Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Körmendiek jönnek, s hátha megint verve mennek!

| 2011. 11. 19. | 13:11:20
Debrecen – Tavaly a bajnokság talán legnagyobb meglepetését aratta a Factum azzal, hogy legyőzte a végül harmadik helyen záró Körmendet. Most is csodára vágyunk!
Körmendiek jönnek, s hátha megint verve mennek!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Tavaly sikerült meglepetést okoznunk azzal, hogy megvertük a Körmendet. Én nagyon bízom benne, hogy ez holnap megismétlődik és sikerül az egyik legjobb csapat skalpját begyűjtenünk, azonban ez nem lesz könnyű. Bell a magyar bajnokság egyik legjobb játékosa, aztán ott van még Townes, aki az egyik legjobb center. Igen erős és szívét-lelkét kiteszi a pályára. Meg kell akadályoznunk, hogy a Körmend hozni tudja a megszokott dobóformáját, ugyanis igen jól célzó együttesről van szó. Kisebb sérülések ugyan vannak nálunk, de hogy ki az, aki vállalni tudja a játékot és ki az, aki nem, az majd csak az esti edzés után derül ki – fogalmazott Mika Turunen, a Factum vezetőedzője a bb1.hu-nak.

A debreceniek esélyeit növeli, hogy a Körmend két meghatározó embere sérült. Németh Istvánnak a bokája dagadt be, Dávid Gergelynek pedig Achilles-ín gyulladása van. Ennek ellenére Sabáli Balázs, a vasiak mestere úgy nyilatkozott, hogy számukra csak a győzelem elfogadható.

Factum Sport Debrecen – Fortress-Körmend
Oláh Gábor utcai sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Földházi T., Gál J., Rácz Zs. (Szaniszló):
Várható kezdőötösök:
Debrecen: Ingram – Kaluha – Kovács I. – Izzo – Szabó M.
Körmend: Ruják – Fodor G./Ferencz – Powell – Bell – Townes.

Az állás:


 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Több utca is aszfaltborítást kap Hosszúpályiban
Debreceni cég végzi a kivitelezést.
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.