Veszélyjelzés: az Alföldön felhőszakadás is lehet

Április 22-én a déli, kora délutáni órákban a déli tájakon a záporok mellett várhatóan zivatarok pattannak ki, amelyek a délután folyamán északi, északkeleti irányba haladva átterjednek a Dunántúl keleti tájaira, illetve az Alföld északabbi területeire is. Lokálisan rövid idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék hullhat az egymást követő erősebb gócokból, emellett főként a kezdeti időszakban viharos (60-75 km/h) széllökések, és jégeső is kísérhetik a zivatarokat.
A késő esti órákra fokozatosan lecseng a zivatartevékenység.
A hétvége
Szombaton kezdetben északon és keleten még többfelé várható eső, zápor, majd délután már csak néhol fordulhat elő kisebb csapadék, egyre hosszabb időszakokra szakadozik fel a felhőzet. Délen és északkeleten lesz szelesebb az idő. Hajnalban 5-11, délután 14-20 fok várható. Reggelre nyugaton, délnyugaton pára, foltokban köd képződhet.
Vasárnap a naposabb délelőttöt követően erősebben megnövekszik a felhőzet, délután délnyugat felől több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok. A déli-délnyugati szél élénk, az ország nyugati-északnyugati felén erős, viharos lesz. Meleg idő várható, 19-26 fokos maximumokkal.






























