Hajdúszoboszló üdvöskéje nem bírt a lett bombázóval

| 2023. 01. 18. | 12:04:00
Két és fél óráig gyűrték egymást.
Hajdúszoboszló üdvöskéje nem bírt a lett bombázóval

Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 81. játékos - aki a nyitókörben megszerezte első Grand Slam-főtáblás győzelmét - a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenkóval találkozott, pályafutása során először. Párizsi diadala óta a rivális legalább tízkilós súlyfelesleget szedett fel, de félelmetes erejű ütései mit sem változtak. Előzetesen a 25 éves magyar is úgy fogalmazott, hogy a balti teniszező nem lesz könnyű ellenfél, mert nagyon agresszívan játszik, úgyhogy rövid labdamenetekre kell felkészülnie.

A meccs ennek megfelelő tempóban indult, s a felek két-két brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben fej fej mellett haladtak 5-5-ig, ekkor azonban Ostapenko megnyert két labdamenetet, s ezzel a 70 perces szettet is. A második felvonás szintén két-két bréket hozott, az ötödik pedig magyar szempontból a legjobbkor következett, 5:4-nél ugyanis a lett teniszező semmire elvesztette a szerváját, s így a játszmát is.

Az utolsó szettre azonban elfogyott a Hajdúszoboszló SE sportolójának a lendülete, sorra bukta el az adogatásait úgy, hogy saját szerváinál gémlabdái sem voltak. A szintén 25 esztendős rivális 5:0-nál sem engedett ki, és 39. nyerő ütésével lezárta a 2 óra 34 perces összecsapást.

További híreink
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Debreceni a magyar sprintkirálynő
Debreceni a magyar sprintkirálynő
Senánszky Petra megvédte a bajnoki címét.
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a debreceniek
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a debreceniek
A DEAC-ot három versenyző képviselte.
Debreceni ezüst a soproni OB-n
Debreceni ezüst a soproni OB-n
Több debreceni úszóért szoríthattunk.
Film készült a legfittebb nőről, aki magyar
Film készült a legfittebb nőről, aki magyar
A funkcionális fitnesz világbajnoka.
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
A 2022-es müncheni Eb-n bronzérmet szerzett.
Debrecen Maraton: több ezren álltak rajthoz
Debrecen Maraton: több ezren álltak rajthoz
Molnár Ádám 2 óra 48 perc alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot.
A legidősebb magyar olimpiai bajnok 99 éves
A legidősebb magyar olimpiai bajnok 99 éves
1927. március 23-án született.
Kozák Luca: országos csúcs!
Kozák Luca: országos csúcs!
A debreceni sprinter a saját rekordját döntötte meg.
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
A nyíregyházi ász a torna legnagyobb meglepetését okozta.
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hunyady Emese versenyzőként olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes.
A debreceni dartsos úton az Alexandra Palace felé
A debreceni dartsos úton az Alexandra Palace felé
Az első akadályt sikeresen teljesítette.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.