Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hátvédet igazolt a Debrecen

| 2011. 01. 18. | 14:50:41
Debrecen – A hétvéd posztján bevethető Máté Márk megfelelt a próbajátékon, így fél plusz egy évre aláírattak vele. Tetszik neki Debrecen, pedig csak másodjára van itt.
Hátvédet igazolt a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Márk három évet az USA-ban járt középiskolába, aztán kosarazott Hódmezővásárhelyen, majd újra az USA-ban, immár az egyetemi bajnokságban. A Shelton State gárdáját erősítve volt az államban Év Játékosa is, de a csapattal is szép sikereket ért el (megnyerték az adott konferenciát, majd az országos nagydöntőbe jutottak, ahol viszont rögtön a későbbi győztest kapták, így megálljt parancsoltak nekik). Utána a román első osztályban érdekelt Temesvárnál, de a spanyol negyedik vonalban is kipróbálta magát, ám ott nem azt kapta, amit várt, így hamar elszabadult a kisváros Marinból. Gyakorlatilag ekkortájt érte utol a Factum megkeresése. Mint említette, neki korábban is tetszett Debrecen városa, s kacérkodott vele, hogy ide igazoljon, holott csak most van itt másodjára. A mostani csapattal (Factum Sport) kapcsolatban is azt szűrte le a híradásokból, valamint kapcsolatai révén, hogy olyan együttes kezdett formálódni a Hajdúságban, amelyben hosszabb távon van perspektíva, és szép jövője lehet.

K. Sz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.