Hol a durva szavak határa a színpadon?

A Csokonai Nemzeti Színházban februárban bemutatják a fiatalon elhunyt, kőkemény darabjairól híres angol drámaíró, Sarah Kane Szétbombázva című művét. Bár az erőszak természetrajzával foglalkozó Szétbombázva, mint a Cívishír megírta, nem éppen találkozik a fenntartó debeceni önkormányzat vezetésének ízlésével, azért az nem akadálya (naná!) a pszeudo-realista tragédia műsorra tűzésének. 

Cívishír: Mikor sok a vulgaritásból?
Bethlenfalvy Ádám: Ha az öncélúság, a polgárpukkasztás a célja, amikor a rendező az előadást a vulgaritástól érzi keménynek. Számomra a néző a választóvonal: annyira érezze magát kellemetlenül a durvaság miatt, amennyire az az alkotás szempontjából kívánatos. Persze kissé képmutató úgy csinálni, mintha a hétköznapokban örökösen sokkal „szebben” beszélnénk. A vulgaritás a helyzetről is üzenhet, amiben az ember megszólal, a feszültségekről, vagy éppen a közegről, ahonnan jön. Ezeket a regisztereket, értelmezési szinteket ne öljük ki a színházból azáltal, hogy ott „csak szépen szabad beszélni”. Egy másik téveszme, hogy amit a színpadon látunk, az az úgynevezett jó, a mintaértékű. Ez nem így van. A színpad, a dráma pontosan arra hivatott, hogy konfliktusokat jelenítsen meg, kérdéseket vessen fel. Erre sokféle módszer és eszköz adott, s egy szereplő megszólalása csak egyetlen elem közülük. 

Cívishír: Már javában próbálnak, hogy tetszik a munka a színészeknek?
Bethlenfalvy Ádám: Olvasták a szövegkönyvet, ennek tudatában vállalták a szerepeket. Nagyon jó a hangulat, bizalmat érzékelek. Ugyanakkor ez volt az első darab, amelynél nagyon konkrétan megkértem őket arra, hogy jelezzék, ha valamelyik helyzetben túl kellemetlenül, rosszul érzik magukat. Az olvasópróbák után, amikor már „talpon” is elkezdtünk gondolkodni arról, hogy egy-egy jelenetben milyen színházi nyelven fejezzük ki magunkat, adódtak olyan események, érintések, amelyek óvatosságot igényelnek a rendezőtől. Tudja, állandó kérdés, hogy mit engedhet meg a színészekkel szembeni rendezői szabadság. Eddig nem jeleztek, mindenben partnerek. 

Cívishír: Azt mondta Gemza Péter igazgató, hogy az évadot tervezve az erőszak természetrajzát is szerették volna valamilyen szemszögből megmutatni, így jött képbe a Szétbombázva. A darabot ön javasolta? Van kapcsolódása Sarah Kane-hez, aki a birminghami egyetemen tanult, ahol ön szintén végzett tanulmányokat. Aztán itt van a szerző 1999. februári halálának húszéves évfordulója. Van más aktualitása a választásnak?
Bethlenfalvy Ádám: Valóban sokat dolgoztam és tanultam Birminghamben, sokkal mélyebben megismertem a brit kortárs drámát. A Szétbombázvát korábban láttam élőben, és igen, én ajánlottam a színháznak. A darab pont annyira aktuális, amennyire egy Shakespeare-, egy Beckett-, egy Ibsen-színmű, nem véletlen őket említem, Kane utal e szerzőkre. Ez a dráma nagyon más nyelvet használ, de egy személyes és egy társadalmi helyzet összekapcsolásával hasonló kérdéseket vet fel: milyen közünk van a körülöttünk zajló konfliktusokhoz, az erőszakhoz, a háborúhoz? Sarah Kane az akkor zajló délszláv háborút használta fel a drámához, de háborúk, ugye most is zajlanak. Nem kell túl messzire, csak a Közel-Keletig menni. Európában, Magyarországon szerencsések vagyunk, hogy közvetlenül egy háborúnak sem vagyunk kitéve, de az erőszak egy beszólás, egy káromkodás, egy tolakodó mozdulat szintjén a reggeli buszon is jelen van. Mindezt valahogyan értelmeznünk kell, úgy a személyes viszonyainkban, mint tágabb értelemben.

Cívishír: Zsótér Sándor a Tháliában megrendezte a drámát 2002-ben, milyen hatása volt?
Bethlenfalvy Ádám: Nem volt botrány, néhány, többnyire elismerő kritikákat, szakcikkeket találni. Érdekes módon Sarah Kane sokkal jobban számontartott szerző, mint ahányszor a darabjait előveszik. 

Cívishír: Mi okból? 
Bethlenfalvy Ádám: Mert a darab a szerkezete miatt nézőként és rendezőként is nehéz, nagy odafigyelést követel. Az előadás tőlem sem azt kívánja, hogy én mit akarok megmutatni, hanem azt, hogy mitől válik érdekessé a mai debreceni közönség számára. Milyen formákat találunk, melyek által a darabban lévő erőszak nem elidegenítő, hanem kifejező.

[Beillesztett cikk: Még nem tudni, kinek fog fájni a debreceni erőszak]

Cívishír: A kilencvenes évek derekán a bulvár hatalmas színházi botrányként tálalta. Ártott vagy használt?
Bethlenfalvy Ádám: Nagyon szerencsétlen dolog volt, mert akik elmentek rá, azok az előadást a hisztériához képest nézték valahogyan. Később, több év elteltével a kritikusok azt írták, egész más szemmel értékelik az alkotást. A bemutató körüli hangzavar annyira éles volt, hogy mindenki csak azt kereste, mi miatt lehet hiszti az előadásból.

Ratalics László