Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Fidesz és a bohócliga

A legnagyobb gondban a győztes Fideszt látjuk. Debrecenben is.
A Fidesz és a bohócliga
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mekkora pofont kap a választóktól a NER szellemi atyja, Orbán Viktor? Erre a költői kérdésre várták a választ az ellenzéknek nevezett politikai melléktermékek, aztán a Nemzeti Választási Iroda összeomlása miatti várakozás úgy összekuszált mindenkit testben és lélekben, hogy a leginkább közveszélyes, labilis idegrendszerűek egy idő után már kigyókat láttak kígyózni. Majd az eredmények hallatán mindannyian pofára estek. Arccal előre a betonnak.

Nem csoda, hogy az ütés bennük maradt éjszakáig, így groteszk módon egyedül a Kétfarkú-elnök tapintott rá a lényegre sörrel a kezében, azaz adott értelmes magyarázatot a választás eredményére valamikor éjféltájt:

hosszabb távon a vidéket le kell csatolni, hogy csak Budapest maradjon,

de könnyebb lenne legközelebb okosabban hirdetniük a túlmozgásos aktivistáknak a taktikai szavazásokat, meg a koordinált jelöltállításokat, mert nem lehet minden ellenzéki szavazót a negyednáci Jobbik, illetve a félhalott MSZP-re és DK-ra tolni, tehát visszalépniük Gulyás Mártonéknak kell. A politikától.

A főkutya éppen azt ugatta kissé burkoltan: egy igaz LMP-st vagy kétfarkút nem azért szült világra az anyja, hogy Gyurcsányra vagy Vonára szavazzon, csak azért, hogy Orbánt bukni lássa, tudnillik az övékén kívül van a magyar politikában egy másik dimenzió is. Aki ezt nem vette észre, nem ismeri a szavazóit, alkalmatlan politikusi szakmára, mondjon le! Ja, ez vasárnap este megtörtént? Nagyon helyes, akkor hétfőn meghunyászkodva, csendben tessék távozni a politikai életből legalább 30 évre, utána majd beszélhetünk. Ez a minimum, amit a Fidesz zsinórban harmadik kétharmados győzelme után illik meglépni.

És akkor most nyugodjuk le egy higgadt helyzetelemzéshez. Mekkora bajban lehet a magyar ellenzék,

ha még Németh Szilárddal és a szarvasvadász Semjén Zsolttal a soraiban is ontja a kétharmadokat a Fidesz?

Jézusmária! Ez itt a bohócliga! A baloldali ellenzéknek van négy éve, hogy Orbán Viktor hatalmát az idők végezetéig garantáló matekbajnok, Gyurcsány Ferenc vezérletével mélyebbre süllyedjen a tehénszarban. A Jobbik 2022-ig megtalálhatja az identitását, azaz visszatér a gyökerekhez vagy marad a cukiság síkján, ami egyelőre pontosan annyira nem jött be, mint a cigány-zsidózás, de ott van még a viccpártosodás mint valódi alternatíva, ami áttörheti a centrális erőteret.

A legnagyobb gondban a győztes Fideszt látjuk, nem véletlenül mutatkozott annyira visszafogottnak Orbán Viktor vasárnap éjszaka a győzelmi pódiumon. Nem lehet ugyanis könnyű kitalálni most valami igazán értelmes kommunikációt a végtelenül ostoba migránsozás és sorosozás helyett, amit az ellenzéki szavazóknál csak a Fidesz-szavazók unnak jobban. 

Habony legyen a talpán, akinek ez sikerül!

Jelentjük: április 8-án megvédtük Magyarországot és az európai keresztény kultúrát az iszlamista-dzsihádista inváziótól, nagyon megvédtük, már majdnem túlvédtük, de most már kérünk is valamit az ikszedik alkalommal újraválasztott Kósa, Pósán és Tasó uraktól. Ha esetleg nem lenne tiszta és magától értetődő hirtelen, akkor soroljuk:

új autó- és bicikliutakat, járdákat, új Nagyállomást, új munkahelyeket, új közösségi tereket, jobb egészségügyi ellátást,  továbbá minden szociális ellátás javulását, színvonalasabb oktatást, magasabb munkabéreket és nyugdíjakat, pénzt a tehetségeinknek és a csapatainknak, alázatot és kötelességtudatot.

Négy évre ennyi nagyjából elég lesz, ellenfél nincs, a bohócok kifulladtak és lepihentek. Jó munkát!

Cs. Bereczki Attila

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Amikor majdnem kirobbant a harmadik világháború
Amikor majdnem kirobbant a harmadik világháború
Pedig csak ájulásig itta magát az atomtengeralattjáró legénysége.
A keleti rangadó elé: mi lesz veled, DVSC?
A keleti rangadó elé: mi lesz veled, DVSC?
Még annál is nehezebb helyzetben a debreceni gárda, mint ahogy az a tabellán látszik.
„Elfradisodott” a DVSC, és ez sokaknak nem tetszik a cívisvárosban
„Elfradisodott” a DVSC, és ez sokaknak nem tetszik a cívisvárosban
A debreceniek mindössze három magyarral álltak fel Kisvárdán.
Akkumulátorgyár: egybites kommunikációs harc zajlik. Mutatjuk!
Akkumulátorgyár: egybites kommunikációs harc zajlik. Mutatjuk!
A debreceni CATL-beruházás lebutított országos politikai üggyé vált.
Fauda: Európára is átterjed a káosz
Fauda: Európára is átterjed a káosz
Ilyen jót Hollywoodban nem tudnának csinálni.
Harry & Meghan: ráhúzzák a rasszista bélyeget az angolokra
Harry & Meghan: ráhúzzák a rasszista bélyeget az angolokra
A Netflix dokumentumfilmjében soha nem látott képeket kapunk a magánarchívumból.
Cristiano Ronaldo egójának kell túlélnie ezt a fricskát
Cristiano Ronaldo egójának kell túlélnie ezt a fricskát
Nélküle is van portugál válogatott, nem is akármilyen.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Két induló lesz a májusi választáson, amelyet a Mi Hazánk és a TISZA szavazói is eldönthetnek.
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Eddig több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel.
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – mondta.
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
A választást május 28. és június 1. között online folytatják le.
Az új pápa már járt Magyarországon
Az új pápa már járt Magyarországon
Ferenc pápa delegációjának tagja volt.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés