Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tóvizivel, de Kovács nélkül a válogatott

| 2019. 05. 14. | 16:59:00
A Loki jobbátlövője nincs százszázalékos állapotban.
Tóvizivel, de Kovács nélkül a válogatott
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

A magyar szövetség keddi közleményében Kim Rasmussen kiemelte: korábban még soha nem állt annyi idő a rendelkezésükre a közös munkára egy mérkőzés előtt, mint ezúttal. A magyar együttes június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.

„Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk” – mondta a szakvezető, aki hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik „mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a válogatottra”. Miután Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót.

„Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket” – nyilatkozta. A dán szakember kiemelte: az ellenfelet nem intézhetik el „egy kézlegyintéssel”, mert játékosai soha nem adnak fel mérkőzést, nekik viszont „csakis a továbbjutás” lehet a céljuk. 

A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.

Kovács Anna oroszlánrészt vállalt abban, hogy a DVSC Schaeffler a hatodik helyezést elérve kivívta a nemzetközi szereplést a következő idényben. A jobbátlövő az elmúlt időszakban többször is bajlódott kisebb-nagyobb sérülésekkel. Kovács Anna éppen a napokban megkapta a DVSC legeredményesebb játékosának járó díjat.

További híreink
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Főtámogatót vált a DVSC
Főtámogatót vált a DVSC
Szolgáltató céggel kötött névszponzori szerződést a kézilabda klub.
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
Újabb nagy lépés a bajnoki érem felé.
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Norvégiával találkozik az döntőbe jutásért.
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Magabiztos győzelmeket aratott a csapat.
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Másodszor szakadt el a keresztszalagja.
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Nem sikerült a negyeddöntőbe jutás, mégis emelt fővel búcsúzhatott a DVSC a Bajnokok Ligájától
Hirdetés
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Kormánybiztos lesz Rost Andrea
Radnai Márkot is ugyanilyen pozíció betöltésére kérte fel Magyar Péter.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Megverték a 24.hu főszerkesztőjét
Többszörösen eltört az arccsontja.
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés