Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fényes győzelmet aratott a DEAC

| 2020. 01. 19. | 22:31:00
A debreceni csapat a Kecskemétet fogadta az Extraligában.
Fényes győzelmet aratott a DEAC
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Kecskemétet fogadták az Extraligában. A meccs esélyeseinek a vendégek számítottak, ennek ellenére Fodor Antal legénysége nem foglalkozott a papírformával, és 3:1-re diadalmaskodott. A DEAC két meccset követően a negyedik helyen áll a táblázaton - írja a deac.hu

A férfi röplabdacsapat a Kecskemét ellen lejátszotta első hazai mérkőzését az Extraligában. Riválisa a Magyar Kupától elbúcsúztatta a DEAC-ot, ám ezúttal sikerült a visszavágás Bagics Balázséknak.

A "hírös városiak" két pontjával indult a vasárnapi találkozó, a DEAC először 4:3-nál vezetett. Az első szettben 10:7 után zsinórban öt pontot termeltek a vendégek, Fodor Antal időkéréssel próbálta megtörni a vetélytárs lendületét. A hajrá szoros küzdelmet hozott, az első játékrészt megnyerte a DEAC. A második periódusban is kiegyenlített küzdelmet láthatott a publikum, amit alátámaszt, hogy a legnagyobb differencia három egység volt a két egylet között. A végjátékban ezúttal is a hazaiak akarata érvényesült (25:22), így nagyon közel került a csapat a bravúrhoz.

Hátránya ellenére nem adta fel a küzdelmet a Kecskemét, amely a harmadik felvonásban szépíteni tudott. A negyedik játszmában 4:4-es eredményt követően kicsit meglógott a DEAC (8:4), 11:6-nál pedig magához hívta tanítványait Dávid Zoltán. A kecskeméti mester kéréseit nem tudták megvalósítani a vendégek, 19:11-nél már karnyújtásnyira volt a hazai csapat a fényes sikertől. A folytatásban nem jött gyökeres fordulat a találkozón, a DEAC 3:1-es győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat.

A sérülésből visszatérő Bagics Balázs húsz pontot termelt, Fazekas tizenhat, míg Hubicska tizenöt egységgel vette ki a részét a diadalból. Tóth Andrásék a következő fordulóban a Kazincbarcika otthonában vizitálnak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Hat világbajnoki címmel büszkélkedhet a debreceni ikerpár
Hat világbajnoki címmel büszkélkedhet a debreceni ikerpár
Kifizetődött a szorgalom és az alázat.
Philadelphiai győzelem a Super Bowlon
Philadelphiai győzelem a Super Bowlon
Az Eagles története során másodszor hódította el a trófeát.
A helyszínen készül megnézni Trump a Super Bowlt
A helyszínen készül megnézni Trump a Super Bowlt
New Orleansban rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek az amerikaifutball-bajnokságának döntőjére.
Hajdúszoboszlói táncos siker
Hajdúszoboszlói táncos siker
Aranyakkal tértek haza a lányok.
Az Eötvös DSE nyerte a Mikulás Kupát
Az Eötvös DSE nyerte a Mikulás Kupát
A Hajdúböszörményben rendezett tornára 12 csapat jelentkezett.
Mikulás-kupára készülnek a debreceni röplabdázók
Mikulás-kupára készülnek a debreceni röplabdázók
Hat hazai és hat külföldi együttes küzd a minél jobb helyezésekért.
Magyar Kupa: meg se izzadtak a debreceniek
Magyar Kupa: meg se izzadtak a debreceniek
A negyeddöntőben már nehezebb dolguk lesz.
Kétszettes hátrányból nyert a Debrecen
Kétszettes hátrányból nyert a Debrecen
Megvan az DEAC első győzelme.
Kubai légióssal erősített a Debrecen
Kubai légióssal erősített a Debrecen
Remélik, be tudja tölteni a Willian távozása miatt keletkezett űrt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés