Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvart

| 2021. 06. 08. | 19:54:00
A korszerűsítés után színvonalasabb szolgáltatást vehetnek igénybe az utasok.
Egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvart
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felújítási és karbantartási munkák miatt zárva lesz a Nyugati pályaudvar június 19. és július 18. között; a felújításáról tartott június 8-i sajtótájékoztatón a kormányszóvivő arról beszélt, hogy

a pályaudvaron évente 18 millió ember fordul meg, akik színvonalasabb szolgáltatást vehetnek igénybe a korszerűsítésnek köszönhetően.

Szentkirályi Alexandra a gazdaság megerősítését, új munkahelyek teremtését, a közszolgálatások – ezen belül kiemelten a vasúti közlekedés – fejlesztését emelte ki a kormány idei céljai közül, jelezve, hogy a vasúti közlekedés fejlesztéseként folyamatosan korszerűsítik a pályákat, felújítják és utasbaráttá teszik a pályaudvarokat, állomásokat. Szentkirályi Alexandra kiemelte, a vasútfelújítás a környezet védelmét is jelenti, hiszen a vasúti közlekedés az egyik legkörnyezetbarátabb közlekedési mód. Kitért arra, hogy 2021 eleje óta a vonatjegyeken feltüntetik a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítást. "Aki autó helyett a vonatot választja, az 1 kilométeren 131 gramm szén-dioxid-kibocsátást tud megtakarítani" – fogalmazott a kormányszóvivő. Kifejtette, hogy a gazdaság újraindításában, új munkahelyek létrejöttében fontos szerepe van a belföldi turizmusnak. Az oltásoknak köszönhetően újra lehet indítani a gazdaságot, a turizmust. A MÁV-Volán csoport és a hajózási társaságok az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, hogy minél könyezetbarátabb közlekedési alternatívát adjanak a turisztikai úticélpontok eléréséhez.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára (ITM) is a vasút környezetbarát jellegére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a vonattal utazók átlagosan 71 százalékkal kevesebb káros anyaggal terhelik a környezetet, mint az autóval közlekedők.

Az államtitkár szólt arról, hogy a Nyugati pályaudvar lezárása átmenetileg okozhat kényelmetlenséget az utasoknak, de szerinte mindez megéri, látva a terveket, a munkálatok előrehaladtát, valamint a közép- és hosszú távú eredményt.

Schanda Tamás felidézte, hogy a Nyugati pályaudvar renoválásának munkálatai egy éve elkezdődtek. Egyebek között kicserélik 2200 négyzetméteren az üveg függönyfalat, a világítást, a teljes csapadékvíz-elvezető rendszert. A projekt során 13 váltó- és 1 vágányátszelés cseréjét végzik el. Mintegy 3300 méteren építenek földmunkagépekkel vágányokat, több mint 16 ezer négyzetméteren új aszfaltot tesznek le. Korszerűsítik a vágányok végén az utastájékoztató táblákat. Az ITM államtitkára az utasok türelmét, megértését kérte a felújítás időszakában, és kijelentette, a vasutasok mindent megtesznek, hogy minél zavartalanabbul lehessen közlekedni.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, a kormány deklarált célja, hogy a vasúti közlekedés legyen a közösségi közlekedés gerince. A kormány 2021-ben 20 milliárd forinttal támogatja a MÁV versenyképes vasút programját. Az állami tulajdonos alapvető elvárása a vállalatokkal szemben a hatékony működés, ebben nagy lépés, hogy a közösségi közlekedés egységes irányítása érdekében létrejött MÁV-Volán csoport. Az integrációval az ország legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltatója, munkáltatója alakult meg.

Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok készültsége 95 százalékos. A projekt kritikus szakaszhoz érkezett azzal, hogy június 19-étől július 18-áig teljes egészében kizárják a vonatközlekedést a felújítás, karbantartás miatt. A vonatközlekedés változásáról az utasok tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, például a Nyugatiban 40 nagyméretű információs táblát és 200 lábon álló táblát helyeztek ki, diákok is segítik a tájékoztatást - mondta Homolya Róbert. Példaként említette, hogy a Nyugati pályaudvar lezárása miatt az esztergomi vonalakról Rákosrendezőre, a veresegyházi vonalon az újpesti állomásra, a debreceni IC-k Zuglóba, a szegedi IC-k Kelenföldre, a lajosmizsei szakaszról Kőbánya-Kispestre érkeznek és indulnak a vonatok.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés