Alvó nőt fosztottak ki Hajdúhadházon

A rendőrség közlése szerint a 20 éves fiatal és 16 éves társa június 8-án 1 óra körül sétáltak be egy hajdúhadházi ingatlan kertjébe. A bejárati ajtó zárva volt, ezért megfeszítették, majd bejutottak az épületbe. A fiatalabb fiú a figyelő szerepét töltötte be – ő az ajtóban maradt, cimborája pedig elkezdte átkutatni a helyiségeket. A nappaliban egy fiatal nő aludt a kanapén, mellette pedig két mobiltelefon hevert. A 20 éves férfi odalopakodott a sértetthez, elemelte a készülékeket, majd sietve távoztak.
A nő nem sokkal később felébredt, és észrevette, hogy a telefonok eltűntek, majd értesítette a rendőrséget.
A gyors intézkedéseknek és az egyenruhások jó hely- és személyismeretének köszönhetően már hajnalban a kattant a bilincs a két fiatal csuklóján. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten részletes beismerő vallomást tettek.






























