Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Profinak áll a zseni, aki Debrecenben lebőgött

| 2013. 01. 24. | 21:00:15
A hajdúsámsoni Ungvárival bokszolt volna a Bocskain, de átesett a súlyhatáron.
Profinak áll a zseni, aki Debrecenben lebőgött
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Profi szerződést írt alá a kínaiak legkiválóbb amatőr ökölvívója, a kétszeres olimpiai bajnok Csou Si-ming. Bokszban ő szerezte Kína első ötkarikás érmét – 2004-ben, Athénban harmadik lett –, s ugyancsak az első olimpiai bajnoka lett országának ebben a sportágban, amikor a 2008-as pekingi játékokon diadalmaskodott 48 kg-ban. Címét sikerrel védte meg tavaly nyáron Londonban, s ezzel egyszersmind a kislégsúlyú kategória egyetlen háromszoros olimpiai érmesévé vált.

A 31 éves Csou, aki 2005-ös, 2007-es és 2011-es elsőségeivel háromszoros amatőr világbajnok is, a hivatásosok között áprilisban Makaóban mutatkozik be.

Csou tavaly itt járt a Bocskai-emlékversenyen, de itt még dobogóra sem állhatott, mert a debreceni verseny második napján 75 dekával átesett a súlyhatáron. Csou éppen a hajdúsámsoni Ungvári Istvánnal bokszolt volna, aki így meccs nélkül jutott az elődöntőbe a légsúlyban, és végül a második lett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A választás hétvégéjén nyitva tart a legtöbb kormányablak
A választás hétvégéjén nyitva tart a legtöbb kormányablak
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeiket intézhetik a hajdú-bihariak is.
Hirdetés
Hirdetés
„Magyarország a szomorú lelkek országa lett” – így Komjáthi
„Magyarország a szomorú lelkek országa lett” – így Komjáthi
Nem volt határozatképes a parlament rendkívüli ülése.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.