Bosszúság! Egy ponttal maradt alul a DEAC Szolnokon

A Szolnok otthonában szerepelt a játéknap előtt a bajnokságban még veretlen DEAC kosárlabdacsapata, amelynek az eddig mutatott játéka feljogosított minket arra, hogy újabb sikerben bizakodjunk. Ezúttal azonban nem termett babér, szoros csatában a Tisza-partiak otthon tartották a bajnoki pontokat.
Az első két negyedben fej-fej mellett haladt a két gárda. Inkább a védekezés dominált mindkét oldalon, ezért nem volt nagy kosáreső. A hazaiak a harmadik negyedben tettek szert először komolyabb előnyre, de még „lőtávon” belül voltak, így a hajdúságiak számára semmi sem volt veszve.
Kilencpontos hazai előnyből estek egymásnak a legények az utolsó tíz percre, és a debreceniek pillanatai következtek! A DEAC a 35. percre utolérte a Szolnokot (64-63), majd egy Drenovac-tripla révén a vezetést is átvette (64-66). A Tisza-parti gárda azonban nem hagyta ennyiben, gyorsan fordított. Rendkívüli izgalmakat ígértek az utolsó percek. A Szolnok két-három ponttal járt a debreceniek előtt, akik nagyot küzdve üldözték a hazaiakat. Az utolsó percben – négypontos szolnoki előnynél – egy Lapornik-tripla még visszahozta a reményt, de már többre nem futotta.
Így a DEAC az alapszakasz negyedik fordulójában elvesztette a veretlenségét a bajnokságban.


















