Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hajdú-bihari katonák számára is véget ért a veszélyes misszió

| 2021. 06. 09. | 12:24:00
Tizennyolc év után ér véget a honvédség afganisztáni szerepvállalása.
A hajdú-bihari katonák számára is véget ért a veszélyes misszió
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az afganisztáni volt az egyik legveszélyesebb katonai misszió, amelyben magyar katonák részt vettek – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1-en június 9-én. Ruszin-Szendi Romulusz elmondta: amikor korábbi beosztásában a küldetésben részt vevő katonák kiválasztásával foglalkozott, igyekezett olyanokat válogatni, akik már „megjártak” egy kevésbé veszélyes missziót. Emlékeztetett, a Magyar Honvédség több ezer katonája vett részt az afganisztáni misszióban az elmúlt 18 évben, így – tette hozzá – a harcoló állomány jelentős részének – a honvédtől a tábornokig – van harci tapasztalata, amely beépült a kiképzésbe.

Kérdésre válaszolva a Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: céljuk, hogy 30 ezres aktív állomány, körülbelül 20 ezres tartalékállomány és mintegy 5 ezer kadét legyen a Magyar Honvédségben.

További híreink
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Az új helyszínen a régi értékek mentén zajlott a város egyik legnagyobb közösségi eseménye.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Hirdetés
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés