Anyanyelvi szinten beszél japánul a debreceni diák
Amikor egy új nyelv elsajátítását tűzzük ki célul, legtöbbször az angol, a német, a francia nyelv felé vesszük az irányt, hiszen a későbbi életünk során ezeket hasznosíthatjuk leginkább. Ám a 19 éves Gál Bálint gondolt egy merészet, és a japánt tanulta meg, melyet ma már anyanyelvi szinten beszél.
Cívishír: Szoftverfejlesztő és -tesztelőnek tanulsz az egyik debreceni technikumban, így a szakmai angol elvárt. A japán nyelvvel hogyan kerültél kapcsolatba?
Gál Bálint: Mindig is érdekeltek a nyelvek; 2020-ban angolból letettem a B2-es nyelvvizsgát, le is érettségiztem már belőle, tervben van a felsőfok megszerzése. Próbálkoztam a némettel, de nem tetszett. Kijelenthető: mindig szerettem emberekkel beszélgetni, nemzetiségtől függetlenül, és az internet erre is lehetőséget biztosít. Japánokkal alakítottam ki szorosabb kapcsolatot, és bármilyen furcsán hangzik, a japánok többsége nem beszél angolul. Minden szakmai dokumentáció, leírás megtalálható japánul, nincs rákényszerítve a 130 millió japán az idegen nyelv elsajátítására. Így alakult ki, hogy én néztem utána a japán szavaknak, hiszen meg akartam érteni a beszélgetőpartneremet. A japán nyelvtana, kiejtése hasonlít a magyarhoz, nem volt idegen számomra. Kilencedik osztály előtt elkezdtem tanulgatni, és négy év alatt, teljesen autodidakta módon eljutottam arra a szintre, hogy leérettségiztem, és most van folyamatban a nyelvvizsga. Debrecenben nincs japán magántanár, a vizsgák előtt kerestem fel egy budapesti szakembert, akivel online feladatokat oldottam meg, átnézte a tesztjeimet. Újpesten, a Babits Mihály Gimnáziumban tettem le az osztályozó vizsgákat – vendégtanulói státusszal voltam erre jogosult. A japán nyelvvizsgát (日本語能力試験), azaz a Japanese Language Proficiency Testet minden évben két időpontban, decemberben és júliusban lehet megszerezni. Ezen is túl vagyok, csak az eredményére várok.
Cívishír: Tizenharmadik osztályos vagy, tavasszal kézhez kapod az érettségi bizonyítványod, ám az egyetemet már Japánban szeretnéd elkezdeni. A vizsgák utáni első nap veszed is a repülőjegyet?
Gál Bálint: Sajnos nem ilyen egyszerű. Már leérettségiztem magyarból, matekból, történelemből, angolból és japánból; a szakmai vizsgám van hátra. Japán állami ösztöndíjra pályázok, ezt a követség intézi. A protokoll szerint a követségen tennem kell egy írásbeli vizsgát, majd egy interjú következik, szintén a követségen. Ha minden rendben megy, megfeleltem, akkor megkapom az ösztöndíjat. Ám Japánban a külföldieknek júniusban van a felvételi vizsga. Jövő március-áprilisban kezdhetem meg az egyetemi tanulmányaimat, amennyiben megkapom az ösztöndíjat. Sajnos ilyen hosszú a kiválasztási folyamat. A tanév maga áprilisban kezdődik, a szakura virágzással egybeesve. Azt nem tudni, melyik egyetemre kerül az ember, első körben egy nyelvi felkészítőn kell részt venni, ez egy egyéves program. Ezután döntik el – a vizsgák tükrében –, melyik intézményt ajánlják felvételizésre.
Cívishír: Tudod, mely egyetemek lesznek elérhetőek számodra?
Gál Bálint: A humán tagozatosak a Tokiói Egyetemre, a reálosok az Oszakai Egyetemre járnak az első évben. Azután pedig az ösztöndíjban az összes állami és a legtöbb magánegyetem is részt vesz, azok közül bármelyik választható. Az Oszakai Egyetemen (大阪大学) a Japán nyelv és kultúra oktatási központ végzi az előkészítő kurzust (日本語日本文化教育センター). Kint is az informatika-vonalon maradnék, remélem, sikerül. Az egyetem önköltséges része egyébként félmillió forint lenne szemeszterenként. Jelen esetben – épp a helyzet bonyolultságának okán – itthon nem tervezem elkezdeni az egyetemet, mert ha nem "dolgozom le" a féléveket, akkor vissza kell fizetni az államilag finanszírozott tandíjat. Tehát lesz néhány szabad hónapom, keresek munkát, szerzek egy kis tőkét, amivel könnyebbé válik az egyetemkezdés.
Cívishír: Az egyetemi ösztöndíjból meg lehet élni, vagy szükséges mellé a szülői támogatás?
Gál Bálint: Adnak 117 ezer jent, ez körülbelül 300 ezer forintot jelent, és állják az egyetemi díjat, továbbá egy oda-vissza utat. Ebből az összegből kell megoldani az étkezést, a ruházkodást és a szállást, mivel kollégiumi ellátás nem jár. Tokió 23 kerületre van osztva, az állomás körüli részek a központok. Itt természetesen drágábbak az albérletek, a kerületek szélén viszont jelentősen olcsóbbak. Egy 20-25 négyzetméteres garzon 100 ezer forint körül van, az ételek olcsóbbak, mint itthon. Szóval szerényen, de kényelmesen meg lehet élni az ösztöndíjból.
Cívishír: Japánban számos nagy techcég jelen van, például a Google vagy a Microsoft. Hasonló cégnél képzeled el majd magad?
Gál Bálint: Nincs konkrét cél, majd látjuk, hogy alakul.
Cívishír: Úgy tudom, már jártál is Japánban.
Gál Bálint: Kétszer is sikerült kiutaznom. Először 2023-ban – akkor három hetet töltöttem el, turistáskodtam Tokióban, bejártam Kióto, Oszaka, Hirosima és Fukuoka városait is. 2024 nyarán viszont másfél hónapot voltam kint. Kivettem egy albérletet, és megnéztem, milyen is ott élni. Felfoghatjuk egyetem előtti terepszemlének is. Az internetnek hála számos ismeretséget, barátságot kötöttem, a japán ismerőseim kijöttek értem a repülőtérre, megmutatták a helyi nevezetességeket, segítettek sok mindenben. Nagyon hamar befogadtak a helyiek, barátságosak voltak, mindkétszer pozitív élményekkel tértem haza annak ellenére, hogy teljesen más mentalitású egy európai és egy kelet-ázsiai ember. Úgy gondolom, mivel 15 éves korom óta kommunikálok japánokkal, ráadásul az ő nyelvükön, maximálisan elfogadtak. Idősebb korban, nyelvismeret nélkül nehezebb kapcsolódni.
Cívishír: Mit éreztél az első megérkezéskor?
Gál Bálint: Csodálatos volt, szinte leírhatatlan. Ültem, néztem ki az ablakon, néztem a tájat, próbáltam felfogni, hogy tényleg megérkeztem. Köszönhetem ezt az ápoló édesanyámnak és a műszakiosztály-vezető édesapámnak, akik hozzásegítettek az élményhez. Sokan úgy gondolják, Tokió egy túlzsúfolt város, ahol mindenki maszkban jár, óriási a szmog. Én teljesen mást tapasztaltam. Vannak felkapott helyek, mint például a Shibuya állomás, ahol megtalálható a híres kereszteződés (渋谷スクランブル交差点). Hét út fut egymásba, itt a metróállomás, ennek okán körülbelül háromezer ember kel át minden zöld jelzésnél, ami egyszerre van a gyalogátkelőknél. Ez 2 perc, addig áll az autós forgalom. Egy felmérés szerint 260 ezer gyalogos használja a kereszteződést munkanapokon, 390 ezer hétvégén, zsúfoltabb napokon akár 500 ezer. Ám ha elhagyjuk ezt a részt, hirtelen el is oszlik a tömeg, a négysávos utak melletti járdán kényelmesen elfér mindenki. Légszennyezettség egyáltalán nincs, tiszta a levegő. A japánok maszkviselése érdekes. Van, aki azért hordja, mert épp beteg, és nem akar másokat megfertőzni, azonban sokan szimplán ezért viselik, mert szeretik. Azt mondták, ismeretlenekké teszi őket a tömegben. Az emberek kedvesek, segítőkészek, érdeklődők, nagyon nyitottak. És ez minden korosztályra igaz. Az utcák tiszták, a közbiztonság is rendben van, a lopások, rablások nem számottevőek. Biciklilopások előfordulnak, de azok is hamar megoldódnak, mert minden jármű regisztrálva van a rendőrségen. Kis érdekesség, hogy az egyik ismerősöm bicaja három hónapig állt a háza előtt, lakat nélkül, mire elvitték. Nagy rácsodálkozás volt az esernyők úgynevezett csereberéje is. Átlátszó, olcsó esernyőket akkor vesznek, ha hirtelen leszakad az ég. Ha eláll az eső, azt nem viszik magukkal, hanem a boltok előtt elhelyezett tartóba teszik. Így ha valakinek kell, ezt gond nélkül elviheti. Ám ha színes esernyő van a tartóban, az azt jelenti, van gazdája. Ha évekig nem jönnek érte, évekig ott is marad.
Cívishír: Éjszakánként sincs rendbontás?
Gál Bálint: Olykor egy kis szemét előfordul az utcán, de reggelre azt is eltakarítják. A cigarettázási szokások is mások, így nincsenek a szórakozóhelyek körül sem eldobált csikkek. Az utcán egyébként sem jellemző a dohányzás, sőt vannak olyan területek, ahol tilos is. Leginkább az állomások körül, ahol sokan megfordulnak. Itt nyitott vagy zárt dohányzófülkék vannak az utcán. A szabályokat betartják, de nem a büntetés miatt, mert az nem jelentős összeg. Ilyen a mentalitásuk. A benti dohányzással kapcsolatos szabályuk mindig is gyengébb volt, mint a kültéri. Mái napig vannak olyan szórakozóhelyek, éttermek, kávézók, ahol engedélyezett a dohányzás. A szórakozóhelyek éttermi funkciókat is ellátnak. Magyarországon ivás előtt eszünk, Japánban viszont az iszogatás mellett folyamatosan esznek. Ha az ember eleget evett-ivott, akkor átvonul a karaoke-ba, az a második felvonás. Itt jellemzően hajnali 2-3-ig megy a buli. Az is megszokott, hogy valaki egyedül megy el szórakozni, hiszen bevonják egymást a társalgásba; olyan, mint egy nagy házibuli.
Cívishír: Szórakozás után vonattal, metróval vagy taxival mennek haza, netán a szülők mennek a fiatalokért?
Gál Bálint: A szülők alszanak, őket nem zavarják, ráadásul csak minden második háztartásban van autó. Szinte mindenki a tömegközlekedést veszi igénybe a hétköznapokban, mert a járatok pontosak, tiszták. A taxi drága, így az sokaknál nem opció. Vonat és metró éjjel 1-ig jár, utána ellenőrzik a síneket és a szerelvényeket (az összeset, mindennap!), így hajnali 4-kor indul újra a közlekedés. Szóval marad a séta, a várakozás vagy kapszulaszálló. Utóbbi nagyjából ötezer forint egy éjszakára. Eggyel rosszabb alternatíva az internetkávézó esti csomagja. Ott kapsz egy kis fülkét egy matraccal, lehet pihenni. Ez körülbelül 2-3 ezer forint. De ha valakinek tényleg nagyon jó volt az éjszakája, és elalszik a padon, akkor ha nem is takargatják be, de tesznek mellé egy üveg vizet. És biztos lehet abban, hogy nem fogják kizsebelni. Sőt, azt is hallottam, ha egy céges bulin a főnököt szidta valaki teli torokból, azt úgy veszik, csak az alkohol beszélt belőle, másnapra elfelejtik. Senkiben nem marad tüske, nem kell bocsánatot kérni vagy meghunyászkodni.
Cívishír: Beszéljünk kicsit az ételekről is!
Gál Bálint: Finomak és olcsók. Az egyszerűbb (nem felkapott helyen lévő) éttermekben 1200-1300 forintért ettem. A csirke és a disznó nagyon gyakori, és természetesen a rizs, a különböző levestészták. Pillanatok alatt elkészítik az ételeket, a helyiek hétköznap is szeretnek étterembe járni. Egyébként a legtöbb boltban kapható készétel, az üzletben van mikró, evőeszköz, akár ott is megehetik. Természetesen otthon is főznek a japánok, de mivel a többség kis alapterületű ingatlanban lakik, így nincs sok konyhai eszközük. Többszintes párolóedény, rizsfőző, vízforraló, egy-két gázégő elég nekik. Egészen különleges édességek kaphatók, és az ismert márkák is több ízzel vannak jelen a piacon. Rengeteg féle üdítőitalt árulnak, nagyon felkapott a palackozott zöld tea. 120 jenbe kerül, egy sima víz 100-ba, így sokan fogyasztják. Nem cukrozott, kellemes az íze, nyáron kaphatók jegelt verziók is. Míg télen előre melegített kávék, üdítőitalok elérhetők.
Cívishír: A helyi oktatás sokban különbözik az itthonitól?
Gál Bálint: A középiskola (高校) két részre van osztva, alsó és felső tagozat, előbbi kijárása kötelező, tehát teljesítményhez, és nem életkorhoz kötik a tankötelezettséget. Úgy látom, magasabbak a követelmények, mint itthon. Iskola után különböző klubaktivitásokat végeznek, ezeket itthon szakkörnek mondanánk, ott dzsuku (塾) a neve. Ez 2-3 órát is jelenthet naponta, de nem kötelező. A japánok szeretnek ezeken részt venni, mert ilyenkor is a barátokkal lehetnek. Középiskola végén jön a zsükü, a felkészítő, ez intézményesített szinten folyik, rengetegen igénybe is veszik. Kint egyetemi felvételi van, nem érettségi. Aki a továbbtanulás mellett dönt, igyekszik a legnevesebb egyetemre bekerülni. Ennek oka, hogy a japán cégek nem feltétlenül a végzettség alapján vesznek fel embert, hanem az egyetem híre alapján. Úgy vélik, minél nevesebb egyetemről jön a munkavállaló, annál könnyebb lesz betanítani lényegében bármilyen munkára. Japánban kevés bevándorló van, ők leginkább Délkelet-Ázsiából érkező ápolók, építészek. A képzetlenebb munkakörökbe is nehéz bekerülnie egy külföldinek, szeretnek mindent maguk megoldani.
Cívishír: Az ikigai (egyfajta személetmód; 生き甲斐) szerint mindenkinek olyan munkát kell végeznie, amelyet szeret, jó benne, megfizetik, és a világnak is szüksége rá. Mit tapasztalták a japánok munkamoráljával kapcsolatban?
Gál Bálint: Nagyon kitartóak és sokat túlóráznak, bár utóbbi csökkenő tendenciát mutat, leginkább a fekete cégekre (ブラック企業) jellemző. Egyes helyeken megvárják, amíg a felettes elindul haza, és csak utána mennek el ők is. Precízek, pontosak, hatékonyan dolgoznak. Nem lébecolnak. Jó példa a költöztető cégek. Munka előtt az összes falat lefedik, nehogy megsértsék azt. Minden tárgyat külön becsomagolnak, külön rekeszbe tesznek, a bútorokat körbetekerik, nehogy megsérüljenek. Úgy vigyáznak más tárgyaira, mintha a sajátjuk lenne. Egyébként – amennyire ráláttam – munkahelyfüggő a pihenőidő eltöltése is. Van, aki félórás, más egyórás ebédszünetet akar tartani. Rugalmasak ilyen tekintetben is, később ledolgozzák a kiesett időt. Az a fontos, hogy a munkát a lehető legtökéletesebben, leghatékonyabban elvégezzék. A legtöbb cégnél gyakori a Minasi zangjó (みなし残業) rendszer, ami annyit tesz, hogy valamennyi óra (gyakran ez 45 óra egy hónapra) előre kivan fizetve, ha túlórára lenne szükség. Persze ez nem jelenti azt, hogy tényleg túlórázni fog az ember.
Cívishír: A szüleid beletörődtek már, hogy gyakran kell repülőjegyet venniük Japánba, ha látni akarnak?
Gál Bálint: Egyetlen negatív megnyilvánulásuk sem volt a tervemmel kapcsolatban. Való igaz, nem lehet minden hétvégére hazaugrani, 15 óra az út, át is kell szállni. Ettől függetlenül támogatnak.
Fogarasi Renáta
