Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Wellhello-film: Debrecenben is forgattak

| 2016. 11. 02. | 20:21:00
Húsz nap alatt elkészült.
Wellhello-film: Debrecenben is forgattak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel.

Nem akartunk színészkedni, a filmmel így is elég messzire kimozdultunk a komfortzónánkból, ezért kikötöttük már az elején, ha már szerepelni kell, akkor csak magunkat alakítjuk

– idézte fel Csöndör László, azaz Diaz, a kisköltségvetésű mozifilm szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Lévai Balázs, a film producere elmondta: generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. Ennek megfelelően a stáb szinte minden alkotója kevesebb mint 30 éves.

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban - Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron - és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze.

A sajtótájékoztatón Debrecen alpolgármestere, Széles Diána elmondta:

a film támogatásával a vidéki városban tanuló több mint 70 ezer diákot akarták kiszolgálni.

További híreink
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Az egyik főszerepet a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes alakítja.
80 éves Ed O'Neill
80 éves Ed O'Neill
Al Bundy-ként vált világhírűvé.
Film készült Földes Lászlóról
Film készült Földes Lászlóról
Hobo teljes életművét bemutatja az alkotás.
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Az egyetlen nő, aki a férfiak között is a legjobbak közé jutott.
Az ördög másodszor is Pradát visel
Az ördög másodszor is Pradát visel
A sikerfilm folytatása tavasszal a mozikban! +Előzetes
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Érzelmekben gazdag történet sok néptánccal fűszerezve.
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
A Reszkessetek betörőkben a főszereplő Kevin anyját alakította.
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
A tévében vagy streamingen 2025-ben leadott műsorokat értékelték.
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Koltai János 91 éves volt.
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Mély hangját generációk ismerték és szerették.
Elhunyt Tarr Béla
Elhunyt Tarr Béla
A Guardiennél megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés