Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Érthetetlen, amit egy sofőr Hajdúsámsonban tett

| 2021. 04. 07. | 10:35:00
A másik autóján vezette le agresszivitását.
Érthetetlen, amit egy sofőr Hajdúsámsonban tett
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy piros lámpánál álló autóson vezette le dühét - közölte Pocsai Edit címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyész     

A 29 éves vádlott 2021. február 6-án 15 óra körül Hajdúsámson közelében, a 471. számú főút mellett lévő fogadó parkolójában autóval megállt. Ekkor a főúton, a közlekedési jelzőlámpa piros jelzése miatt várakozott egy gépkocsi.

A vádlott kiszállt a járműből, minden ok nélkül odament a másik autóhoz, kiabált a sofőrrel, majd ököllel betörte a vezető ülés melletti ajtó üvegét.

A járműben 20.000 forint kár keletkezett, ami nem térült meg.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a közlekedésben részt vevő és a közelben tartózkodó személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést, és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
Csaknem félmilliós bíróságot kapott a sofőr.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Rablás a debreceni belvárosban
Rablás a debreceni belvárosban
Ketten voltak, a sértettnek esélye sem volt.
Keresik, ki lopta el a táblát Nagymacson
Keresik, ki lopta el a táblát Nagymacson
Szemtanúk jelentkezését várja a debreceni rendőrség.
Debrecenben dőlt el a csákánynyeles gyilkos sorsa
Debrecenben dőlt el a csákánynyeles gyilkos sorsa
Szíve választottjának ismerősével végzett, és majdnem megölte az asszonyt is.
Mezőcsáti gyújtogató: súlyosabb ítéletet kértek Debrecenben
Mezőcsáti gyújtogató: súlyosabb ítéletet kértek Debrecenben
Ittas állapotban követte el a bűncselekményt.
Drogot fogyasztott a komádi gyorshajtó
Drogot fogyasztott a komádi gyorshajtó
Ráadásul korábban eltiltották a vezetéstől.
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Ha lehetősége nyílt, meg is vacsorázott az intézményekben.
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Pszichiáter és álorvos a vádlottak padján
Számos pácienst, hozzátartozót vertek át.
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
„Ukrán aranykonvoj”: videót tett közzé a NAV
A hatóság gyanúja szerint a felvételen egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisítanak.
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Autók ütköztek Hajdúszoboszlón
Áramtalanítottak a tűzoltók.
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
50 helyett 145-tel száguldott Hajdúböszörményben
Csaknem félmilliós bíróságot kapott a sofőr.
Bővítik az ebesi központot
Bővítik az ebesi központot
Parkosítás is része a beruházásnak.
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Útfelújítás miatt korlátozzák a forgalmat Derecskénél
Új burkolatot kap a Derecske-Hajdúszovát összekötőút.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
Hajdúszoboszló rezsicsökkentő fejlesztést hajt végre
A Csónakázó-tóba folyó termálvíz hőjét nyerik vissza a távhőrendszerbe.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
Tűz volt egy böszörményi ház udvarán
A Móra Ferenc útra riasztották a tűzoltókat.
Három sugárral oltották a téglási házat
Három sugárral oltották a téglási házat
Az Annakertben csaptak fel a lángok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Hirdetés
Hirdetés
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés