Anya. Nő. Minden. Egy delejesen feminin debreceni alkotó

Cívishír: – Más anyának nem három, de néha egy gyerek mellett sincs ideje estig egy önálló gondolatot végiggondolni, te látszólag mégis nagyon rendben vagy velük. Gondolattal is, gyerekekkel is, magaddal is. A családod gáláns ennyire vagy harcolsz az önérvényesítésért?
Kopócs Éva: – Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert a családom maximálisan mellettem áll. A nagyszülőktől kezdve a gyerekekig. Segítenek, büszkék az eredményeimre, és lelkesítenek. A párommal egyáltalán nem kell harcolnom az önérvényesítésért. Hisz bennem, és érdeklődve hallgatja a történeteimet. Nagyon gyakran még stílustanácsot is kérek tőle, és mindig bízhatok benne, ha valamilyen döntést kell meghoznom. Odafigyel rám, és kíváncsian figyeli, merre visz az utam. Tiszteletben tartjuk a másik magánszféráját, a napi feladatokat pedig felosztjuk egymás között. Egyedül az idővel harcolunk. A prioritások felállítása és a logisztika néha feladja a leckét.

Cívishír: – A vegytiszta „csak anyaságba” egy idő után be lehet csavarodni. Bármi mást csinálni igazi felüdülés két pár tornacipő és virslifőzés között. Nincsenek olykor skizofrén pillanataid?
Kopócs Éva: – Olyan, mintha folyton valamiféle skizofrén állapotban lennék, mert szinte mindig jár az agyam. Altatás, mosogatás, vezetés, de akár beszélgetés közben is tervezek, sorba veszem a feladataimat, problémákat oldok meg, és új ötleteken töröm a fejem. De szerintem ezzel a nők többsége így van, képes egyszerre több felé figyelni. A multitasking szinte már alapfelszereltség a mai anyáknál. A Maminvent előtt sokkal intenzívebben fordítottam. Az utolsó könyvön például úgy dolgoztam, hogy közben a harmadik fiunkat szoptattam. Szó szerint ültem vele a fotelben, és sokszor a bal kezemmel, egy ujjal pötyögtem a billentyűzeten. Az angolban erre létezik egy kifejezés: Nursing At Keyboad. Természetesen vannak pillanatok, amikor egy kis időre kiszállnék a ringlispilből, amikor annyi feladat és határidő torlódik fel, hogy nem látom a kiutat, amikor csak egy jó alvásra vágyom, és arra, hogy valaki mosogasson el helyettem. Aztán elsimulnak a dolgok, az a tudat pedig, hogy megint túl vagyunk egy nehéz időszakon, megerősít, sőt, a párkapcsolatot is egyben tartja, hiszen ezek közös sikerek.      

Cívishír: – Megőrizni magunkban a nőt legalább olyan fontos és nehéz, mint kordában tartani a szanaszét futó gyerekeket, igényeket, életet. Amit csinálsz, az mégis delejesen feminin. Véna ez? Alkat? Lélek? Kiváló társ?
Kopócs Éva: – Örülök, ha így látod, bár nem törekszem egyértelműen feminin dolgok létrehozására. Inkább egy hangulat, szín, anyag szokott megfogni. Valójában egy hajtóerő munkálkodik bennem, és én engedelmeskedem neki. Ha meglátok egy szép anyagot, muszáj szétvágnom, a saját kedvemre alakítanom. Ilyenkor nem foglalkozom azzal, hogy milyen divatot követ, egyáltalán, követ-e bármit is. Sőt, az a legjobb, ha nem lehet semmilyen kategóriába besorolni. Számomra nem kényszerítő erő a fősodor. Arra azért emlékszem, hogy kislányként imádtam anyukám cipőiben billegni, reggelente pedig az volt az első kérdésem, hogy milyen az időjárás, és elszomorodtam, ha a hideg miatt nem tudtam szoknyában menni oviba. Apukám képes volt órákig autózni velem, hogy megtaláljuk a tökéletes cipőt és a legpörgősebb szoknyát. Innen nézve alkati adottság, otthonról hozott minta az öltözködés, a divat, a kiegészítők iránti fogékonyság. De a férjemnek is sokat köszönhetek (ezen a téren is), mert ő nem egy „nőcire” vágyik. Kimondottam zavarná, ha a modern nő összes ismérvével rendelkeznék. Én mégis nőnek érzem magam, a nagyon rövid hajam ellenére is, mert nőként bánik velem, és mert (bár elcsépelt, tudom), a nőiség belülről fakad. És ha a sok fiú (férjem és három fiam), a sokszor férfias munkatempó és kemény élethelyzetek ellenére femininnek tartják a termékeimet, az külön öröm. Nem is tudom… lehet, hogy azt a nőiséget használom fel az alkotói tevékenységem során, amit nincs időm megélni/kiélni . Egyébként az is érdekes, hogy kedvenc rekreálmányaim közé tartoznak a nyakkendőkből készült ékszerek. Bennük egyszerre megvan a férfi és a női oldal.    

Cívishír: – Létrehoztál és menedzselsz egy vállalkozást. Vele, mellette egy életformát. Benne van az újrahasznosítás ugyanúgy, mint az, hogy kiköltöztetek Debrecenből. Melyik ötlet a korábbi?
Kopócs Éva: – Az újrahasznosítás, az átalakítás is a gyerekkoromból fakad. Akkoriban ehhez még nem kapcsolódott ideológia, környezettudatosság, inkább csak a szüleim kreativitása és alkotásvágya. Tőlük vettem át azt a szemléletmódot, hogy ha valamit meg akarsz csinálni, akkor ne várj vele, inkább vágj bele, hozd létre abból, ami van. És akkor lett függönyből párnahuzat, vagy férfi ingből babaruha. A kiköltözésünk aztán újra felerősítette bennem ezt a hozzáállást. Olyan életet kezdtünk élni, ami hasonlított az én gyerekkoromra, ugyanakkor bele is illeszkedett és most időben is egybeesik egy új tendenciával. Egyre többen költöznek ki a városokból és kezdenek nyitni az önellátás felé. Én ennek nagyon örülök, és olyan jó látni, ahogy a diplomások a föld, a haszonállatok és a növénytermelés felé fordulnak. Könyvekből, blogokból tájékozódnak, és szerintem ugyanoda lyukadnak ki, mint évtizedekkel ezelőtt a falusiak, akik még beleszülettek ebbe az életformába, ellesték az öregektől a fogásokat. Aztán mintha egy láncszem kiesett volna, és most tudatos munkával, egyéni úton kellene eljutni a régi bölcsességekig. De a lényeg, hogy ez történik, zajlik, és egyre több családot érint, aminek a gyerekek a legnagyobb haszonélvezői. Van olyan barátunk, aki főiskolai tanárként disznótól kezdve nyúlig mindenféle állatot tart, és hozzánk hasonlóan a kétkezi munkában találja meg azt az energiát és feltöltődést, amit a szellemi munka, az urbánus élet kiszív.

Cívishír: – Gyermekbiztos nyaklánc, fülbevaló, táska, komplett szettek; merész színek, biztos érzék. Magad fotózod őket, webshopban kínálod és személyesen is jelen vagy velük vásárokon. Róluk „szólsz”, sokkal találkozol: milyenek a mai nők?
Kopócs Éva: – Hirtelen egy szóval tudnék válaszolni: küzdés. A mai nők küzdenek a különböző szerepekkel, küzdenek az egyenjogúságért, küzdenek az idővel, az időért. Természetesen ezzel nem mondtam újat, mindenki érzi, látja, hogy ez a helyzet, és gondolom, régebben sem volt másként. Ugyanakkor, mintha kialakulóban volna egy réteg, akik tudatosan vagy ösztönösen hátat fordítanak a trendnek, nem engedik, hogy a reklámok, elvárások megnyomorítsák a személyiségüket, próbálnak pozitívan gondolkodni, és harmóniát teremteni. És ami a legfontosabb, tudják, hogy ezt magukon kell kezdeni. Ennek szellemében nevelik a gyermekeiket, odafigyelnek a gyermekeik lelki szükségleteire, és féltik a jövőt, ezért amennyire lehet, környezettudatosak. Szeretik a különleges, de tartós, praktikus dolgokat, és inkább megveszik a jobb minőséget drágán, mint két silányabbat. Én legalábbis sok ilyen nővel és családdal találkozom a vásárokon ugyanúgy, mint a virtuális térben.

Cívishír: – Mintha sorra előjönnének a régi, voltaképp nagyis dolgok: bútort felújítani, lekvárt főzni, tortát díszíteni, horgolni ismét divat. Jó az irány?
Kopócs Éva: – Igen, ma minden trendi, ami házi készítésű vagy kézműves. Néha már úgy érzem, hogy túl sok, hogy ezekkel a jelzőkkel is visszaélnek, puszta reklámfogás ráírni egy darab sajtra, hogy kézműves. De ha ezt a vonulatot nem nézzük, csak azt, hogy közösségi élmény lehet a ribizli leszedése, majd lekvárrá főzése, hogy nők kötésmintákról chatelnek és fórumoznak, hogy divat lett nem kidobni, hanem átalakítani, újrahasznosítani, akkor ez mindenképpen jó irány. Inkább olvasgassunk gasztroblogokat, mint üljünk a híradó előtt, és habzsoljuk a sok felesleges hírt, ami ráadásul félelmet szül. Arról nem is beszélve, hogy a kreativitás kiélése, az alkotás szerintem alapvető szükségletünk. Mindenki menekül valamibe, amiben meg tud nyugodni, ahol kiereszti a gőzt, ahonnan erőt merít. Én a textilekkel való foglalatoskodásban, az átalakításban találtam meg ezt a forrást. Egy elmélyült alkotófolyamat, főleg, ha közösségben történik, felér egy terápiával. Meggyőződésem, hogy sokan szenvednek a monotóniától, ezért hiszem, hogy az életben elengedhetetlen az önfeledt alkotás, a játék, a flow élménye.

- BCSH -