Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gondola Zsolt: „A Fidesz és a baloldali pártok jobban hasonlítanak egymásra, mint ahogy az kívülről látszik”

| 2024. 05. 31. | 09:44:13
Interjú a lokálpatrióta egyesület, a Civil Fórum Debrecen polgármesterjelöltjével.
Gondola Zsolt: „A Fidesz és a baloldali pártok jobban hasonlítanak egymásra, mint ahogy az kívülről látszik”
Gondola Zsolt Zoárd a Cívishír szerkesztőségében (Fotó: Fogarasi Renáta)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Öt éve a Civil Fórum két közgyűlési helyet szerzett a debreceni választók akaratából. Most duplázna, triplázna, esetleg még merészebb terveket szövöget?
Gondola Zsolt Zoárd: – Nyilvánvalóan az a célunk, hogy jobban szerepeljünk, mint 2019-ben, de számokkal nem tudok szolgálni, hiszen rendkívül bizonytalan most a politikai helyzet a városban. Szerintem még a Fidesz sem tudja, hogy mi vár rá Debrecenben, nem csak az ellenzék. Ennek egyik oka a Magyar Péter-jelenség, a másik az akkumulátorgyár, a harmadik pedig az, hogy sokaknak elegük van a politikából. Azt látom, hogy mind a Fidesz, mind az ellenzék harctéri bizonytalanságban szenved.

Ez a Civil Fórum malmára hajthatja a vizet?
Gondola Zsolt Zoárd: – Szeretném, ha így lenne. Mi huszonkét éve lokálpatrióta egyesületként, a pártoktól teljesen függetlenül működünk. Ugyanakkor bennünk is van bizonytalanság, hiszen nem tudjuk, miként szavaznak majd az emberek például abban a négy körzetben, ahol csak hárman indulnak – egy fideszes, egy baloldali ellenzéki és mi. A Mi Hazánk ezekben nem tudott jelöltet állítani. A négy körzetből érdekes módon kettő a két alpolgármesteré, Széles Diánáé és Barcsa Lajosé, az egyik pedig az enyém. Ha nagyobb lesz a részvételi arány, mint a legutóbbi helyhatósági választáson, akkor az nyilvánvalóan a Magyar Péter-jelenség miatt történik, de a Tisza párt nem indul Debrecenben, azaz nagy kérdés, hogy a hívei kire adják a voksukat. A fideszesre nagy valószínűség szerint ők nem szavaznak, így – ha csak össze nem tépik a szavazólapokat – marad számukra két választás: a baloldali összefogás jelöltje vagy a mi jelöltünk. Nem látok bele a fejükbe, nem tudom, hogyan döntenek.

Önnek is „csak” két riválist kell legyőznie!
Gondola Zsolt Zoárd: – Az én körzetem is érdekes, ugyanis rajtam kívül egy újonc fideszes és az Összefogás a Cívisvárosért jelöltje – aki egyébként a Szikra Mozgalom tagja – indul. Nagy kérdés, hogy milyen értéke maradt a fideszes brandnek. Én tisztességes kampányt folytattam; azt hiszem, az emberek ismerik az arcomat, és aki a helyi ügyek iránt érdeklődik, az tisztában van a Civil Fórum várospolitikájával. Jóslatokba nem bocsátkoznék, okosabbak leszünk június 9-én este.

Debrecenben utoljára 1998-ban nyert nem fideszes jelölt, a Libakertben az MSZP-s Borsos Éva, aki azóta elhunyt, tehát még hírmondó sem maradt, aki elmondaná, hogyan lehet legyőzni a Fideszt.
Gondola Zsolt Zoárd: – Ma már nem olyan egyértelmű a Fidesz fölénye Debrecenben, erre utalnak a 2022-es országgyűlési választás számai is. Bár összességében nyertek, több önkormányzati körzetben alulmaradtak a fideszes jelöltek. Érdekesség, hogy ezeket a körzeteket zömében a közép- vagy a felső réteghez tartozó, jól szituált emberek lakják.

Arra gondol, hogy Kósa Lajos például kikapott a Liget lakóparkban Varga Zoltántól, de simán nyert az újkerti lakótelepen?
Gondola Zsolt Zoárd: – Én nem akartam neveket említeni, de igen, erre gondoltam. Ennek az helyhatósági választáson nagy jelentősége lehet, hiszen egy országgyűlési választókörzet lebomlik 7-8 önkormányzati választókerületre.

A helyhatósági választás – az országgyűlésivel szemben – eddig nem hozta lázba a debrecenieket: legutóbb, 2019-ben is mindössze 35 százalékos volt a részvétel. Mit gondol, most a Magyar Péter-jelenség, az akkumulátorgyár ügye és az EP-választás miatt nő a szavazási hajlandóság?
Gondola Zsolt Zoárd: – Ami Magyar Pétert illeti, nem tudom, hogy a Karmelita vagy a CIA pénzeli – nem is érdekel –, de teljesen világos, hogy van egy olyan tábor, amelynek tagjai a magyar politikai és gazdasági helyzettel elégedetlenek, és változást akarnak. A jelenségnek a lenyomata érdekes. Nevezetesen az, hogy ma Magyarországon az emberek 20-25 százaléka elutasítja úgy a baloldali ellenzéket, mint a Fideszt. Elitváltást akarnak – erről szól a Magyar Péter-jelenség. Lehet, hogy ez a „messiás” eltűnik a politikai porondról egy éven belül, hiszen láttunk már hasonló celebeket gyorsan befutni, majd eltűnni a ködben a környező országokban – nem tudom, mi lesz a mi „megváltónk” sorsa, de egy biztos: a gazdasági nehézségek jól érezhetők, és ezt még a vidéki fideszesek is érzik. Feszült a társadalom, ami akár magas választási részvételhez is vezethet.

Keresték az együttműködést Magyar Péter pártjával?
Gondola Zsolt Zoárd: – Igen is, meg nem is. A Civil Fórum mindig önállóan, pártoktól függetlenül indul a helyhatósági választásokon. Magyar Péter szervezetével közvetlen kapcsolatfelvétel nem történt, csak közvetett. Nem tudni, az ő hívei kire szavaznak egy önkormányzati választáson, így mi maradunk a gyökereinknél. Önállóan indulunk, de számítunk a fideszes, a baloldali vagy a Magyar Péter-szavazókra is, mert mi következetesen szolgáljuk Debrecen ügyét.

Arról mi a véleménye, hogy Magyar Péter debreceni kampányrendezvényén többen voltak, mint az összes akkumulátorgyár-ellenes megmozduláson együttvéve?
Gondola Zsolt Zoárd: – Az akkumulátorgyár-építések ellenzői nem vonulnak utcára, de tudjuk, hogy sokan vannak, és reméljük, amiért egy éve küzdünk, az befolyásolja majd őket a szavazófülkében. Mi nem akartuk a debrecenieket utcai megmozdulásokkal hergelni, de arra törekedtünk megalkuvás nélkül, hogy minél több információt juttassunk el az emberekhez.

Gondola Zsolt Zoárd a Cívishír szerkesztőségében (Fotó: Fogarasi Renáta)

Önök kapásból, nekifutásból radikális akkumulátorgyár-ellenesek. Miért? Iparosodás nélkül nincs anyagi jólét.
Gondola Zsolt Zoárd: – Környezet nélkül pedig nincs jövő. Mindegy, hogy most ki mit mond, mi voltunk az elsők, akik ebben az ügyben megszólaltunk. Részt vettünk a polgármester úrnál a megbeszéléseken, ahol folyamatosan kérdeztünk. Azt mondtuk, addig nem alakítjuk ki az álláspontunkat, amíg nem látjuk az adatokat arra vonatkozóan, hogy a CATL-gyárnak milyen hatása lesz a debreceni környezetre. Ez volt az első kör, tehát nem kapásból elleneztük a gyárépítést. Csakhogy a városvezetés nem szolgált adattal, de még a kínaiak sem – nekik is írtunk. Hónapokkal később, a biztonsági jelentésből derültek ki olyan adatok, amire azt mondtuk, ezt a gyárat nem szabad Debrecenben felépíteni. Nem az iparosodással van gond, hanem azzal, hogy egy ilyen gyár nem kaphat helyet egy nagyvárosban. El kell vinni 50-60 kilométerre. A kínaiak ráadásul úgy dobálóztak a számokkal, ami megdöbbentett bennünket. Először felmerült, hogy napi 30-40 ezer köbméter vizet használnak majd, de amikor kiderült, hogy annyit nem bír el a város vízkészlete, akkor mondtak 15 ezret. Ez a szám aztán 8 ezerre csökkent, majd a legutóbbi jelentésben már benne sincs az akkumulátorgyár vízigénye. Ez a gyár alapvetően változtatja meg a város ökoszisztémáját. Csak a széndioxid-kibocsátása 500 ezer tonna, ami kétszerese a város közlekedése által kibocsátottnak. Amikor mindenki a széndioxid-kibocsátás leszorításáért küzd, akkor mi megemeljük? Nem az iparosodással van gond, mert el lehet azt érni hozzáadott értékű tevékenységgel, kutatásfejlesztéssel is. Ebben az irányban lenne érdemes Debrecennek is elindulnia. Az iparosítással a BMW-ig egyetértettünk, azután már nem.

A CATL két éve már termel Németországban, a türingiai Arnstadtban. A gyárat a környezetvédelmi miniszter adta át. Ami jó a zöldpolitikában utcahosszal előttünk járó németeknek, miért nem jó nekünk?
Gondola Zsolt Zoárd: – Arnstadtnak teljesen más a környezete, mint Debrecennek, először is van vize, vagyis folyója, a Gera. Az 1700-as évek óta ipari város: Diósgyőrhöz vagy Tiszaújvároshoz lehet hasonlítani. Ugyanakkor az ottani hozzáadott érték nagyobb, mert van kutatásfejlesztés, tehát a német mérnöki munkára is alapoz ott a CATL, nem csak gyárt. Így a kettőt összehasonlítani nem lehet, de ha már Németországot hozta fel, akkor meg kell említeni: a minapi hír, hogy a kínai SVOLT akkumulátorgyártó csak nem épít gyárat Brandenburg tartományban, noha már a telket is megvette. Az oka pedig az, hogy nagy ellenállásba ütközött a német politika részéről. Az is érdekes, hogy nem tudjuk az arnstadti gyár kibocsátási adatait, mert letiltották. Ha ezt közölnénk, tudnánk viszonyítani, lenne összehasonlítási alap.

Az önkormányzat és a Debreceni Egyetem által létrehozott Környezeti Ellenőrző Rendszerben sem bízik?
Gondola Zsolt Zoárd: – A monitoring rendszerrel két nagy probléma van. Az egyik az, hogy semmilyen kötelező érvénye nincs a hatóságokra nézve, ezért túl sok jelentőséget nem tulajdonítok neki. Inkább csak megnyugtató jelleggel hozták létre, mondhatjuk, hogy zöldpropaganda, semmi több. A másik gond az, hogy az emberek nem bíznak a hatóságokban. Végeztünk közvélemény-kutatásokat Debrecenben, és azon túl, hogy a gyár elutasítottsága nagyon magas, az lepett meg minket, hogy mintegy 90 százaléka nem bízik a hatóságokban. 

A Tevában is dolgoznak veszélyes anyagokkal, de azért nem lázad senki, mert vélhetően betartják a környezetvédelmi szabályokat, és nem a Nagyerdőben ürítik ki a vegyszert.
Gondola Zsolt Zoárd: – Köszönöm, hogy felhozta a Tevát! Debrecennek négy víznyerőhelye van: a Teva melletti húsz éve le van zárva, mert szennyezett a talaj. Talán most elkezdődött némi rehabilitáció, és ma már nem szennyezi a gyár a környezetét, de pontosan ez a történelmi példa figyelmeztet minket arra, hogy ne kövessük el azt a hibát, amit annak idején a hatvanas-hetvenes években a kommunisták.

Az akkumulátorgyár ügye uralja ezt a kampányt, pedig lenne még miről beszélni Debrecen kapcsán!
Gondola Zsolt Zoárd: – Egy kampány nyilván arról szól, ami az embereket foglalkoztatja, ráadásul a CATL-beruházás a következő harminc évünket határozhatja meg, és most még lehet tenni ellene, később már nem. Sajnos itt az eseményeket Budapestről irányítják, túlnőtt ez a ügy Debrecenen. Természetesen van más témánk is, ott van például a DKV ügye. A város költségvetésében súlyos teherként jelenik meg, 7-8 milliárdokat öl bele a város, mégis mindenki elégedetlen. Felvetettem, mi lenne, ha ingyenessé tennénk? Ha már ennyit fizetünk, akkor legalább valamit kapjanak is érte az emberek. Lehet, hogy járatritkítással járna, de legalább ingyenes lenne. Jó lenne megkérdezni a debrecenieket erről! Ebben mernénk vállalni helyi népszavazást, mert egyáltalán nem politikai kérdés.

A város több pontján úgy ráz a busz, hogy még a szolgáltatónak kéne fizetni sérelemdíjat. Kollégánk készített is egy videót. No persze az nem a DKV hibája, hogy rossz út.
Gondola Zsolt Zoárd: – Abszurd a helyzet, amikor vezetsz, és hallod a rádióban valamelyik városvezetőt arról beszélni, hogy Debrecen gazdasága szárnyal, miközben attól félsz, le ne essen a tengely az út miatt. Sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetni az utak állapotára, mondjuk jó lenne legalább összhangba hozni a fejlődő város propagandájával. Az a költségvetés átka, amit mi egyébként nem szavaztunk meg, hogy bár 70 milliárddal több, de ez mind pántlikázott pénz, az utolsó fillérig beruházásokra megy, miközben a város üzemeltetéséből a kormány kivesz 7 milliárd forint szolidaritási adót. Fontossági sorrendet kéne felállítani, hiszen mégiscsak a debreceniek lennének a legfontosabbak. Elsősorban jó utak kellenek, jól működő közösségi közlekedés kell, valamint korrekt szolgáltatások. A debreceniek érdekét kéne nézni – én mindenesetre más stílusban vezetném ezt a várost. Most például járnám a hatóságokat, hogy akadályozzuk meg a kínai akkumulátorgyárak építését.

Abba nem tud beletörődni, hogy a CATL és az Eve Power gyárai felépülnek, és belátható időn belül termelni fognak?
Gondola Zsolt Zoárd: – Ebbe most nem lehet, nem szabad beletörődni, de azért különböztessük meg a két gyártót. A BMW-gyár területén építkező Eve Power, azt gondolom, még belefér, hiszen nem akkora a károsanyag-kibocsátása, mint amekkora a CATL-é lesz. Utóbbi a méretei miatt lóg ki a sorból. Előbbiben háromszáz ember fog dolgozni, utóbbiban kilencezer. Három, egyenként kilométer hosszúságú csarnokot építenek, gondoljunk bele, mit okoz majd Debrecennek. Nemrég hívott egy illető, aki arról számolt be, hogy a határ mentén egy akkumulátorgyárban a kínaiak a veszélyes anyagot műanyag kannákban tárolták a földön, mintha must lenne. Értsék meg, nekik mást jelent a környezetvédelem, mint nekünk!

Gondola Zsolt Zoárd a Cívishír szerkesztőségében (Fotó: Fogarasi Renáta)

Bullshit – így véleményezték egy sajtótájékoztatón a Főnix Lakásprogramot. Tudnak jobbat?
Gondola Zsolt Zoárd: – A lakhatás a szívügyem, hiszem 30 évig dolgoztam lakásügyesként, foglalkoztam lakáskoncepciókkal. A közgyűlésen is elmondtam, a város adós azzal, hogy az elmúlt 15 évben nem alkotott meg egy komplex lakáskoncepciót. Ma Debrecenben az ingatlanpiac elszabadult, pusztán a piaci igények szerint működik. A Főnix Lakásprogrammal az a baj, hogy mindössze kétszáz fiatal kerül be a támogatottak körébe. Ez viccnek is rossz. Egyértelmű, hogy csak a kampányfogás az egész.

Az önkormányzat mégis mit tudna tenni ilyen ingatlanárakkal? Két hete adtak el egy Kishegyesi úti, 58 négyzetméteres panellakást 40 millióért…
Gondola Zsolt Zoárd: – A városnak van egy lakásalapja, amit a törvény előír. Ez most nem túl jó állapotú. Először is azzal kéne kezdeni, hogy minden évben a költségvetésből egy bizonyos összeget ebbe az alapba beleteszünk, majd számos lehetőség kínálkozik. A városnak valahol a piac és a szociális bérlakásrendszer közé kell pozicionálnia magát. Meg kell nézni, hogy milyen szociális vagy más érdeket tud kiszolgálni. Olyan konstrukció is működhet, hogy megvesz a város egy 40 millió forintos lakást, kiadja öt évre, majd lehetőséget kínál a bérlőnek, hogy kedvezményesen megvásárolja hitellel vagy lízinggel. Ez egy extrém példa, csak azért említem, hogy lenne az önkormányzatnak eszköze támogatni a lakhatást.

Gondola Zsolt miben lenne más, jobb polgármester, mint Papp László?
Gondola Zsolt Zoárd: – Az én költségvetésem központi eleme a szolgáltatások lennének, ebben a ciklusban például nem emelkednének az árak, és azt a célt tűzném ki, hogy ciklus végére megvalósuljon az ingyenes tömegközlekedés. Ezt a gazdaságpolitikát nem folytatnám semmi esetre sem. Az elvek és a megvalósítások mentén vezetném a várost, hagynám működni a hivatalt. Hagynám a szakma képviselőit dolgozni, csak a kereteket határoznám meg. Ők mondják meg, számolják ki, meddig lehet elmenni, ami még nem okoz konfliktust.

A Civil Fórumnak milyen a szervezettsége Debrecenben?
Gondola Zsolt Zoárd: – Egyesületként működünk, szabályos keretek között. Kampányidőszakban 50-70 fő veszt részt a munkában. A 23 körzetben induló jelöltjeink közül nyolcan nők, és a jelöltek fele 40 év alatti. Zajlik éppen a generációváltás, a nagy öregek hátrébb szorultak és utat törtek maguknak a fiatalok. A legfontosabb az, hogy mi egy jó közösséget képezünk, nálunk a sajtótájékoztatók is vidáman zajlanak. Személyes vitáink nincsenek se a jobboldallal, se a baloldallal, ami nem azt jelenti, hogy ha szóba állunk a fideszes polgármesterrel, vagy a DK-s országgyűlési képviselővel, akkor feladjuk az elveinket.

A realitások talaján maradva mivel lenne elégedett június 9-én este?
Gondola Zsolt Zoárd: – Számomra az jelentené a sikert, ha bele tudnánk szólni a döntéshozatalba a következő ciklusban.

A mérleg nyelve szeretne lenne a Civil Fórum?
Gondola Zsolt Zoárd: – Nevezhetjük úgy is, számunkra az a legfontosabb, hogy ez a döntéssorozat ne menjen így tovább. Akár önállóan, akár koalícióban tudunk újat alkotni, nekem mindegy.

Apropó, koalíció! Miért nem jött össze erre a választásra egy akkumulátorgyár-ellenes koalíció Debrecenben, ha minden ellenzéki ellenzi?
Gondola Zsolt Zoárd: – Mi erre a kérdésre úgy tekintettünk az elejétől fogva, hogy ez Debrecen „nemzeti ügye”, éppen ezért érdemes összefogni azoknak, akik nem szeretnének akkumulátorgyárat a városban. Túlléptünk azon, hogy civilek vagyunk – készek voltunk összefogni azokkal a pártokkal, amelyek hasonló álláspontot alakítottak ki az ügyben. Részt is vettünk az egyeztetéseken, de aztán rájöttünk, hogy a Fidesz és a baloldali pártok jobban hasonlítanak egymásra, mint ahogy az kívülről látszik. Mi azt akartuk, hogy legyen egy pártok feletti közös polgármesterjelölt, aki meg tudja szólítani a jobb- és baloldaliakat egyaránt. Felmerült a neve egy professzornak, egy orvosnak és egy ügyvédnek is, de egyszer csak hárman hirtelen megszavazták, hogy az egyik párt politikusa legyen a polgármesterjelölt. 

Az Összefogás a Cívisvárosért polgármesterjelöltjére gondol?
Gondola Zsolt Zoárd: – Igen, csak nem akarom kimondani a nevét. Az egyik, aki megszavazta, egy nem létező egyesületet képviselt, vagy legalábbis akkor az egyesület még be sem volt jegyezve. Ekkor mi kiszálltunk ebből a buliból, elszaladtunk jó messzire, mert meggyőződésünk, hogy egy ellenzéki párt képviselője nem tudja megszólítani a Fidesz-szavazókat. Mi radikálisan kitartunk amellett, hogy nem kell akkumulátorgyár, az ellenzék pedig megalkuvóan állt hozzá az ügyhöz. Először azt mondták, hogy a monitoring rendszer nem rossz, csak fejleszteni kell, majd megszavazták a Zöld Kódexet, amit mi akkor is, most is zöldpropagandának és figyelemelterelésnek tartunk, semmi egyébnek.

Borulhat a papírforma, meg nem is. Ezt most még nem tudhatjuk. Arra is van terv, ha nem borul, és marad minden így, ahogy van?
Gondola Zsolt Zoárd: – Ahogy döntenek a debreceniek, azt nekünk el kell fogadni, és el is fogadjuk. Ha szoros eredmények születnek, de nem a mi javunkra dől el a verseny, akkor az már üzenet, hogy van igény arra, amit mi csinálunk, és nem szabad feladni. Ha pedig kevés szavazatot kapunk, akkor azt tudomásul vesszük, és levonjuk a megfelelő következtetést. Az utolsó szó jogán még azokra a vádakra reagálnék, hogy mi fideszesek vagyunk. Ezt buta és rosszindulatú emberek terjesztik. Mi egyértelműen elutasítjuk az akkumulátorgyárat, a Fidesz a polgármester úrral együtt meg akarja. Ha valaki nem érti meg, hogy mi a kettő között a különbség, akkor vele nem tudunk mit kezdeni. Az pedig csak mosolyt fakaszt, amikor a Fidesz megmondóembere a helyi tévében arról beszél, hogy mi kommunisták, baloldaliak vagyunk. 

Cs. Bereczki Attila

Salánkiné Kuti Zsuzsanna: „Mi kimondjuk azt is, amit a Fidesz vagy a baloldal nem mer”
Interjú a Mi Hazánk debreceni polgármesterjelöltjével.
Mándi László a polgármesterséggel és a közgyűlési többséggel lenne igazán elégedett
Interjú a Momentum, az MSZP, az LMP, a Szikra Mozgalom, a DK és a Párbeszéd-Zöldek közös debreceni polgármesterjelöltjével.
Papp László: Debrecen páratlan lehetőség előtt áll
A három kihívó után ezúttal a harmadik ciklusára pályázó debreceni polgármesterrel olvashatnak interjút.
?
Ön melyik debreceni polgármesterjelöltre szavaz június 9-én
Papp Lászlóra (Fidesz-KDNP)8%
Mándi Lászlóra (Momentum, MSZP, LMP, a Szikra, DK, Párbeszéd)62%
Gondola Zsolt Zoárdra (Civi Fórum)28%
Salánkiné Kuti Zsuzsannára (Mi Hazánk) 2%
További híreink
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Érettségizők, kezdődik!
Érettségizők, kezdődik!
Országszerte 148 ezer diák nagy napja érkezik el. Szurkolunk!
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
Hét szóvivője lesz a Fidesz-frakciónak
A neveket Gulyás Gergely jelentette be.
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
Szenzáció: szívműtétet végeztek az utcán
A férfit megszúrták. A főorvos eddig példa nélküli beavatkozást hajtott végre. +Videó
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
Hirdetés
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Ötven éve nem volt ilyen hideg május elseje
Megdőlt az ötvenéves országos hajnali hidegrekord.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
Ezt a szalonnasütést megemlegetik Vámospércsen
A debreceni tűzoltókat is bevetették.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés