Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

U21-es válogatott középpályás a Lokiban

| 2019. 08. 10. | 19:42:00
Kundrák Norbertet megszerezték a piros-fehérek.
U21-es válogatott középpályás a Lokiban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kundrák Norbert Debrecenben folytatja pályafutását, a 20 éves középpályással négy évre szóló szerződést kötött a DVSC labdarúgú klubja. 

Mint a Loki honlapján írják, Kundrák Norbert Miskolcon született, és ott is kezdett el futballozni kilencéves korában, a Diósgyőri VTK csapatában. Tizennégy évesen egy barátságos mérkőzésen már pályára lépett a felnőtt csapatban, sőt, gólt is szerzett. Ezután igazolt a Honvéd utánpótlásába, majd onnan nem sokkal később a Ferencvároshoz került.  

2017-ben a Budafoki MTE ellen 4-2-re megnyert Magyar Kupa elődöntőben kétszer volt eredményes, majd pályára lépett a fináléban is. Még ebben az évben profi szerződést írt alá a zöld-fehér klubbal. 2018 januárjában a másodosztályú Soroksár SC vette kölcsön, ahol másfél évig futballozott. Az előző szezonban 38 NB II-es mérkőzést játszott, és 14 gólt szerzett. 

További híreink
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
A Zalaegerszeg kikapott otthon.
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
Bárány Donát Debrecenben marad
Bárány Donát Debrecenben marad
Meghosszabbította a szerződését.
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Hirdetés
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés