Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sztár érkezik Debrecenbe!

| 2014. 08. 25. | 12:12:33
A fiataloknak motivációt és erőt nyújthat a jelenléte.
Sztár érkezik Debrecenbe!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni vívók is készülnek már az új szezonra, hiszen ősszel már várnak rájuk az új kihívások. A hathetes felkészülés utolsó szakaszához ért a Békessy Béla Vívócentrumban, amelyen az első pár héten még csak a fizikai és a technikai tréning volt a középpontban, ám az utolsó periódusban már elkezdődtek a taktikai feladatok gyakorlása is, hogy a Debreceni Honvéd Sport Egyesület vívói minél jobb formába lendüljenek szeptemberre.

A kedd délután három órakor kezdődő edzést a világranglista első párbajtőröző, Szász Emese is meglátogatja. Serra Bendegúz, a Debreceni Honvéd Sport Egyesület szakmai igazgatója elmondta, hogy nagyon fontos számukra ez a felkészülés és beszélt arról is, hogy miért mit jelent Szász Emese jelenléte számukra.
„A felkészülés első felében még csak a technikai és a fizikai alapozással foglalkoztunk, most viszont már a taktikába kell jobban belemélyednünk, hogy versenyzőink őszre készen álljanak a nagy megmérettetésekre” – beszélt a tréningekről Serra Bendegúz. – „Szeptemberben dől majd el, hogy kik indulhatnak további nemzetközi versenyeken, viszont azt látom, hogy nagyon jól halad a felkészülés, amelyben a külföldről érkezett vívók is sokat segítettek. Szász Emese jelenléte azért is lesz fontos, mert a fiataloknak motivációt és erőt nyújthat ahhoz, hogy jól teljesítsenek a szezon során és képesek legyenek eredményesen szerepelni” – mondta a DHSE-PMD szakmai igazgatója.

Szeptemberben főleg a fiatalok lépnek majd pástra, hiszen Fedor Tamara és Fekete Laura Junior Világkupára készül Budapestre, míg utóbbi Vértesi Lilivel együtt Zrenjanin-ba utazik, egy kadet körversenyre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.