Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szándékosan hajthatott trolinak egy miskolci férfi Debrecenben

| 2019. 12. 06. | 13:59:00
Úgy tudjuk, a Mercedes vezetője attól rettegett, hogy meg akarják ölni.
Szándékosan hajthatott trolinak egy miskolci férfi Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Helyszíni, hivatalosan nem megerősített információink szerint szándékosan hajthatott a 3-as trolibusznak Debrecenben, a Széchenyi és Nyugati utcák kereszteződésénél az a 44 éves miskolci férfi, aki a karambolt követően nem volt hajlandó kiszállni az összetört Mercedesből. A rendőrjárőröknek erőszakkal kellett őt kiemelni a járműből. Könnyen elképzelhető, hogy a sofőr ittas volt és valamilyen szer hatása alatt állt, mert szemmel láthatóan zavartan viselkedett. Ezért a helyszínre érkező mentők kórházba szállították a mielőbbi mintavétel érdekében.

A járműből, mint felvételeinken látható, több üres sörösdoboz is előkerült, s a rendőrség közleménye is megerősíti az ittasság, továbbá a bódultság gyanúját (ne kábítószerre, inkább gyógyszerre gondoljanak).

A Cívishír úgy tudja, a Mercedes vezetője nem sokkal azelőtt, hogy belehajtott a trolibuszba, felhívta az egyik segélyszámot azzal, hogy valaki meg akarja ölni, de ennek részleteibe a megyei rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre sem kívánt belemenni. 

A trolibuszon senki sem sérült meg. A szándékos ütközés teóriáját erősíti, hogy az eleve tiltott módon, azaz a Széchenyi utca felől érkező Mercedes frontálisan ütközött a trolival. De úgy, hogy utóbbi még nem is érkezett meg a kereszteződésbe, vagyis a Mercedes gyakorlatilag ráfordult a Nyugati utcán a szembejövők sávjára.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset körülményeit vizsgálják. Ha igazolódik, hogy a férfi szándékosan hajtott a trolinak, úgy feltehetően közúti veszélyeztetés miatt (is) indítanak büntetőeljárást, ami bűntett és alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

RaL

További híreink
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Ismerősüket vádolta autólopással két létavértesi
Bevallották, hogy a történetből semmi sem volt igaz.
Bombával fenyegetett Debrecenben
Bombával fenyegetett Debrecenben
Férje bírósági tárgyalását akarta megakadályozni.
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Nem tudott leállni a balmazújvárosi csokitolvaj
Vissza-visszatért az édességekért.
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
Till-gyilkosság: elkezdődött a per
2000-ben történt a szörnyű eset, a kisfiú akkor 10 éves volt. Feltételezett gyilkosa 16.
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem jött be a konyári rabló terve
Nem jött be a konyári rabló terve
Pechére érkezett egy motoros rendőr.
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
Szexuális visszaélések: egyre nagyobb veszélyben a gyerekek
2025-ben 1 millió 356 ezer új, gyermekeket érintő tartalmat azonosítottak.
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Feltételezett vagyonmenekítés: nyomoz a rendőrség
Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Papp László óv az „értékrend nélküli szélkakasoktól”.
Kupadöntőben a DVSC
Kupadöntőben a DVSC
A Kisvárda elleni siker jutalma a négyes finálé.
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
Egyetemisták is segítettek Bodaszőlőn
A DEKOM sokadik alkalommal vitt adományokat a zártkertek lakóinak.
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
Debreceni győzelem a Buducsnoszt ellen
A Bajnokok Ligája csoportkör utolsó meccsét játszotta a Loki a Hódosban.
A gályarabok „üzenetét” idézték fel Debrecenben
A gályarabok „üzenetét” idézték fel Debrecenben
Közös nyilatkozat után koszorúzás az Emlékkertben.
Megbízólevelet adott át a köztársasági elnök Debrecenben
Megbízólevelet adott át a köztársasági elnök Debrecenben
A következő rektort, Bács Zoltánt méltatták és ünnepélyes nyilatkozat is született.
Riasztás: hálakönnyek a debreceni nyomor mélyén
Riasztás: hálakönnyek a debreceni nyomor mélyén
Az utcai szociális szolgálatnál minél gyorsabban el kell engedni a bosszúságot, mert „ezerrel jön az információ”.
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Élet-halál meccset nyert a DVSC a Bajnokok Ligájában.
Debrecen, gyere ki a hóra!
Debrecen, gyere ki a hóra!
Jégsör, díszfények, zavar.
Debreceni hajléktalanoknál járt a DEKOM
Debreceni hajléktalanoknál járt a DEKOM
Csokoládét gyűjtöttek egyetemisták.
Hirdetés
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés