Hirdetés
Öten fertőződtek meg a Szent István Egyetem gólyatáborában
| 2020. 08. 25. | 11:51:00
Szarvason rendezték a programsorozatot.

Hirdetés
A Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban koronavírusos megbetegedés történt – számolt be a 444.hu. Az egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül 5 embernél mutatták ki a vírust. Mindannyian tünetmentesek – házi karanténban vannak.
Az egyetem közölte, hogy a szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket. A regisztrációnál és a tábor egész terültén több pontban voltak kézfertőtlenítők, és naponta ment a résztvevők non-kontakt hőmérőzése. A résztvevők maszkot vittek a táborba, amit az odavezető úton is viselniük kellett.
További híreink

Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.

Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.

Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.

Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.

Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.

Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.

Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.

Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.

Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.

Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.

Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.

Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Kovács Ferenc nyugdíjba vonult.

Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
Olvasta már?

Fülesbagoly az M4-esen: rendőrök segítettek
A Hortobágyi madárkórházba szállították.

Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Gazdaság
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Támogatott tartalom

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Hirdetés


























