Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DVSC: pontszerzés Újpesten, emberhátrányban

| 2023. 03. 05. | 21:20:00
A debreceniek szinte végig védekeztek.
DVSC: pontszerzés Újpesten, emberhátrányban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újpesten lépett színre vasárnap a DVSC, amelynek meglehetősen ritkán terem babér a Megyeri úti stadionban. Összesen négy debreceni győzelmet tudtak feljegyezni a krónikások, a legutóbbi Loki-siker is majd’ egy évtizede, 2013-ban született Újpesten.

Röpke 8 perc alatt háromszor passzolták el magukat a saját térfelükön a piros-fehérek, de szerencsére az újpest egyik lehetőséggel sem tudott élni. A 10. percben azonban már saját magától dolgozott ki helyzetet a lila-fehér együttes, amely agilisabban játszott, mint hajdúsági ellenfele. Aztán mégis a piros-fehérek szereztek vezetést. A 17. percben a görög Kiziridisz jobbról Babunskit kereste a labdával, de a menteni próbáló Pauljevics megelőzte a macedónt és a saját kapujába „helyezte”’ a labdát (0–1).

Sajnos a továbbiakban sem szoktak le az eladott labdákról a debreceniek, így egyre többször hozták magukat nehéz helyzetbe. Igaz, a lilák sem tündököltek, akik egy eladott labda miatt kerültek kis híján kétgólos hátrányba: Dzsudzsák a 27. percben már csak a hazai kapussal állt szemben, de nem tudta becsapni. A 32. percben már a túloldalon jegyezhettünk fel nagy helyzetet: a debreceni védők szorításában Mudrinsznki fejelt, de Milosevics a helyén volt.

Az ikszedik, hátul eladott labdáért már súlyos árat fizettek a debreceniek: a 37. percben Mudrinsznki lőtte ki a bal alsót 14 méterről (1–1). A játék képe alapján egyáltalán nem volt érdemtelen az újpesti egyenlítés, hiszen a lilák az első félidőben végig mezőnyfölényben játszottak, sokkal kezdeményezőbben futballoztak, mint a vendég piros-fehérek.

Szünet után minden úgy folytatódott, ahogy az első játékrész végén abbamaradt: az Újpest támadott, a DVSC pedig a saját térfelén kényszerült védőmunkára. A debreceni passzivitás oka a hét közi, csütörtöki kupameccs lehetett, talán túl sokat kivett a végül 3–1 re elbukott negyeddöntő a fiúkból.

A 60. percben Manrique utolsó emberként rántotta le Csobothot, ezért Karakó játékvezető habozás nélkül kiállította. Ezek után már a pontszerzés is nagyon nehéz feladatnak ígérkezett.

Emberhátrányban bunkerfocira váltott a DVSC, majd Dzsudzsákot és Kiziridiszt Szécsi, valamint a nigériai Ojediran váltotta, de semmivel nem lett jobb a helyzet debreceni szempontból, mert továbbra is nagy nyomás nehezedett a Lokira. Milosevicset alaposan megdolgoztatták a lilák, de ő állta a sarat.

A 85. percben valamelyest csökkent a nyomás, és ekkor kezdtünk reménykedni, hogy legalább a pontszerzés sikerül a mieinknek. A ráadás perceiben azonban már minden lila támadott, és minden piros-fehér a tizenhatoson belül védekezett, de gól nem esett, így a Loki kiharcolta a pontszerzést. A játék képe alapján ez az eredmény a DVSC-re nézve abszolút hízelgő.

Az állás

1 FERENCVÁROS 22 15 5 2 46 17 29 50
2 KECSKEMÉT 22 8 12 2 31 22 9 36
3 KISVÁRDA 22 8 8 6 34 36 -2 32
4 DVSC 22 8 7 7 37 34 3 31
5 PUSKÁS AFC 22 7 9 6 27 28 -1 30
6 PAKSI FC 22 8 5 9 38 37 1 29
7 MEZŐKÖVESD 22 7 7 8 24 28 -4 28
8 ZTE 22 7 6 9 28 27 1 27
9 FEHÉRVÁR 22 6 6 10 27 32 -5 24
10 ÚJPEST 22 6 6 10 27 38 -11 24
11 HONVÉD 22 5 7 10 25 36 -11 22
12 VASAS 22 3 10 9 17 26 -9 19
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Gólgazdag meccsen kapott ki a Debrecen
Sokáig enerváltan, elképzelés nélkül játszott a DVSC – a találkozó végére jött bele a játékba.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés