Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ebből nagy meccs lesz!

| 2009. 10. 29. | 20:39:56
Debrecen – Herczeg András és Willie McStay egyaránt győzelmi reményekkel küldi pályára csapatát pénteken este a Nagyerdőn. Egy igazán nagy derbinek nézünk elébe.
Ebből nagy meccs lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

− Sok gólt szerez és sokat is kap a Debrecen. Nagyon energikus csapat, főleg a középpályások, valamint a szélső hátvédek dinamikusak. Bodnár László nagyon sokszor lép be a támadásokba, így kialakítva emberelőnyös szituációkat. Ez a szezon különösen megterhelő a Debrecen számára, hiszen a játékosok több sorozatban is helyt kell állniuk, s ezért több hibát is elkövetnek egy-egy mérkőzésen, amelyeket ki kell használnunk. A saját játékunkat kell játszanunk, s mindent meg kell tennünk a siker érdekében. Egy újabb győzelemmel megszilárdíthatjuk pozíciónkat az élmezőnyben, ami különösen fontos lenne a bajnokság ezen szakaszában. Tudom, hogy a szurkolóknak, játékosoknak milyen fontos ez a 90 perc. Úgy érzem, hogy az MTK elleni siker lökést adott a következő, nehéz időszak előtt, s ezért is győzni szeretnénk Debrecenben. Nagyon várom a holnapi rangadót! – mondta az újpest skót mestere Willie McStay klubja hivatalos honlapján.

Fogadkozásban természetesen Debrecenben sincs hiány. Herczeg András klubmenedzser is nagyon jól tudja, hogy csapata renoméját igencsak megtépázták Székesfehérváron, és ezek után az Újpeste ellen kötelező győzelmet vár el a debreceni közönség.

–  Elsősorban úgy érzem, fejben kell rendbe tenni a játékosokat – fogalmazott Herczeg András, a debreceni klub honlapján. – A Fiorentina sokat kivett belőlük, ráadásul nagyon csalódottak voltak, bántottak őket, hogy nem sikerült a pontszerzés. Ez rányomta bélyegét a Videoton elleni mérkőzésre is. Tompák voltunk, kicsit látszott a fáradtság. Pontrúgásokból kaptuk az első gólt, és ami nem jellemző ránk, hogy máskor hátrányban is megyünk előre, tesszük a dolgunkat, de most valahogy nem volt meg bennünk az a tűz, ami kellett volna. Nagyon fontos, hogy az Újpest elleni meccsre fejben mindenki összeszedje magát, újra egységes csapat legyünk, mert csak így tudunk eredményesek lenni. Küzdeni, csúszni-mászni kell! Fontos, hogy megnyerjük a párharcokat, többet ütközzünk, mert az újpestiek nagyon könnyen hozzák át a labdát a pálya minden területén.

A péntek esti rangadót a békéscsabai Szabó Sándor vezeti és a Duna TV 19 órától közvetíti.

Az állás:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Több utca is aszfaltborítást kap Hosszúpályiban
Debreceni cég végzi a kivitelezést.
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.