A mechwartos szoftverfejlesztő diák 16 ezerből a legjobb!
Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.
A játékosok közel kétharmada kisebb városokból és településekről – például a 392 lakosú Egyházasdengelegről –, 22 százaléka a megyeszékhelyekről, 13 százaléka pedig Budapestről játszott. A tesztet bárki kitölthette, de a nyereményjátékban csak a 14-20 éves kor közöttiek vehettek részt. A legaktívabb tesztkitöltők a 17 (28%) és a 18 évesek (22%) voltak.
A középdöntőbe a legjobban teljesítő 1000 fiatal kapott meghívást, majd a döntőben a legjobb húsz játékos mérte össze tudását. A végeredményt a 31. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon hirdették ki a szervezők. Harmadik helyen Gazsy Bendegúz végzett, második Szalontai Soma lett, a dobogó tetejére pedig Tóth Sándor Bendegúz állhatott.
A 16 éves Sándor a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum szoftverfejlesztő szakán tanul. A versenyzés nem áll távol tőle, a Diákolimpián megyei harmadik helyezést ért el internet témakörben. Szeret sakkozni, konditerembe jár, és érdeklődik a tőzsdézés iránt. Természetesen sokat netezik, naponta legalább 4-5 órát. Nyolcéves korában kapta az első laptopját, azóta böngészik a világhálón, de – mint mondta – fiatalabbként szülői felügyelettel és időkorláttal tette azt.