Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A menzaárakat harminc százalékkal emelnék

| 2022. 06. 13. | 20:31:00
Az energia és az élelmiszer drágulása miatt.
A menzaárakat harminc százalékkal emelnék
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ősztől a menzákon 30 százalékos átlagos áremelésre lenne szükség az energia és az élelmiszerek drágulása miatt - írja a Világgazdaság.

Már február végére elolvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon. Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője a lapnak elmondta: már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna indokolt. Ami azóta történt az élelmiszer- és energiapiacon, az olyan mértékű önköltség növekedést hozott, hogy az egyes cégeket már veszteségbe taszított.

Ősztől egy iskolai ebédért teljes áron 800-900 forintot, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetni a jelenlegi becslések szerint.

Aggasztó, hogy mi lesz a háború miatt az őszibúza- és gabona-árfolyamokkal, és meddig tartható az üzemanyagok ársapkája, aminek a levétele a szállítási költségeket nyomná meg azonnal 60 százalékkal - érzékeltette a bizonytalansági tényezők súlyát Sáfár Ferenc.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Feszítő vállalkozói igénynek kedveznek Debrecenben
Feszítő vállalkozói igénynek kedveznek Debrecenben
Olyan sikeres a kkv-park, hogy elindult a bővítése.
Állateledel-gyártó gépek: legyen jó választás
Állateledel-gyártó gépek: legyen jó választás
Mitől lesz valóban stabil, tiszta és jól skálázható egy technológia?
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
Jelentősen olcsóbb lett azonban a vaj, a liszt, a tej.
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál.
Folytatódna az aszfaltozás a Basahalom utcában
Folytatódna az aszfaltozás a Basahalom utcában
Pályázatot írt ki a debreceni önkormányzat.
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Áramtalanítottak a tűzoltók.
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
Csaknem félmilliós bíróságot kapott a sofőr.
Bővítik az ebesi központot
Bővítik az ebesi központot
Parkosítás is része a beruházásnak.
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Új burkolatot kap a Derecske-Hajdúszovát összekötőút.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
A Csónakázó-tóba folyó termálvíz hőjét nyerik vissza a távhőrendszerbe.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
A Móra Ferenc útra riasztották a tűzoltókat.
Három sugárral oltották a téglási házat
Három sugárral oltották a téglási házat
Az Annakertben csaptak fel a lángok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Hirdetés
Hirdetés
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
Hirdetés
Hirdetés
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés