Gyurcsány Ferenc gyászol

| 2020. 01. 31. | 15:07:00
Azt mondja, el kell jönnie a pillanatnak, amikor lezárjuk a gyász időszakát.
Gyurcsány Ferenc gyászol

A köztársaság mára halott, nem a dicsőségét ünnepeljük, hanem a halálát gyászoljuk - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a köztársaság napján tartott megemlékező beszédében.

Gyurcsány Ferenc, aki pénteken a fővárosi Bibó István szobornál szólalt fel, úgy fogalmazott: a köztársaság teste az alkotmányban, szabályokban, intézményekben, közjogi viszonyokban él, azonban van egy lelke is, amit a polgárai hordoznak.

A köztársaságot egymástól különböző, eltérően gondolkodó, másban hívő és másként élő polgárok alkotják, mert egy olyan színes, eleven közösség, amelyet egymás megértése és a mértékletesség köt össze - jelentette ki. Erősebb az az ország, amelyik elfogadja és védi polgárainak sokfajtaságát, mint az, amelyik bármilyen fajta egyneműséget követel

- jelentette ki Gyurcsány, aki szerint ezekben az években a nemzet önmagában nem alkalmas arra, hogy polgárait biztonságban tudja és szabaddá tegye. Emlékeztetett arra is, hogy idén van az általa nemzettragédiának nevezett trianoni döntés századik évfordulója. Hangsúlyozta, nem hiszi, hogy van olyan magyar, akit személyesen ne érintett volna meg ez a gyász.

Természetes, hogy a nemzet is meggyászolja a saját tragédiáját, de el kell jönnie a pillanatnak, amikor lezárjuk a gyász időszakát és megtanulunk élni az új keretek között

- fogalmazott. Azt javasolta, hogy mindenki vonja le a tragédia tanulságait, próbáljon meg új életre berendezkedni az új keretek között, a múlt helyett pedig inkább tekintsen a jövőbe.

További híreink
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Megalakult a Fidesz frakciója is
Megalakult a Fidesz frakciója is
Az országos listáról bejutottak közül 25-en visszaléptek.
Megalakult a KDNP frakciója
Megalakult a KDNP frakciója
Ismerős nevek a listán.
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Oxfordban avatják díszdoktorrá Karikó Katalint
Két amerikai egyetemen is díszdoktorai közé választja.
Elhunyt Sebő Ferenc
Elhunyt Sebő Ferenc
A nemzet művésze, Kossuth-díjas énekes 79 éves volt.
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
Kósa Lajos 36 év után búcsúzik
A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul.
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Újabb fideszes jelezte: nem veszi fel a mandátumát
Bánki Erik szerint rossz üzenetekkel próbálták elérni az embereket.
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
A radioaktív felhő Európa jelentős részét elérte.
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
A lövések egyike eltalált egy rendőrt.
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe
A Fidesz frakciójának vezetője Gulyás Gergely lesz.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Fideszesek, akik lemondtak a jól fizető állásról
Két bizottsági tagsággal 3 millió lehet keresni képviselőként.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Tűz a debreceni szeméttelepen
Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.
Gazdaság
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.