Világbajnokságot nyert a debreceni technikum tanulója

Két évvel ezelőtt fenekestől felfordult az erdélyi Kozma Gergő élete. Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a svéd AIK Härnösandtól, amiért nemcsak iskolát kellett váltania, hanem otthonától több mint ezer kilométerre kellett költöznie. Mindezt 17 évesen. Hogyan élte meg a változást, mit tervez a jövőben, és mi hiányzik neki otthonról a legjobban? Ezekről is beszélgettünk.

Cívishír: Nemrég ünnepelted a 19. születésnapodat, és már két éve egy svéd csapatnál jégkorongozol. Honnan ered a sport iránti szeretet?
Kozma Gergő: A jégkorong egészen kicsi korom óta része az életemnek. Úgy emlékszem, 4 évesen léptem először jégre. Nem mondanám, hogy én ragaszkodtam hozzá, ám végül beleszerettem a sportágba. Édesapám is szerette ezt a sportot, tevékenykedett benne. A Felcsík SK csapatában kezdtem, egészen az U16-os korosztályig voltam itt. Ebben az időszakban már a Székelyföldi Jégkorong Akadémián is játszottam, majd az U18-as korosztálytól a Csíkszeredát is erősítettem. Két évvel ezelőtt azonban kaptam egy jó ajánlatot egy svéd csapattól, így belevágtam a külföldi útba. Iskolát is váltottam: a Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Technikumban folytattam az Erdélyben megkezdett tanulmányaimat. Otthon műszaki rajzot tanultam, így nagyon örültem, hogy itt volt lehetőségem szinte ugyanezt folytatnom levelező szakon.

Cívishír: A svéd csapattal hogyan kerültél kapcsolatba?
Kozma Gergő: A Székelyföldi Jégkorong Akadémián számos külföldi edző megfordult, köztük egy svéd is volt. A U18-as korosztály után beszélgettünk a terveimről. Akkor azt mondta, a svéd szint túl nagy lépés lenne nekem. Majd eltelt egy-két hét, kapott egy telefonhívást, kérdezték, tudna-e ajánlani egy játékost, aki Svédországba menne hokizni. És ő egyből rám gondolt, én pedig nem dobtam el magamtól a lehetőséget. Így kerültem Közép-Svédországba, az AIK Härnösandhoz. Szerencsés vagyok, a szüleim mindenben támogattak, és támogatnak azóta is. Nem mondom, hogy nem húz haza a szívem, de ezt a lépést meg kellett tennem a fejlődésem érdekében. A tavalyi szezonom sajnos nem úgy alakult, ahogy elterveztem, sok minden nem úgy történt, mint ahogy megígérték a csapat vezetői. Így az idei szezonban csapatot váltottam, ami az életemet is megváltoztatta.

Cívishír: Jelenleg az Alvesta SK csapatát erősíted. Hogy kerültél át ide?
Kozma Gergő: Egy próbajátéknak köszönhetem, aminek az alapja egy megkeresés volt. A J20-as korosztályban játszom, ami az otthoni U20-nak felel meg. Célom, hogy a felnőtt csapatnál szerződést kapjak, netán jó ajánlatot egy másik klubtól. Itt egy héten általában három csapatedzésem van és két meccsem. A köztes időkben van időm a szárazedzésre, hosszú sétákat teszek, tanulok. Jelenleg egy ismerősömnél lakom, akinek van egy cége itt. Épületek 3D-s szkennelésével foglalkozik. Mivel a svéd nyelvet még nem beszélem elég jól, ezért terepen nem dolgozom, de itthon elvégzek bizonyos számítógépes feladatokat. Így dolgozom is kicsit, és el is foglalom magam. Néha sűrű az élet, máskor kissé unalmas. De próbálom minden időmet kitölteni valami hasznossal.

Cívishír: Ugorjunk vissza két évet az időben! Milyen érzés volt, amikor megérkeztél Svédországba?
Kozma Gergő: A megérkezés pillanata volt a legrosszabb. A helyszínváltás okán. Kiszakadtam a megszokott közegemből, 17 évesen úgymond új életet kezdtem élni. Nagyon erős honvágyam volt, és a beilleszkedés sem volt könnyű. Azt vettem észre, a svédek akkor fogadják el az idegeneket, ha már valamit letettek asztalra. Ha bizonyítottak. Az AIK Härnösandnál hatan más nemzetiségűek voltunk, és azt vettük észre, átnéznek rajtunk. Nem vettek rólunk tudomást, nem is igazán beszélgettek velünk. Aztán ahogy teltek az edzések, egy-két ember már hozzám szólt, kezdeményezett némi beszélgetést. A jég akkor tört meg, amikor a második szezonbeli meccsen hosszabbításra kerültünk, és én szereztem az aranygólt. Ott mindenki a barátom lett.

Cívishír: Az új csapatban jobban elfogadnak?
Kozma Gergő: Itt erősebb játékosok vannak, külön meg kellett harcolnom azért, hogy bekerüljek a keretbe. Rajtam kívül mindenki svéd, csapaton belül értelemszerűen svédül beszélnek, angolul nem. Ami a pályán folyik, azt szerencsére megértem, ha esetleg mégsem, akkor kérdezek, ők pedig szívesen válaszolnak angolul. Rajzokkal is kommunikálunk a pályán, ez is nagy segítség, és természetesen a Google fordító minden helyzetben támaszt nyújthat. Sokat videózunk felkészülés során, elemzünk, így lassan, de egyre biztosabban meg is tanulom a lényegesebb szavakat, kifejezéseket.

Cívishír: Ezek szerint a váltás nemcsak lelki szempontból volt fontos, hanem a fejlődés miatt is.
Kozma Gergő: Nem szeretnék csapatokat összehasonlítgatni, hiszen vannak olyanok is, akik ellen még nem játszottam. Viszont a tavalyi klubot össze tudom hasonlítani a mostanival. Akkor azért küzdöttünk, hogy megnyerjünk pár meccset, idén pedig az első helyért szállunk harcba. Ég és föld. Igaz, az utóbbi másfél hétben pont nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük, de igyekszünk túllépni rajta. Mindig a következő meccset kell megnyerni. Próbálunk továbblépni: új nap, új lehetőség. Amivel élni is fogunk! Csak így léphetünk jégre.

Cívishír: Miben másabb a jégkorong Svédországban, mint amit otthon megszoktál?
Kozma Gergő: A köztudatban a mai napig az él, hogy Csíkszereda környékén mindenki jégkorongozik, de sajnos ez már nincs így. Míg otthon küzdeni kell azért, hogy a gyerekek jégre lépjenek, Svédországban ez egy életérzés, hagyomány, amit szorgosan ápolnak is. Nem tudom jól megfogalmazni, de olyan, mintha otthon mindenki elégedetlen lenne, pedig a jó körülmények adottak. Itt, Svédországban csak az U20-as és a felnőtt csapatnak van állandó öltözője, a többiek négy másikon osztoznak. Így a legkisebb korosztályosoknak nem is jut öltöző, minden edzésre hozzák magukkal a felszereléseiket, és mégis van A és B csapat. Itt mindenki játszani akar.

Cívishír: És milyenek a svéd emberek? Mit tapasztalsz a hétköznapokban?
Kozma Gergő: Tény, hogy az utca embere más, mint a csapattárs. Valószínűleg azért, mert nincs rivalizálás. Kedvesek, segítőkészek, mindig mosolyognak. Egyetlen rossz élményem volt itt – sajnos az is egy magyar emberhez köthető. Budapestről repültem, és a lakhelyemig még várt rám egy két és fél órás vonatút. Leszálltam a gépről, indultam a vonatok felé, amikor láttam, az információs táblán minden járat át volt húzva pirossal. Lementem a vágányokhoz, bent állt egy 37 vagonos szerelvény. Megkerestem a kalauzt, azt mondta, ez a jármű innen két óráig nem mozdul, se ki, se be egyetlen vonat sem. Megindultam az információs pult felé, ahol meghallottam, hogy egy magyar nő beszélgetett. Odaléptem, hogy megtudakoljam, esetleg tudunk-e egymásnak segíteni valamiben. De időm sem volt feltenni ezt a kérdést. Ahogy megszólítottam, úgy tett, mintha ki akartam volna rabolni, szinte elmenekült előlem. Aztán odaléptem egy svédhez, aki természetesen segített. Meglepő volt, hogy egy nemzetiségből valók hogy tudnak így viselkedni egymással a hazájuktól ezer kilométerre.

Cívishír: Az internetnek köszönhetően egyszerűen tarthatod a kapcsolatot a szüleiddel, a húgoddal és a barátnőddel. Ez enyhít a honvágyon?
Kozma Gergő: Nem könnyű, de lassan hozzászokunk. Novemberben otthon voltam egy hetet, igaz, a nemzeti csapatösszetartásom is akkor volt. Szóval hiába voltam a lakásunktól másfél kilométerre a válogatottal, nem aludhattam otthon. Svédországba a barátnőmmel jöttem vissza, sikerült öt napot együtt tölteni, és karácsonykor is hazalátogattam. A távkapcsolat sem egyszerű, három éve vagyunk együtt, de ő egyetemre jár, szóval elfoglalja magát akkor is, ha nem vagyok ott. Nagyon örülünk, amikor láthatjuk egymást.

Cívishír: Két meccs között haza tudtál jönni a szalagavatódra?
Kozma Gergő: Haza, de nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Koppenhágából érkeztem Budapestre, ám a gép késett fél órát. A család jött értem, autóval mentünk Debrecenbe, a Hódosba. A forgalom sem volt kegyes hozzánk, szóval elkéstem. Körülbelül 10 perccel maradtam le a szalag feltűzéséről, így csak a háttérből figyelhettem az eseményeket. De legalább ott voltam, minden tőlem telhetőt megtettem. A logisztikát nem egyszerű megoldani. Fontos, hogy minden jeles alkalmon jelen legyen, miközben nem igazán hiányozhatok az edzésekről, meccsekről sem.

Cívishír: A román korosztályos válogatottnak is oszlopos tagja vagy, és nemrég megnyertétek a világbajnokságot. Mesélnél erről?
Kozma Gergő: Belgrádban rendezték meg a 2024-es divízió 2/B jelű világbajnokságot az U20-as korosztályban. Ezzel a válogatott kiharcolta, hogy magasabb értékcsoportban szerepelhessen. Nagyon különleges érzés volt ott lenni, igazán szavakba se tudom önteni. Minden alkalommal úgy álltunk fel, hogy nyerni kell, és így is lett. Ha nagyon őszinte akarok lenni, úgy mentünk a világbajnokságra, hogy ha nem mi leszünk az elsők, akkor kudarcot vallottunk. Nem voltak nagyon erős ellenfeleink, így ezt a lécet kötelező volt megugrani. A felső csoportban elért második helyezésnek sokkal jobban örülök, mint a világbajnoki elsőnek. Ott erős ellenfelekkel játszhattunk, és a torna horvátországi megrendezésével is elégettek voltunk.

Cívishír: Kitaláltad már, mi leszel, ha nagy leszel? Jégkorongozó vagy építészmérnök?
Kozma Gergő: Erre még nem tudok válaszolni, de az biztos, hogy több lábon szeretnék állni. Próbálom úgy felépíteni a karrieremet és az életemet, hogy legyen A, B és C terv is. A jégkorongozás mellett szükség van egy jó szakmára, melyet a DSZC által meg is szerezhetek. Nagyon örülök, hogy ebben rugalmas partnerek. Fontos gondolni a jövőre, hogy mi lesz a jégkorongozás után, és azt is figyelembe kell venni, hogy egy sérülés bármikor keresztülhúzhatja a számításokat. Ha a közeli jövőt és a jégkorongot nézzük, akkor úgy érzem, Svédország remek választás volt, óriási hokinemzet, nincs még egy ilyen Európában. Szeretem a mostani csapatomat, de ha kapnék egy jó ajánlatot egy másiktól, ahol fejlődhetek, nem utasítanám vissza.

Cívishír: Mi hiányzik otthonról a legjobban? Anya főztje, netán az erdélyi hegyek?
Kozma Gergő: Mivel a tavalyi szezonban teljesen egyedül éltem, így önállósodtam, pár dolgot a konyhában is meg kellett tanulnom. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik az otthoni kaja, de van ettől sokkal fontosabb. A barátok, a barátnőm, a család, a közeg, a megszokott tér. A nagybetűs otthon.

Fogarasi Renáta