Ultra-mustra

Amúgy pedig kész tortúra. Miután a kismama sikeresen letette a kocsit valahol (e téren tökmindegy, hogy a kórház a célpont vagy a klinika, sehol se lehet normálisan megállni), még bízik. Jókedvű, optimista, ég benne a kíváncsiság, hogy egy lesz-e vagy kettő, fiú-e vagy lány, ép-e keze, lába, farral fekszik-e vagy fejen „áll” – attól függ, hanyadik heti ultrahang következik. És annak ellenére bizakodik, hogy pedig van már tapasztalata: ült már órákon keresztül a váróban, étlen, szomjan, tele hólyaggal és hócipővel.
A klinika e téren überel: azt a várótermet, ahová kábé 30 ülőhely van kitéve a várandósoknak, nagyjából 120-an lihegik tele, légkondi, ablak, nyár és tél körülményeitől teljesen függetlenül, elviselhetetlenül fullasztóan. A terhesek, illetve az őket kísérők populációja csak lassan cserélődik, s a leendő anyáknál még az apukák is kimerültebbek: éhesek, nyűgösek, unottak. Ha még egy gyerek is van velük, az kész katasztrófa.

Jön a pereputty

Valamivel jobb a helyzet a kórházban, bár ott is előfordult már, hogy érthetetlen módon kellett legalább két órát várni. Érthetetlenül, mivel nem volt se különösebb tömeg, se az átlagosnál több protekciós, se sztrájk, se semmi. Csak várakozás volt, megmagyarázatlan, indok nélküli.
Miközben ott ül a terhes fehérnép, és néz ki a fejéből, míg a neve említését várja, azon gondolkodik: ha máshol olyan simán működik a számhúzós rendszer, de legalábbis az előjegyzés (még akár a klinikán és a kórházban is, csak máshol), akkor itt, a terhes ultrahangon miért van ez a nyomorult helyzet? Itt miért nem képesek megoldani a bejelentkezős rendszert, az előjegyzéses formát, az időpontadást? Itt miért van mindig annyi utálnivaló protekciós, fehérköpenyes ismerőssel büszkélkedő, a váróban izzadók feje felett elnéző bennfentes? Rokon, barátnő, pereputty? 

Kidobott pénz?

Persze, van megoldás. A magánrendelő, ahol tényleg él a bejelentkezés, a megbeszélt időponthoz ragaszkodás, a nullaperces várakozás, a kedvesség, figyelmesség, alaposság. Ja, merthogy míg az intézményesített UH-vizsgálatnál maximum öt percig nézegetik a gyereket (bár nem kétlem, hogy alaposan), addig a magánszektorban legalább 20 perces a mustra, és a rekeszizomtól kezdve a két apró orrlyukig mindent megmutatnak a szülőnek. Csak hát ezért fizetni kell, nem is keveset, és ha a baba egyébként nem éppen kitárulkozós passzban van, vagy a helyzete, esetleg a magzatvíz mennyisége nem engedi meglátni az arcát, akkor a kiadott 12 ezer forint kicsit kidobottnak is tűnik. Mert az anyák már csak ilyenek: mindenre hajlandók, hogy idő előtt megpillantsák a hasukban növekedő gyerek tekintetét.

Nehogy véletlenül a szülőszobán érje őket meglepetés.