Ne foglalkozz semmivel, csak dolgozz!

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Barcelonában volt kiállításuk.
Kőszeghy Flóra: Valóban ritka alkalom, hogy az embernek ekkora önálló kiállítása lehet külföldön. Megtisztelő, hogy Náray Tamás nyitotta meg, inspiráló és motiváló találkozás volt. Nagyon sokat tanultam belőle, ugyanakkor jó volt az ottani művészek, látogatók visszajelzéseiből épülni, fejlődni. A galéria tere, közönsége életre szóló élményt nyújtott nekem.

Hogyan választod külön az építészetet a képzőművészettől?
Kőszeghy Flóra: Nem választom külön: nálam az építészet és a festészet összeér. Sőt, a fotózással is. Azt kutatom, hogy mi az a közös nevező, ami ezt a hármat összeköti. A mostani, budapesti kiállításomon látható installáció – a Massolit Books and Caféban – egy keskeny térben, a tér falaival kivágott test, ami egy csavart ábrázol. Igyekeztem olyan eleven felületet festeni neki, hogy akár egy élőlény darabja is lehetne, vagy bármi, amit az ember belelát. Számomra minden a vágással indul, majd egy vagy több elemből alakul ki az egész. A képeimen olykor a fotóimból kiragadok egy-egy részletet, ezek néha összeállnak egy komplex képpé, érzelemmé.

Ezek tudatosan témák vagy érzelmi kivetülések?
Kőszeghy Flóra: Az alkotásokon gyakran átüt az alkotó lelkivilága. Szerencsés esetben nem a világfájdalom az, amit megosztunk ilyenkor. Számomra ez a kihívás az egészben: érzékenynek lenni, de egyben is maradni. Művészként is fontos, hogy az életem rendben legyen. Igyekszem a festménynek lelket adni, én is láthatóvá válok ezáltal, de nem célom a kitárulkozás, hiszen nem én számítok.

Ezoterikus vagy pszichológiai vonalon mozogsz inkább?
Kőszeghy Flóra: Nem különíteném el ezt a két kategóriát. Keresem a transzcendenciát, de analitikus megközelítéssel. A lélek számomra a puttó festmények sajátos emberábrázolásában jelenik meg, ami visszatérő motívum. Nem vagyok naiv, vidám figura és nem szeretem a nagy életigazságokat. Sokat olvasok filozófiát, de nem a nagy tételekben, hanem az apró képekből összeállt valóságban hiszek. Mostanra ott tartok, hogy

ezt az őrült világot nagyon szórakoztatónak tartom. Máshogy nem lehet csinálni. Nem esek kétségbe, vagy nem háborodok fel másokon.

Teljesen természetes dolognak tartom a különböző emberi gyarlóságokat. Ez a munkámon is meglátszik. Nem akarok senkire semmit sem erőltetni, nem akarom, hogy úgy gondolkozzanak, ahogy én. Hét évig tanítottam a Budapesti Műszaki Egyetemen, ott is inkább bátorító, támogató hozzáállással oktattam. Próbáltuk a direkt tudás helyett kreativitásra buzdítani a tanítványokat.

Az egyetemi oktatás elég kötött.
Kőszeghy Flóra: Elvártuk az alapos és kitartó munkát, de hagytuk is kibontakozni mindannyiukat. A saját élettapasztalatomból azt próbáltam átadni, hogy „ne foglalkozz senkivel, csak dolgozz”! Nagyon jó érzés volt évekkel később megfigyelni, hogyan értek meg ezek a fiatalok. Jó volt látni, amikor a hallgatók vállalták a valószerűtlen megoldásokat is. Ebben volt némi kockázat. A BME mennyiségi képzése könnyen a minőség rovására megy. A tehetséges, lelkes fiatalokból könnyen lesz kiábrándult, kiégett ember, akik a pályát el is hagyják. Éppen azt ölik ki belőlük, ami miatt az építészet szép hivatás. Hiszek abban, hogy egyedi dolgokat kell terveznünk. Sok harcom volt emiatt, vannak jó oktatók, de maga a rendszer nagyon merev. Végül a piac engem igazolt, és azokat a diákokat, akik szembe mertek menni az egyhangúsággal. A háznak is van lelke.

Ezt a gyakorlatban mennyire tudod magadnak megengedni építészként?
Kőszeghy Flóra: Szerencsére édesapám – aki szintén szakmabeli – bátorított abban, hogy a saját utamat járjam. Rajta kívül rengeteg jó építész inspirált. Ferencz Marcellnél diplomáztam. Büszke vagyok rá, hogy sok jó nevű irodát végigjártam Budapesten. A holland építész, Erick van Egeraat budapesti irodájában is dolgoztam Tiba Jánossal és Z. Halmágyi Judittal. Ők nagyon meghatározóak voltak. Dolgoztam Zoboki Gábornál, majd a Tiba Stúdióban terveztük a Telekom és T-System Székházat. Négyen jegyezzük a koncepcióját, az épületen megjelenő arany kristályokat nagyon szerettem, azokat sajátomnak tekintem. Van, amikor a tervezés kitartást kíván – a Telekom esetében például az üvegtetőnél a 60. verzió valósult meg –, de ha valamit megálmodunk, azt végig kell vinni. Akkor is, ha szokatlan a megoldás. Ha a tervezés első fázisaiban a fiatalok félnek attól, hogy mit szabad és mit nem, akkor maradnak a lapos, semmitmondó épületek. Se lelke nincsen, se hangulata.

Ezt hogy lehet összehangolni, hogy egy befektető rá is bólintson egy ilyen profitközpontú világban?
Kőszeghy Flóra: Ez hosszú távon térülhet meg. A szellemi minőség nem avul el. A most épülő házaknál még nem látni, hogy húsz év múlva mit érnek. Építészként a mi felelősségünk, hogy átgondolt, egyének boldogságát szolgáló közeget teremtsünk. Például a Telekom-székház esetében rengeteget gondolkoztunk azon, hogy abban az épületben mi fog majd történni, miután reggel beérnek az emberek dolgozni. Hogyan tudunk mi az ő későbbi munkájukon segíteni. De ugyanígy egy családi ház esetében is így van ez. Hiszen a cél nemcsak egy vegetatív túlélési forma megteremtése, hanem a minőségi életvitel biztosítása. A művészetben ez a fajta elhivatottság elengedhetetlen, ugyanígy építészként is elvárható, nem kenhetünk mindent a megrendelőre vagy a kivitelezőre.

Szakmai szemmel hogy látod a szülővárosodat?
Kőszeghy Flóra: Debrecen most izgalmas fejlődésen megy keresztül. Én sok mindent másképp terveztem volna, de amikor egy ennyire komplex feladat adódik, ott a bonyolult érdekek és a lehetőségek vegyesen befolyásolják a folyamatokat. A spekulatív tőke szempontjai nem egyeznek meg a város érdekeivel, de igényes fejlesztők is akadnak, akik szeretnék, hogy büszkék legyenek arra, amit építenek.

Erre szerinted rá lehet venni a befektetőket?
Kőszeghy Flóra: Ez nem a befektetők dolga, hanem a felelős szereplőké. A kultúra nem kidobott pénz. Lelki táplálékkal is meg kell etetni a népet. Különben város helyett egy nagy lakóparkot építünk magunk köré. Ez anyagilag is mérhető, és sokkal többen jönnének a városba, ha lenne egy pezsgő, programokkal teli választék a művelődésre is. Láthatók a törekvések, de alá kell írni, hogy a debreceniek nem fogyasztják úgy a kulturális programokat, mint más nagyvárosok lakói.

Jó hallani, hogy felülről nézed a dolgokat, és hosszútávon gondolkozol. A saját életedben van valami nagy cél? Esetleg valami, a fő művednek neveznél?
Kőszeghy Flóra: Művek mindig is születni fognak. Ez kényszeres, jön magától. Ami a vágyálmom, hogy olyan emberekkel kerüljek kapcsolatba, akiktől tanulhatok. Még, még, még. Nem feltétlen a híres emberekre gondolok, a hallgatók között is találkoztam olyan emberekkel, akiknek megtisztelő volt látni a munkáit. Volt egy Leltár nevű szalon, ahova előadókat hívtunk meg. Azért ezt a nevet kapta, mert gyakorlatilag leltárba vettük a régi hallgatókat. Laza beszélgetések zajlottak, nagyon inspiráló közeg volt. Számomra sokkal nagyobb élmény, mint Hawaii-on nyaralni. Mert ez beépül, és az enyém marad.

Hajnal László