Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vettel a világbajnok, Alonsóék eltaktikázták

| 2010. 11. 14. | 16:44:17
Abu Dzabi – A ferrarisok addig vigyáztak Webberre, hogy a Renault csapat túljárt az eszükön. Vettel úgy ment elöl, mintha puskából lőtték volna ki, és simán győzött.
Vettel a világbajnok, Alonsóék eltaktikázták
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rajt után Alonso veszített egy pozíciót, mert Button lestartolta. Rögtön az első kanyar után Schumacher megpördült, és a forgalommal szemben állt meg, Liuzzi pedig teliba találta. Jött a Safety Car, s mint utóbb kiderült, ez alapvetően meghatározta a futam végeredményét. Tudniillik amíg a biztonsági autó a pályán volt, Rosberg és Petrov is letudta a kötelező kerékcserét, erről pedig nem vett tudomást a Ferrari, mely csak arra összpontosított, hogy Webber Alonso mögött maradjon. Ott is maradt, de Alonso a kerékcserék után Rosberg és Petrov mögé ért vissza, azaz nem volt benne az első ötben sem. Utóbbi a Renault-val nem adta meg magát a spanyolnak, ráadásul elöl Kubica egy kerékcserényi időt autózott össze, és még ő is visszajött Alonso elé.

Ezzel eldőlt, hogy amennyiben Vettel alatt nem áll meg a Red Bull, vagy a német nem követ el buta hibát, akkor világbajnok. Vettel lazán, de gyorsan célba vitte a járgányát, és világbajnokká koronázták. A Ferrari eltaktikázta a futamot, nincs mit szépíteni. Vettel a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnok alig több mint 23 évesen.

Az Abu Dzabi Nagydíj végeredménye:


A vb végeredménye (pilóták, illetve konstruktőrök):

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.