Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Indul a létszámleépítés első hulláma a Tungsramnál

| 2022. 05. 18. | 10:59:00
A szakaszos elbocsátás elsőként Hajdúböszörményt és Kisvárdát érinti.
Indul a létszámleépítés első hulláma a Tungsramnál
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Tungsram a termelést Kisvárdán gyakorlatilag megszünteti, az innen elküldendő dolgozók több mint a fele helyben vagy a környéken megfelelő munkalehetőséghez tud jutni, a hajdúböszörményiek esetében pedig a szakszervezetek úgy látják, van igény a munkaerőpiacon az elbocsátandókra – mondta el Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke május 17-én. A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy a Tungsram öt telephelyéről körülbelül 1600 embert bocsát el szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest – írja az MTI.

A legjelentősebb elbocsátások a nagykanizsai telephelyen lesznek, a tervezett létszámleépítés a halogén izzó gyártással foglalkozókat érinti, főleg fizikai dolgozókat, betanított és szakmunkásokat valamint műszerészeket.

Az elbocsátásokról országos és helyi szinten is zajlanak tárgyalások. Helyi szinten a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete egyeztet a cég képviselőivel. Sallai Gábor elnök arról számolt be, hogy az egyeztetéseken a szakszervezet azt kívánja elérni, hogy a Munka törvénykönyvében rögzítettnél kedvezőbb kondíciókkal távozhassanak az érintett munkavállalók.

Személyre szabott juttatást kaphatnak a dolgozók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint a kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére. Mint írták, a tárca a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt.

Az intézkedésnek köszönhetően a kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók.

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál. Így még biztosabban teljesülhet az az alapvető törekvés, hogy a dolgozók ütemezett leépítésüket követően lehetőség szerint azonnal kenyérkeresethez jussanak. A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés