Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bajnoki elődöntőben a debreceni bowlingozók!

| 2018. 10. 25. | 10:14:00
November közepén kezdődik a rájátszás.
Bajnoki elődöntőben a debreceni bowlingozók!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Múlt hétvégén játszotta utolsó NBI-es bajnoki mérkőzését az alapszakaszban a Cívis Bowling Team. A tét már csak a veretlenség megőrzése volt, az már korábban eldőlt, hogy továbbjut a bajnoki elődöntőbe a Cívis Egyesület csapata. Az ellenfél a jól ismert régi rivális, a budapesti Glow "A" együttese volt, idegenben.

A tét hiányával magyarázható módon kissé álmosan kezdődött az összecsapás, de a debrecenieknek jól alakultak a dolgok az elején. Előnyt szerzett a Cívis, amit növelni is tudott a második körben, és úgy jutott a páros mérkőzésekig hogy vezetett 10-6 arányban. A stabil vezetést azonban a duók szépen leadták, így némi meglepetésre a Glow jó hajrával kiegyenlített a végén, mivel a 4 páros meccsből hármat megnyert.

12-12 lett a vége, a versenyszabályok alapján a több dobott fával a Cívis két pontot, a Glow egyet könyvelhetett el.

A bajnoki veretlenség megmaradt tehát, a 100 százalékos teljesítmény elúszott, de kritika nem érheti a csapatot, nagyon szépen teljesített ebben az idényben is, elérte a minimális kitűzött célt, továbbjutott a rájátszásba, ami november 17-én kezdődik a Cívis számára, ekkor fogadja hazai pályán, Tiszaújvárosban a másik csoport második helyen végzett csapatát, a szintén budapesti ATTE "B" -t. Visszavágó 25-én, Budapesten.

További híreink
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Tévés meccset vív a DEAC
Tévés meccset vív a DEAC
A tét az elődöntő a debreceniek számára.
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Elmaradt a szoros döntő.
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Egy gólt lőttek a portugáloknak.
A röplabda új lendületet kapott Magyarországon
A röplabda új lendületet kapott Magyarországon
Az elmúlt években a röplabda észrevétlenül átlépett a háttérsportok közül a reflektorfénybe.
Misi bá, a debreceni baseballkirály
Misi bá, a debreceni baseballkirály
Bánkuti Mihállyal kibeszéltünk bő három évtizedet, majd megvigasztaltuk.
Bolgár játékost igazolt a DEAC
Bolgár játékost igazolt a DEAC
Ivan Tassev szerződtetése klubtörténeti esemény.
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Ha augusztus, akkor Eötvös Kupa
Debrecenben és Hajdúnánáson küzdenek a csapatok.
Debreceni érmek az Európa-bajnokságon
Debreceni érmek az Európa-bajnokságon
Kitettek magukért az uszonyos úszók
Idén is született DEAC-érem a Kékszalagon
Idén is született DEAC-érem a Kékszalagon
Közel ötven hajó adta fel a küzdelmet, ám a debreceniek mind célba értek.
Távozik a debreceniek csapatkapitánya
Távozik a debreceniek csapatkapitánya
Rajta kívül másik két játékos is elhagyja a DEAC-ot.
Hirdetés
Hirdetés
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés