Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben született meg a frigy a kínaiakkal

| 2019. 03. 07. | 16:21:00
Ebben a játékban ők szeretnének tanulni tőlünk.
Debrecenben született meg a frigy a kínaiakkal
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ismét Magyarországon edzőtáborozik a kínai női kézilabda-válogatott. Mivel a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) rendkívül fontosnak tartja Kína és az Egyesült Államok mielőbbi integrációját, felzárkóztatását, a magyar szövetség (MKSZ) úgy gondolta, erősítheti sportdiplomáciai pozícióját, ha ebben szerepet vállal.

Tavaly nyáron, a debreceni női junior világbajnokságon az MKSZ vezetői tárgyaltak a kínai szövetség elnökével a lehetséges együttműködésről, ekkor nyitották meg a lehetőséget a magyarországi edzőtáborozásokra, a közös munkára.

A kínai női válogatott legutóbb szeptember végén, illetve október elején járt Magyarországon, amikor Finnország csapatával kétszer, Horvátországgal egyszer játszott edzőmeccset, illetve a Dunaújvárossal, az Alba Fehérvárral és az Érddel is megmérkőzött.

Az ázsiai csapat márciusban újabb öt felkészülési találkozón lép pályára, illetve zárt kapus meccsen a magyar B válogatottal is összecsap.

[Beillesztett cikk: Négy debreceni a válogatottban!]

 

További híreink
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Főtámogatót vált a DVSC
Főtámogatót vált a DVSC
Szolgáltató céggel kötött névszponzori szerződést a kézilabda klub.
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
Újabb nagy lépés a bajnoki érem felé.
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Norvégiával találkozik az döntőbe jutásért.
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Magabiztos győzelmeket aratott a csapat.
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Másodszor szakadt el a keresztszalagja.
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Nem sikerült a negyeddöntőbe jutás, mégis emelt fővel búcsúzhatott a DVSC a Bajnokok Ligájától
Három debreceni a magyar válogatott keretében
Három debreceni a magyar válogatott keretében
Golovin Vlagyimir kiküldte a meghívókat.
Hirdetés
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
A századik szezon kezdődik Hajdúszoboszlón
Minimális jegyáremelés mellett forgalomnövekedésre számítanak.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés