Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is formán kívül a Liverpool

| 2009. 11. 10. | 09:37:13
Debrecen – A DVSC Bajnokok Ligája ellenfele, a Liverpool csak döntetlent játszott hazai pályán a Birmingham ellen. A két csapat századik alkalommal csapott össze egymással.
Továbbra is formán kívül a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Liverpool hatalmas lendülettek kezdett, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen N'Gog korán megszerezte a vezetést. Ezután visszavettek a tempóból a Vörösök. A Birmingham utolsó három idegenbeli mérkőzését elbukta, most mégsem ijedt meg a hátránytól és fordítani tudott. A vendégek első gólját az ecuadori Christian Benitez szerezte.

A második félidőben már Steven Gerrard is a pályán volt, aki hosszú ideje húzódó sérülése után kapott újra szerepet. A Liverpool csapatkapitánya október 4-én, a Chelsea ellen játszott utoljára. Most mindjárt góllal tért vissza a csapatba, amivel legalább az egy pont meglett.

A Liverpool, mely november 24-én lesz a DVSC ellenfele a Puskásban, első döntetlenjét játszotta a szezonban, a Birmingham pedig idegenben. A Liverpool négy mérkőzés óta képtelen nyerni, és az újabb döntetlennel nem ment túl sokra, a hetedik helyet foglalja el a tabellán.

Premier League, 12. forduló
Liverpool-Birmingham City 2-2
Gól:  N'Gog (13.), Gerrard (71.- 11-esből), ill. 26. Benitez 26., Jerome (45.)

Az állás

www.focitipp.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.