Olasztól várnak megváltást

Soproni Liga utolsó helyén álló együttest eddig irányító Sisa Tibor pénteken, a Zalaegerszegtől elszenvedett 1-0-s vereséget követően ajánlotta fel lemondását, melyet még aznap elfogadott a csapat vezetősége. Az utód, a 45 éves Morales korábban Giovanni Trapattoni segítőjeként dolgozott a Bayern Münchennél. Vezetőedzőként megfordult Ghánában, több alsóbb osztályú olasz csapatnál, a Fortuna Düsseldorfnál és a Waldhof Mannheimnél. 1999-ben az Afrika-kupában Ghána U20-as csapatával aranyérmet nyert, Hollandiában pedig a De Graafschap vezetőedzője volt. A legutóbbi szezonban a cseh első osztályú FK Pribram munkáját irányította, és tavasszal a cseh válogatottnál Frantisek Straka segítőjeként dolgozott.
Edzői ténykedése mellett párhuzamosan évekig az AC Milan, az SSC Napoli és az Udinese játékosmegfigyelője volt. Massimo Morales folyékonyan beszél olaszul, angolul, németül, franciául, spanyolul és hollandul. Szerdán áll munkába Kispesten, így a keddi, Szolnok ellenii kupameccsén még az ideiglenesen megbízott Csábi József irányításával próbálja meg ledolgozni háromgólos hátrányát a címvédő.
A Soproni Liga állása:


















