre emlékezetes marad ez az FTC–DVSC
Első gól, első meccs.

Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.

Debreceni edző a magyar válogatott szakmai stábjában!
Megtisztelőnek érzi a felkérést.

Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.

Ferencváros–DVSC: most szenzációszámba menne a debreceni győzelem
A DVSC-re rendkívül nehéz mérkőzés vár.

Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.

Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!

Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.

Erősen véleményes ez a debreceni kiállítás
A bíró lelke rajta.
Hirdetés
Biharkeresztesen összefogásból születik a majális
Civil szervezetek, intézmények és fellépők közösen teremtettek kiváló hangulatot.
Hirdetés
Olvasta már?

Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.

Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.

Kilenc új kamera figyel Berettyóújfaluban
Biztonságosabb, nyugodtabb környezet.

Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés





















