Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szenvedős győzelemmel búcsúzott az óesztendőtől a DEAC

| 2021. 12. 30. | 22:50:00
A debreceniek a Győrt verték szoros meccsen.
Szenvedős győzelemmel búcsúzott az óesztendőtől a DEAC
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepek alatt sincs megállás a jégkorong Erste Ligában, karácsony óta a DEAC csapata már a harmadik bajnokiját játszotta le. Az év utolsó előtti napján, hazai pályán a Győrt látták vendégül a debreceni egyetemisták, akik egyértelmű célkitűzéssel, a három pont megszerzésének feltett szándékával léptek pályára.

A Győr a legutóbbi tizenkét bajnokiját elvesztette, de szinte mindegyiket szoros küzdelemben, így sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp a találkozó a debreceniek számára. A cseh Novotny nagyszerű szólótalálattal szerezte meg a vezetést a DEAC-nak, és ekkor aligha gondoltuk, hogy a következő hazai találatra a második harmad végéig kell várni. Ebben a Győr kapusa volt a „ludas”, hiszen sorra védte a nagyobbnál nagyobb debreceni helyzeteket. A debreceni kapuban pedig Hetényi Zoltán tört borsot a győriek orra alá a remek teljesítményével.

A harmadban kétgólos hazai vezetéssel indult, azaz még teljesen nyitott volt a meccs, és érezte ezt a vendégegyüttes, hiszen nagy iramot diktálva próbált a debreceniek fölé nőni. Hugo Turcotte okos gólja nagyon kellett a harmad derekán, de a Győr még mindig nem adta fel, és a végéig a kapujához szegezte a debreceni gárdát, amely Hetényi remeklésének köszönhetően végül megőrizte kétgólos előnyét.

A DEAC január másodikán újabba hazai bajnokit vív, mégpedig a DVTK ellen.    

Mestermérleg

Kecskeméti Áron pályaedző: Aki ránéz a tabellára, sejtheti, hogy mennyire fontos volt számunkra ez az összecsapás. A harmadik harmadig a kezünkben tartottuk a meccset, ekkor azonban sok fölösleges, buta szabálytalanságot elkövetve megadtuk az esélyt a Győrnek a felzárkózásra. Szerencsére Hetényi Zoli védte a kapunkat.

Ladányi Balázs: – Nagyot küzdöttünk, de igazán csak a harmadik harmadban volt esélyünk. Amikor már elhittük, hogy lehet keresnivalónk, kaptunk egy újabb touchdown-gólt, és ezzel megint távol kerültünk a pontszerzéstől. Sokat hibázunk, ajándékba adunk gólokat az ellenfélnek…

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés