Hat világbajnoki címmel büszkélkedhet a debreceni ikerpár

Két 18 éves lány, akik egy napon jöttek világra, egy óvodába, iskolába, sőt egy osztályba is jártak egész életükben. A számos közös élményen, csínytevésen túl együtt élhették át azt is, hogy több világbajnokságon is nyakukba akasztották az aranyérmet, azt, hogy nekik szólt a magyar himnusz. Balogh Lucával és Balogh Zsófiával, a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium tanulóival beszélgetett a Cívishír. A lányok összesen hat világbajnoki cím birtokosai, és a Piruett Tánc Stúdió tagjai.

Cívishír: Több mint tíz éve a tánc tölti ki minden szabadidőtöket. Hogyan kerültetek kapcsolatba a sporttal?
Balogh Luca: Nyolcévesen épp a nagyszüleinknél voltunk, amikor megláttunk egy szórólapot, a Piruett Tánc Stúdió felhívását. Elmentünk egy órára, kipróbáltuk az akrobatikát. Nagyon megtetszett, így ott ragadtunk.
Megszerettük a közösséget, az edzőt, jól éreztük magunkat. Tízévesen beiratkoztunk táncra is. Egy évig jártunk a hobbi-, azaz az amatőr, felkészítő csoportba, később pedig bekerültünk a versenyzőkhöz. Eleinte formációban táncoltunk, és rengeteg fejlődés után lehetőséget kaptunk, hogy duóban is kipróbálhassuk magunkat.
Balogh Zsófia: Huszonnégy fő alkot egy formációt, hét egy csoportot.
Ebből a hétből választják ki a szólókat és a duókat. Luca egy kicsit ügyesebb volt, mint én, de a koronavírus alatt nagyon sokat gyakoroltunk otthon önszorgalomból. Egyébként a kovid alatt sem pihentünk, online tréningek voltak, az udvaron és a szobában edzettünk. Sokat fejlődtem én is, és összecsiszolódott a mozgásunk. Erre az edzőnk is felfigyelt, végül úgy döntött, összerak minket duóba.

Cívishír: A nap szinte minden pillanatában együtt vagytok. Nem untatok még egymásra?
Balogh Zsófia: Kisebb veszekedéseik vannak, mint minden testvér között, de ezeket általában gyorsan el is simítjuk. Úgy érzem, előnyünkre vált, hogy sokat vagyunk együtt, és ez látszik a táncon is. Kiegészítjük egymást, és ami nagyon fontos: nincs közöttünk rivalizálás. Egyébként van egy 16 éves húgunk is, szóval nem mindig vagyunk csak kettesben. Ő triatlonozik, napi háromszor edz.

Cívishír: Ikrekként különösen jól mutathattok a színpadon. Két fiatal, akik az életben is szinte tükörképei egymásnak, és a versenyeken is majdnem ugyanazt a mozgásformát mutatják be.
Balogh Luca: A 2023-as világbajnokságon előadott duó produkciónk, az Összeköt a végtelen értelemszerűen ezt szimbolizálta – a mi kötelékünk pedig valóban bonthatatlan. Nem ugyanazt táncoljuk, tehát nem teljes szinkronban mozgunk. Ugyanannyi különbség van a mozgásunkban, mint ami az életben is megfigyelhető. Egy végtelent formázott a testük a produkció elején, és ugyanazt a végén. Díszlettel, kellékekkel is dolgozunk. Ebben a produkcióban egy kötél szimbolizálta, hogy mi minden köt minket egymáshoz. De eltáncoltuk mi már az atombomba feltalálását is.

Cívishír: Duóban?
Balogh Zsófia: Nem, azt egy országos összefogás keretében. Három város, Sopron, Szigetszentmiklós és Debrecen összesen huszonnégy táncosa – 8-8 mindenhonnan – alkotott egy formációt. Ezt a produkciót kifejezetten élveztük, hiszen mindannyiunk városában voltak edzések, ilyenkor több napot is együtt töltöttünk. Egymásnál is aludtunk, ennek köszönhetően szoros barátságok alakultak ki, melyek mai napig tartanak.
Balogh Luca: A történet szerint voltak katonák és tudósok, utóbbiak feltalálták az atomerőművet, majd kémcsövekben különböző vegyületeket öntöttek össze. A díszletünk egyik oldalán egy világtérkép, másikon egy repülő kapott helyet. Mi, a táncosok „elindítottuk” a repülőt, és a produkció végén „felrobbant” az atombomba. A tavalyi világbajnokságon indultunk ezzel a számmal.

Cívishír: Mennyi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy tökéletesen összeálljon egy-egy produkció?
Balogh Luca: Ez nagyon változó. Heti háromszor-négyszer járunk a próbaterembe, emellett olykor különórákra is, hogy gyakoroljuk a versenytáncokat. Az egyesületben hétszázan táncolnak, ebből körülbelül százan versenyeznek. Egy-egy alkalommal másfél-két órát edzünk.

Cívishír: A balettot vagy az akrobatikus részét szeretitek jobban?
Balogh Luca: Ez szinte minden évben változik. Jelenleg a balettet élvezem jobban, korábban a tánc és az akrobatika állt hozzám közelebb.
Balogh Zsófia: Én is a balettre szavazok, mert az igazi kihívás. Úgy érzem, itt van szükség a legnagyobb fejlődésre, hiszen az akrobatikai alapok már megvannak. A mi kategóriánkban fontosabbak a balettos forgások, az, hogy tökéletesen és helyesen csináljuk. Ez a legnehezebb benne. Persze el lehet végezni szabálytalanul is, de az meglátszik a pontokon. Éppen ezért otthon is szorgosan gyakorlunk az ablakpárkánynál állva, egy magasabb szekrény mellett. A forgásokhoz meg igazából csak hely kell, arra ott a nappali.

Cívishír: Beszéljünk egy kicsit a Nemzetközi Táncszövetség által koordinált világbajnokságon elért első helyről! Hogyan jutottatok el erre a rangos eseményre?
Balogh Luca: Évente kétfordulós a kvalifikáció, a legjobb három juthat ki a vb-re. Azaz minden nemzetből az első három vesz részt a versenyen. 2024 májusában rendezték Horvátországban, és szerencsére az egyesületből többen is kijutottunk. Városnézésre nem sok időnk maradt, de azért megmártóztunk a tengerben, bár még hideg volt. Összesen három kategóriában, duóban, a csoportban és a formációban is elindultunk – egy arany és két ezüst lett a jutalmunk, továbbá egy hetedik hely. Több egyesülettel is jóban lettünk az évek alatt, szívből szurkolunk egymásnak, az ellenségeskedésnek itt nincs helye.
Balogh Zsófia: Az atombombás formációval első, a csoportos táncokkal második helyen végeztünk. Tavalyelőtt viszont öt koreográfiával indultunk el a világbajnokságon, és mind az ötben elsők lettünk. Úgy mondanám, az volt táncos karrierünk csúcspontja. Ott volt duó, csoport és modern formáció is.

Cívishír: Öt koreográfiát hány hónap alatt lehet összerakni?
Balogh Luca: Körülbelül fél év. Decembertől februárig tart a fő felkészülési idő, a versenyszezon márciustól júniusig. Ahhoz, hogy öt koreográfia tökéletesen összeálljon, maximális odafigyelés szükséges, és az, hogy ne hiányozzunk egyszer sem. Szerencsések vagyunk, hiszen a tanáraink is nagyon megértőek, segítőkészek, támogatók. Ha tudják, hogy verseny vagy fontos edzés van, akkor elengednek hamarabb. Természetesen kikérővel. Vagy ha jelezzük, hogy a hétvégén verseny volt, akkor hétfőn nem feleltetnek, de kedden bepótoljuk. Rugalmas a vezetőség, nagyon hálásak vagyunk érte. Meg kell említeni a szüleinket is, akik számos versenyre elkísérnek, menedzselik az életünket. Nélkülük nem lenne időnk minderre.
Balogh Zsófia: Nyáron tánctáborok vannak, ott is tanulunk új táncokat, stílusokat, elemeket, van idő a kísérletezgetésre. Október-november körül már kialakul egy kép a fejünkben, amit télen tökélyre fejlesztünk.
Mindig a maximumra törekszünk, hiszen csak az hozza meg az igazi eredményt.

Cívishír: A Debreceni Virágkarneválon is jelen vagytok. Arra pluszban készültök?
Balogh Luca: Juj, nagyon szeretjük a virágkarnevált, a vonulást! Imádjuk, amikor több tízezer ember néz minket! Hiába van a napon olykor 50 fok, izzadunk – nem számít. A nézők között ott vannak a rokonaink, a barátaink, az osztálytársaink, akik egyébként nem tudnának eljönni más városokba. Amíg tart a menet, hajt minket az adrenalin, ám amikor megállunk, rádöbbenünk, hogy borzasztóan elfáradtunk.
Balogh Zsófia: A Piruettből körülbelül 100 fő szokott vonulni. Az augusztusi, kifejezetten a karneválra készülő edzőtáborban tanuljuk meg a koreográfiát egy hét alatt. De ez kőkemény meló: reggel nyolctól délután hatig nyomjuk. Ott fegyelem van és maximális odafigyelés.

Cívishír: Volt, amikor azt mondta valamelyikőtök, elég volt a táncból, kiszáll?
Balogh Luca: Mélyebb völgyek voltak, de a befejezés gondolata nem fogalmazódott meg bennem. Csak az, hogy elfáradtam. Ám ilyenkor van ott a másik, aki „felhúz”, segít. Aki motivál a jelenlétével. De ez a sulira is igaz. Zsófi nagyon sokat segít. Mondhatnám azt is, tanulásban nagyobb a különbség köztünk, mint táncban. Nem vagyok rossz tanuló, négyes az átlagom, de a matekkal olykor meggyűlik a bajom.
Balogh Zsófia: Én imádom a táncot, a tíz évben egyszer sem mondtam, hogy elegem van.

Cívishír: Mi volt a legszebb emlék?
Balogh Zsófia: Az évek alatt kialakult barátságoknak örülök a legjobban, a közösen átélt pillanatok nagyon szép emlékek. Természetesen meghatározó az Összeköt a végtelen produkciónkért kapott világbajnoki aranyérem is. Nem gondoltuk, hogy elsők leszünk, örültünk, sírtunk, hogy a 8 hónapos munkánk révbe ért. Előtte is jó szezonunk volt, de erre nem számítottunk, főleg úgy, hogy ez volt az első közös duónk. Előző évben próbálkoztunk külön-külön, más lánnyal, de a mozgásunk nem volt annyira szinkronban. Szóval itt minden klappolt.
Balogh Luca: A korábban említett országos összefogásnak köszönhetően szoros barátságok születtek, ennek nagyon örülök. Ez az emberi oldal, amire szívesen emlékszem vissza, a másik pedig nyilván a duós első helyünk. Fel se tudom idézni, hányszor néztük vissza az eredményhirdetést! Először az utolsó helyezetteket mondják, majd haladnak sorban visszafelé. Amikor kimondták a másodikat, elsírtuk magunkat. És nemcsak mi, hanem a csapattársaink, edzőnk is velünk ünnepelt. Felemelő érzés volt, amikor megszólalt a magyar himnusz, velünk együtt énekeltek az emberek. Jó emlékek még az éves gálák, melyeket a Kölcsey Központban tartunk. Amikor kicsik és nagyok együtt táncolunk, megmutatjuk, mi mindent tanultunk.

Cívishír: Idén is fő cél a világbajnokság?
Balogh Zsófia: Nem. Március közepén az iskolával egy kéthetes szakmai gyakorlatra utaztunk Törökországba, és ez ütközött a kvalifikációs versennyel. Mi ugyan még nem érettségizünk idén – hiszen nyelvi előkészítővel kezdtünk, szakmai vizsgával zárunk, ugyanis átalakult a képzési rendszer –, de a csapattársaink zöme igen, így csapatban sem mérettetjük meg magukat.
Balogh Luca: Turizmust tanulunk, szakmai fejlődés szempontjából pedig remek lehetőség volt ez a török utazás, így ez győzött. Célunk, hogy a magyar bajnokságon megvédjük a címünket. Természetesen nemzetközi versenyre is megyünk, például Romániába, ott is a dobogó lebeg a szemünk előtt.

Cívishír: Luca, úgy tudom, te tanítasz is valahol. Mesélnél erről?
Balogh Luca: Segédedző vagyok a Piruettben. A kezdő csoportban leginkább hatévesek vannak és egy-két óvodás, a középhaladóban az alsósok, a haladóban a felsősök. Összesen 88-an. Én az akrobatikai részbe segítek be. Lényegében figyelek arra, hogy a gyerekek biztonságban legyenek, segítek a mozdulatok helyes elsajátításában. Tavaly még Zsófi is segédedző volt, idén az ő idejébe már nem fért bele.

Cívishír: Meddig lehet ezt a sportot versenyszerűen űzni?
Balogh Luca: A legidősebb társunk 22 éves. Már nem versenyzik, ám jár edzésekre. Igazából addig, amíg élvezi az ember és a szabadidő engedi. Ha majd már versenyszerűen nem is táncolunk, akkor sem szeretném abbahagyni. Egy hobbicsoportban, a tánc szeretetéért életünk végéig rophatjuk. A sport rengeteg pluszt adott nekünk. Alázatot, kitartást, szorgalmat, alkalmazkodást. Ezt szeretnénk továbbvinni.
Balogh Zsófia: Ez egy fizikailag is megterhelő sport, sokat szaltózunk, egy idő után a test sem bírja ezt a tempót. Volt, hogy nekünk is heteket kellett kihagynunk hátfájás miatt. Éppen emiatt több időt fordítunk a bemelegítésre, a helyes nyújtásra.

Cívishír: A táncból, edzősködésből szeretnétek majd megélni?
Balogh Luca: Még van hátra két év a suliból, de terveim szerint a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatnám a tanulmányaimat, turizmussal foglalkoznék. Lehet, hogy a tanítás is marad, ezt még nem döntöttem el.
Balogh Zsófia: Lehet, nem meglepő, de én is ezt tervezem. Esküszöm, nem szándékosan követjük egymás útját. Már az sem volt cél, hogy egy középiskolába kerüljünk. Egymástól függetlenül írtuk be a jelentkezési lapon a Bethlent, a felvételink is szinte ugyanolyan lett, végül mindkettőnket felvettek. Nekem fontos volt a nyelv, az angol és a német, közben megszerettem a turisztikát is, nagyon motiválók a tanárok. Talán menedzser, étteremvezető leszek itt, Debrecenben, netán egy mediterrán országban.

Fogarasi Renáta