Az alvó szomszédja zsebéből lopott 210 ezer forintot Hajdúhadházon

A Debreceni Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a sértett alvó állapotát kihasználva lopta el a zsebéből a pénztárcáját.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett Hajdúhadházon élnek, szomszédok. 2023. március 19-én a délutáni órákban a sértett családja névnapot ünnepelt a lakóhelyén, ahol 18 óra körüli időben megjelent a vádlott és csatlakozott a társasághoz. A kora esti órákban a sértett ittas állapotba került, ezért az asztalnál ülve elaludt. Ezt észlelve és kihasználva a vádlott a férfi nadrágjának zsebéből elvette a pénztárcáját, amelyben benne volt 210 ezer forint készpénz, a sértett nevére kiállított okmányok, valamint egy bankkártya.
Az elkövető a pénztárcából a 210 ezer forintot kivette, majd azt a benne lévő okiratokkal együtt másnap bedobta a sértett házának udvarára. A vádlott cselekményével közel 213 ezer forint kárt okozott.
Az ügyben a nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság folytatta le. A jelenleg letartóztatásban lévő, különös visszaeső vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség kifosztás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat börtönbüntetésre ítélje, mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá a sértett által a nyomozás során előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el, annak adjon helyt. A vádirat mértékes indítványt is tartalmaz, miszerint ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmények elkövetését a vádiratban foglaltak szerint beismeri és lemond a tárgyalásról, a járásbíróság őt 3 év 10 hónap börtönbüntetésre ítéltje, mellékbüntetésül 4 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.






























