A Nemzet Tanítómestere

A rendezőből politikai szerepvállalóvá, egészen pontosan miniszterelnöki megbízottá avanzsált Kerényi ma reggel éppen a húszmillióért megrendelt „történelmi” festménykollekciót igyekezett megvédeni a tévében, s közben sikerült nagyjából azonos polcra süllyednie a sokat szapult művekkel. Mészáros Antóniának nem volt könnyű dolga, mert a majd’ tízperces beszélgetés során az egyik pillanatban a nevetést, a másikban a dühét kellett magába fojtania. De állta a sarat. Arról ne is essék szó, hogy Kerényi folyamatosan személyeskedett a riporterrel, és többször is az édesapjával (Mészáros Tamás újságíróval) hozakodott elő. Arról se beszéljünk, hogy a rendező-politikus jószerint többet foglalkozott korábbi sérelmeivel és a stúdióban jelen nem lévő riporterek – jelesül Kálmán Olga – fikázásával, mint azzal, amiért jött. Szerencsére azonban végül erre is sor kerülhetett.

A téma ugyebár az, hogy vajon mi a búbánatért van szükség olyan „nemzeti szocreál” festmények megpingálására, mint például a Lovasroham címűre és társaira, amelyek egyként űznek gúnyt a festőművészetből és az Alkotmányból, amely díszkiadását lesznek hivatottak illusztrálni. A Nemzet Tanítómestere – ő definiálta saját magát tanítóként! – azt szeretné megértetni a fiatalokkal, hogy „vannak a történelemnek korszakai, az egyiket így hívják, a másikat úgy hívják, az egyik így függ össze, a másik úgy függ össze”. A riporter azt szerette volna tudni, hogy a Kerényi által megrendelt festményekkel nem válik-e nehezebbé az alaptörvény elfogadtatása, megismertetése és megszerettetése. A Mester szerint a képeket és a hozzájuk tartozó magyarázatokat tartalmazó díszkiadásnak van valami logikája, „amit a maga édesapja fogalmazott meg tegnap a műsorban”. Kerényi szerint „az egész mélyén érzelem van és nem politika”.

Arra a kérdésre, hogy a világháborúhoz vagy a Soához hogyan mérhető a 2006-os lovasroham, hiszen mindegyik egy-egy kép a kötetben, Kerényi ekképpen szíveskedett válaszolni: „A maguk által képviselt szellemi kör és mi tökéletesen másképp gondolkozunk 2006-ról, és mi azt fogalmazzuk meg, ahogy mi gondolkozunk erről. És maguk is megfogalmazhatják, de ehhez választást kell nyerni.”

Hogy úgy van!

Ám azért akad itten egy kicsiny probléma, kedves Mester! Amiről beszélni tetszik, az nem egy irodalmi mű magánkiadása, nem valami pamflet, amihez majd a saját haverjainkat kérjük fel illusztrátornak! Ez nem egy színdarab szövegkönyve, amit a rendező úgy értelmez, ahogyan azt a művészi szabadsága diktálja. Ez az a társadalmi szerződés, amit az állam polgárai az állammal kötnek. Önök ezzel az egyre inkább a néhai Lipótmező dühöngőjét idéző ámokfutással nem egy magánvállalat karácsonyi buliját varázsolják önmaga paródiájává. Az Alkotmányból tetszenek karikatúrát csinálni!

Persze, igaz, ami igaz, ha eszünkbe jut, miként született maga az alaptörvény, akkor végső soron mégiscsak passzolnak hozzá ezek az illusztrációk…

Horváth Árpád