Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy meccsek előtt a Loki

| 2010. 04. 12. | 17:06:36
Debrecen – Négy nap leforgása alatt két nagy téttel bíró, közérdeklődésre számot tartó mérkőzést is vív a DVSC labdarúgócsapata. Az egyik fontos kupacsata, a másik alaprangadó. + Videó!
Nagy meccsek előtt a Loki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Paks ellen aratott 3-1-es siker után kedden 18 órakor ismét hazai pályán a Loki: a Magyar Kupa elődöntő visszavágóján a Budapest Honvéd együttesét fogadják a piros-fehérek. Az együttes az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el, úgy, hogy a 81. percben Szilágyi Péter megszerezte a vezetést, amire a kispestiek támadója, Abraham válaszolt egy perccel a rendes játékidő vége előtt. A továbbjutás tehát teljesen nyílt, emiatt bizonyára izgalmas találkozó elé néznek a nézők..

A héten a bajnokságban is folytatja a küzdelmeket a DVSC-TEVA, ráadásul egy rangadóval, hiszen pénteken 19 órakor a tabella kilencedik helyén álló, idén még veretlen Ferencváros együtteséhez látogatnak Bernáthék (Duna Tv., élő). A fővárosi alakulat tavasszal kétszer (a Paks és a Haladás ellen) tudott nyerni, a többi találkozóján döntetlent ért el. Legutóbb az MTK otthonából hoztak el egy pontot a zöld-fehérek.

Kedvcsinálónak íme, a Loki és a Fradi tavaly őszi debreceni ütközetének összefoglalója:

Az állás:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.