A TAO-rendszer és magyar kézilabda legnagyobb kudarca

Nem savanyú a szőlő, DVSC-szurkolóként elismerjük vereséget és gratulálunk a Siófok csapatának, amiért a bajnokság nyitányán átgázolt a debrecenieken. Jobbtól nem szégyen kikapni, a Balaton-parti egylet felállása azonban felvet néhány kérdést, vagyis inkább súlyos problémát.

A kizárólag légiósokkal pályára lépő, a kispadról is csak külföldieket bevető Siófok

enyhén szólva sem szolgálja a magyar kézilabda érdekeit, a magyar utánpótláskorú női válogatottak nyári sikereinek földbe döngölése. Ha volna még ember e honban, aki nem tudná: 2018-ban a junior világbajnokságon és a serdülő nyílt Európa-bajnokságon aranyérmes, az ifjúsági vb-n ezüstérmes lett a magyar válogatott.

Nagyszerű eredmények, hip-hip, hurrá! No de milyen perspektíva állhat egy fiatal magyar kézis előtt, ha felnőtté érve még a padot sem koptathatja egy élcsapatban? Természetesen nem a „fajtiszta” magyar pontvadászat mellett törünk lándzsát, hiszen

a külföldi sztárjátékosok jelenléte hasznos, szakmailag, a bajnokság nívója miatt is indokolt, egészen addig, amíg magyarok is helyet kapnak mellettük.

Rejtély, hogy a kézilabda-szövetség miért nem tekint veszélyforrásként a sok légiósra,  ahogy az összes többi látványsportágban létezik légiósszabály és légióskorlát Magyarországon.

A Siófokon nem lenne elegáns elverni a port, hiszen a Győr, vagy férfi vonalon a Veszprém és a Szeged is évek óta légiósokra épít, és nem a magyarutálat miatt. Olybá tűnik, ahol erős csapatot akarnak, és még pénz is van rá, nem tudnak fiatal magyar tehetségekhez nyúlni, mert – tisztelet a kivételnek – a csúcsszínvonalhoz az U20-as világbajnoki címmel együtt is kevesek. Éppen ezért a helyén kell kezelni a nyári, debreceni örömmámort a kijózanodás után. Emlékezzünk csak! U20-világbajnokságon futballistáink is parádéztak nem is olyan régen, aztán a legtöbben még az NB I-ben sem alkottak maradandót. A sportban az U20-tól rögös út vezet a felnőtté váláshoz.

Kétségkívül könnyebb és olcsóbb külföldről igazolni, mint fáradságos munkával játékosokat kinevelni kamaszkortól,

de éppen ezért, utóbbi ösztönzésére találta ki pártunk és kormányunk a TAO-rendszert. Különösen annak fényében szomorú az, ami Siófokon és a sztárcsapatoknál zajlik, hogy brutális állami támogatásban részesülnek. A tehetségek fejlesztésre tehát volna pénz, de hosszú az út, meg hát magyar "leleményesség" következményeként nem minden TAO-milliárd az utánpótlásé.

Egy biztos: a magyar kézilabda-bajnokság mielőbbi reformra szorul.

Cs. Bereczki Attila