Tizenkilenc halottja már minimum van a lövöldözésnek

| 2022. 05. 25. | 11:24:00
Texas államban csapott le egy ámokfutó, aki szintén meghalt.
Tizenkilenc halottja már minimum van a lövöldözésnek

Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint május 24-én 12 óra előtt – jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.

Greg Abbot, Texas állam kormányzója korábban elmondta: a feltételezett lövöldöző, akit a 18 éves Salvador Ramosként azonosítottak szintén meghalt. Az első hírek szerint a helyszínre érkező rendőrök lőtték le. A kormányzó beszámolója szerint a feltételezett elkövetőnél kézi fegyver és puska is lehetett, amikor tüzet nyitott a San Antonio városától 85 mérföldre nyugatra található uvaldei Robb Általános Iskolában. Az iskolában alig 600 diák tanul, és a rendőrfőnök elmondása szerint második, harmadik és negyedik osztályos tanulók voltak az intézményben.

Hírügynökségi információk szerint a feltételezett elkövető a helyi közösség lakója volt. Uvalde rendőrfőnöke, Pete Arredondo egy sajtótájékoztatón azt mondta: a fegyveres egyedül követte el tettét.

A CNN amerikai televíziónak nevük elhallgatását kérő hatósági források elmondták, hogy az iskolai lövöldözés feltételezett elkövetője feltehetően lelőtte a nagymamáját is, mielőtt az iskolához ment volna.

Ramos a lövöldözés előtt furcsa képeket osztott meg saját közösségi oldalán, majd a jelek szerint kegyetlen tervét egy ismerősével is  megosztotta, aki csak azért beszélgetett elmondása szerint a fiúval, mert félt tőle.

Joe Biden a Fehér Házban elmondott beszédében újabb mészárlásnak nevezte a texasi esetet.

Egy gyermek elvesztése olyan, mintha kitépnék a lelked egy darabját

– tette hozzá.

Ez a texasi lövöldözés alig több mint egy héttel azután történt, hogy egy fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalo városában, és megölt 10 embert.

További híreink
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
A radioaktív felhő Európa jelentős részét elérte.
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
A lövések egyike eltalált egy rendőrt.
Orosz drón zuhant le Romániában
Orosz drón zuhant le Romániában
A rendvédelmi szervek 217 embert költöztettek ki otthonaikból.
Románia megduplázza a medvekilövési kvótát
Románia megduplázza a medvekilövési kvótát
Az intézkedés célja az emberi élet és a mezőgazdasági tevékenységek védelme.
Megjavították a Barátság kőolajvezetéket
Megjavították a Barátság kőolajvezetéket
Újraindulhat a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia felé.
Magyar Péter: az erdélyi magyarok jogai megmaradnak
Magyar Péter: az erdélyi magyarok jogai megmaradnak
Ugyanakkor a támogatások kapcsán alapvető elvárás az átláthatóság - tette hozzá.
Zelenszkij a pénzről beszélne Magyar Péterrel
Zelenszkij a pénzről beszélne Magyar Péterrel
Az ukrán elnök kitért Orbán Viktor választási vereségére is.
Trump ismét megfenyegette Iránt
Trump ismét megfenyegette Iránt
Az Egyesült Államok minden egyes erőművet és hidat lerombol - írta.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Donald Trump jelentette be.
Megérkeztek Magyarországra a külképviseleti urnák
Megérkeztek Magyarországra a külképviseleti urnák
Megkezdődhet a szavazatok szétválogatása.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.