Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új fejezet kezdődik Debrecen és Nyíregyháza kapcsolatában

| 2017. 12. 15. | 14:35:00
Együttműködést terveznek minden téren.
Új fejezet kezdődik Debrecen és Nyíregyháza kapcsolatában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Történelmi jelentőségűnek nevezte mindkét város polgármestere azt a stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet pénteken írtak alá a felek a debreceni városházán.

Mint fogalmaztak: Debrecen és Nyíregyháza ezzel új alapokra helyezi kapcsolatát.

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a két város közgyűlése csütörtökön ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta azt az előterjesztést, amely az együttműködési megállapodás kereteit tartalmazza.

Hozzátette: Debrecen és Nyíregyháza gazdasági és kulturális téren is bővülő, gyarapodó város, a mostani megállapodással azonban hosszú távon az egész régió nyertes lesz.

Az egyelőre kevés konkrétumot, inkább irányokat és elveket tartalmazó megállapodásból kiemelte: fontos, hogy a gazdaság további erősítésével a két város lakosságmegtartó ereje tovább nőjön, ugyanakkor a nemzetközi szerep erősítése is kiemelt helyet foglal el a tervek között.

Megemlítette a két térség turisztikai programjainak az eddigieknél sokkal hatékonyabb összehangolását, de a megállapodás kiterjed az oktatás, a kultúra, valamint a közlekedésfejlesztés területére is. Utóbbi kapcsán hangsúlyozta: Debrecen és Nyíregyháza a kormánynál közösen lép fel annak érdekében, hogy

a 4-es főút két város közötti szakasza kétszer kétsávos legyen, erre a polgármester szerint leghamarabb a 2020 utáni időszakban nyílik majd lehetőség.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere hangsúlyozta: a két város kapcsolatában új korszak kezdődik, amire szerinte már éppen megérett az idő. Hozzátette: Debrecen és Nyíregyháza között naponta 3-4 ezer ember ingázik, többek között ezért is nagyon fontos, hogy a 4-es főút fejlesztése belátható időn belül megvalósuljon.

További híreink
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Orbán: nem hajtjuk végre az EU bíróságának ítéletét
Politikai, jogi és alkotmányos aggályokra hivatkozik a leköszönő miniszterelnök.
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Hirdetés
Hirdetés
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Az átmeneti lehűlés után ismét melegszik majd az idő.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés