A debreceni tér, ahonnan 85 éve mindenkinek van egy sztorija
Gyertyánsövény, tiszafák, bronzszobrok, kétlépcsős medence, szökőkút, több mint 33 ezer négyzetméteres francia mintájú park – már 85 éve alkot elválaszthatatlan egységet a Debreceni Egyetem Főépületével a város legimpozánsabb tere.
A főépület 1932-es felavatásával a munkálatok nem értek véget, a szomszédos területeken sportpálya, professzori villák (8 villa Györgyi Dénes tervei szerint) épültek, és az épület előtti park rendezése is megkezdődött. A Főépület előtt alakították ki Debrecen legnagyobb – 230-szor 144 méteres – terét, amelyet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter elképzelése és megbízása alapján Kertész K. Róbert államtitkár tervezett, középpontjában a 65x20 méteres vízmedencével. Az új tér igazodott az 1923-ban Debrecen város megbízásából Borsos József főépítész és Pohl Ferenc főkertész elképzelése szerint készült Nagyerdő-rendezési tervhez.
1931 első félévében – az egyetemi építkezések művezetőségének jelentése szerint – folyamatban volt a téren a medence kialakítása, az aszfaltozás és a kőjárda burkolatok készítése, és megkezdődtek a műkertészi munkálatok is.
A tér díszítésére szolgáló szobrokra Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter pályázatot hirdetett, így Méliusz Juhász Pétert Füredi Richárd, Huszár Gált Ohman Béla, Szenczi Molnár Albertet Pásztor János, Komáromi Csipkés Györgyöt pedig Kisfaludi Stróbl Zsigmond (aki a ma már a Főépület előtt álló Tisza István szobor alkotója is) formázhatta meg.
A park kivitelezési munkálatait a város finanszírozta, cserébe a kultuszminiszter Debrecennek ajándékozta a szobrokat.
1934. május 17-én leplezték le a főépület előtt lévő Tisza István téren (ma Egyetem tér) az első, Méliusz Juhász Péter (1536-1571) emlékére felállított szobrot. Az alkotás a magyar református egyház szervezőjét, a hitvitázót ábrázolja, amint könyvvel a kezében szenvedélyesen szónokol.
Az avatóünnepséget a kollégiumi kántus éneke nyitotta, majd Varga Zsigmond, az egyetem rektora mondott köszöntőt.
A további három műalkotás avatóünnepségét 1939. április 27-én tartották a Debreceni Református Kollégium 400 éves jubileumi ünnepségsorozatának keretében, amikor leleplezték Huszár Gál (1512-1575), a debreceni nyomda alapítója, Szenczi Molnár Albert (1574-1634) fordító, zsoltáríró, és Komáromi Csipkés György (1628-1678) bibliafordító szobrát, és ugyanezen a napon helyezték el az egyetemi templom alapkövét is. A hazai és debreceni egyház- és vallástörténet négy meghatározó alakjának állítanak emléket a szobrok, kapcsolódva az egyetem gyökereihez, és egyben őrizve a város hagyományait is. Bár a négy mű négy különböző szobrász alkotása, mégis egységes együttest alkot.
A szobrok azóta is Debrecen tulajdonában állnak, mint ahogyan a tér fenntartásáért is a város felel.
A park végső formáját azonban csak később nyerte el: a második világháborút követően szökőkút került a medencébe, amelynek díszítésére évtizedek elteltével a város hat újabb alkotást készíttetett. Az életnagyságúnál jóval nagyobb bronzszobrok napozó, vízzel játszó férfi és női aktokat ábrázolnak. Madarassy Walter: Ágat tartó nő, Várady Sándor: Vízbe nyúló fiú, Varga Imre: Pihenő nő, Ungváry Lajos: Napozó férfi, Radó Károly: Leányakt és Marton László: Ugró férfi című alkotásai 1965-től díszítik a teret.
Időközben a medence mellett álló tujasor elöregedett, így a Debreceni Egyetem – a Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére a területet fenntartó önkormányzat támogatásával – a régi tuják helyére 20 darab 3 méter magas, kúpformára nyírt tiszafát vásárolt, amelyek 2014 karácsonyára kerültek helyükre.
